nemzetisport.hu 2019.12.08 09:43 Frissítve: 2019.12.08 15:08

NB I: A szurkolóink magasabb szintet képviseltek, mint a játékunk – Carillo

A Mol Fehérvár FC meglepetésre hazai pályán kapott ki a Pakstól, a Diósgyőr pedig idegenben tudta legyőzni a Mezőkövesdet a labdarúgó NB I 15. fordulójában. Íme, így értékeltek a vezetőedzők a szombati találkozók után.

 

Joan Carillo elnézést kér a Mol Fehérvár szurkolóitól (Fotó: Micheller Szilvia)

MEZŐKÖVESD–DIÓSGYŐRI VTK 0–1

Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője

– Nem ilyen végeredményre számított, ugye?
– Csalódott vagyok, és azt mondhatom, hogy a csapatom nem érdemelt vereséget. Sajnálom a szurkolóinkat, akiknek szerettünk volna hazai győzelemmel kedveskedni, s a látottak alapján több góllal kellett volna nyernünk. Sajnos ez ilyen nap volt, amikor semmi sem sikerült.

– Mi volt a gond a helyzetkihasználással?
– Több esetben is ígéretes helyzetbe kerültek játékosaim, ezúttal talán az összpontosítással nem volt minden rendben. A futball olykor ad, máskor pedig elvesz, ezúttal tőlünk elvett. A Diósgyőrnek csak távoli lövései és szabadrúgásai voltak, ennek ellenére nyert.

– Mi hiányzott csapata játékából?
– A befejezés, ugyanis hiába kerültünk a kapu elé, ott semmi sem sikerült. Ráerőltettük az akaratunkat a Diósgyőrre, de mivel a futballt gólra játsszák, csalódottan zártuk a kilencven percet. 

Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője

– Ennyi volt a mérkőzésben?
– Tudtuk, hogy roppant erős csapat lesz az ellenfelünk. A Mezőkövesd igazolta a tudását, mégis mi örülhettünk. A kezem alatt lévő fiatalok napról napra fejlődnek, igazolják, hogy értékei a klubnak. Győzelmünket a szervezettségünknek köszönhetjük. Valamennyi játékosom nagyon akarta a sikert, és mivel a szünet után a Mezőkövesd kockáztatott, több lehetőségünk adódott.

– A mérkőzés előtt aláírta volna a döntetlent?
– A táblázat harmadik helyén álló csapat ellen nem rossz eredmény a döntetlen, mi viszont mindig győzelemre játszunk, így volt most is. Győzni akartunk, nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült.

– Két fiatal is játszott a védelemben, mennyire volt kockázatos a szerepeltetésük?
– Három hónapja dolgozom a kerettel, megismertem minden játékost, tudom, kinek mi az erénye és miben kell még fejlődnie. A tizenhét esztendős Orosz Donát sem ajándékba kapta a szereplési lehetőséget, megdolgozott érte, és újból megmutatta, hogy lehet rá számítani.

MOL FEHÉRVÁR FC–PAKSI FC 0–2

Joan Carillo, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője

– Aligha erre számított...
– Az első gólig irányítottuk a játékot, de az is igaz, több helyzetet kellett volna kialakítanunk. Amikor a Paks megszerezte a vezetést, odalett a szervezettségünk. Elnézést kell kérnem a szurkolóinktól, ők magasabb szintet képviseltek, mint a játékunk.

– Ötlettelenül, nagy hibaszázalékkal futballozott a csapat – mit gondol, miért?
– Nagyon sok volt a technikai hiba a játékunkban. A Paks szervezetten védekezett, kontrákra alapozott, és ezt jól csinálta. Sokkal gyorsabban kellett volna futballozni, keresni az egy az egy elleni játékhelyzeteket és megoldani őket. A játékosok küzdöttek, nyerni akartak, a futball azonban ezúttal nem ment.

– Mit kell tenni, hogy a Fehérvár visszataláljon arra az útra, amelyen a sikerek idején járt?
– Fejlődni mindig lehet, most aztán van is honnan. Támadásban jóval több kockázatot kell vállalni, innentől fogva ezen is dolgozunk majd.  

Osztermájer Gábor, a Paksi FC megbízott vezetőedzője

– Óriási bravúrt értek el, több mint két hónap után nyertek ismét bajnokit.
– Szerintem jól összerakott futballal rukkoltunk ki, a csapatrészek jól működtek. A játékosok bizonyították, tudnak küzdeni, valamennyien a szívüket-lelküket kivitték a pályára, ennek is köszönhető a győzelem.

– Az ötvédős rendszer remekül működött, de miért éppen ezt a felállást választotta?
– Már korábban is játszottunk ilyen hadrendben, többek között a Budapest Honvéd ellen is. Sajnos akkor a vezetés megszerzése után két buta hibát követtünk el, ezúttal viszont megtartottuk az előnyünket, aztán növeltük, és még több gólt is szerezhettünk volna. Nem gondoltam, hogy éppen Fehérváron lesz meg az első győzelmem, természetesen nagyon boldog vagyok.

– Először nyert csapatával az NB I-ben – megfogalmazná, milyen érzés?
– Óriási öröm, hogy végre eredményben is megmutatkozott a heti munkánk. A játékosok rengeteget tettek a győzelemért, jár nekik az elismerés.

DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD 1–1

Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője

– Felemás mérkőzés volt, hiszen az első játékrészben a Honvéd volt fölényben, szünet után viszont a DVSC játszott jobban.
– Valóban nem játszottunk jól az első félidőben, ennek az okait majd szeretnénk is elemezni. A folytatásban viszont temperamentumosabbak voltunk, jobb lett a játékunk, és a győzelmet is megszerezhettük volna.

– Mi történt a szünetben az öltözőben? Mivel rázta fel a játékosait?
– Ez maradjon a mi titkunk. Azt mindenki érezte, hogy nem lehetünk elégedettek a játékkal, és sikerült változtatnunk.

– Mennyit jelent csapatának Bódi Ádám visszatérése?
– Hat hónap kihagyás nem múlik el nyomtalanul, így le a kalappal Ádám előtt, hogy végigjátszotta a meccset. Azt mindenki láthatta, hogy milyen fontos szereplője a csapatnak. 

Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője

– Reális a döntetlen?
– Az eredmény híven tükrözi a meccsen látottakat. Főleg az első félidővel lehetünk elégedettek, megérdemelten vezettünk.

– Aztán nagyot változott a játék képe. Mi történt?
– A második félidőben is akadtak jó periódusaink, de nem sikerült nyernünk, ezért keserűbb érzésekkel távozunk.

– A Debrecen javult nagyot, vagy a Honvéd játéka esett vissza?
– Azért a második félidőben is voltak lehetőségeink... A kapott gólunknál az egyik játékosunk a földön volt, az ellenfél pedig kihasználta azt a helyzetet, amikor még nem rendeződött a védelmünk. Az egyenlítés természetesen feldobta a DVSC-t, új lendületet adott a hazaiak játékának. 

ZTE FC–KAPOSVÁR 2–0

Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője

– Micsoda győzelem!
– Magabiztosan nyertünk. Természetesen nagyon örülünk, a csapattal együtt, hogy megszereztük a három pontot, főleg azért, mert a játékosok maradéktalanul végrehajtották, amit kértünk tőlük, megvalósították a taktikai elképzeléseinket. Bár a meccs előtt beszéltünk arról, hogy nem ez a mérkőzés dönt a kiesésről, nagyon fontos volt, hogy megnyerjük az összecsapást.

– Mekkora mentális segítséget adott ehhez az első támadásból megszerzett gól?
– Ezzel egy kicsit óvatosan bánnék, hiszen sokszor láttunk olyat, hogy egy csapat gyorsan gólt szerez, amitől túlságosan megnyugszik, és végül elveszti a mérkőzést. Most a játékosaink ezt a helyzetet is kezelték, nyilván jobb az első percben gólt rúgni, mint kapni, de azért még nagyon sok volt hátra, rengeteget kellett dolgozni a győzelemért.

– Mi az, amit erre a mérkőzésre megváltoztatott?
– Már korábban is próbálkoztunk a kétcsatáros játékkal. Sokszor hallom, milyen jól játszunk, de nem eléggé eredményesen, és változtatni kellene. Azt azért tudni kell, a tulajdonos milyen stílusú futballt vár el, de ahhoz, hogy minden működjön, türelem, idő és sok munka kell. 

Disztl László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője

– Mindenki tudta, milyen fontos ez a mérkőzés, ehhez képest egy perc sem telt el, máris gólt kaptak – hogyan?
– Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Egész héten készülünk, feltérképezzük az ellenfelet, kidolgozzuk a szerintünk megfelelő taktikát. Ezek után rögtön kapsz egy ütést, amelynek a nyoma végig érezhető volt.

– Mivel készültek a Zalaegerszeg ellen?
– Az volt a terv, hogy már a labdakihozatalban megzavarjuk az ellenfelet, és minél több, szélről beadott átadással próbáljunk veszélyt teremteni. Úgy láttuk, az ilyen szituációknál sebezhető az egerszegi védelem. De ezek a beadások pontatlanok voltak, vagy a befejezéseknél nem találtuk el a kaput – nem kétséges, messze elmaradtunk attól a teljesítménytől, mint amire számítottunk.

– Mit kértek a játékosoktól a szünetben?
– Természetesen szerettünk volna minél előbb szépíteni, de a ZTE okosan lassította a játékot, mi pedig nem tudtuk kellően felgyorsítani. Próbálkoztunk, tettük a dolgunkat, de az első percben kapott gól szinte mindent meghatározott: készültünk az ilyen akciók elhárítására, még frissek voltunk, tudtunk összpontosítani, mégis gól lett a vége. 

ÚJPEST FC–KISVÁRDA 1–0 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője

– Leginkább kontratámadásokból alakítottak ki helyzeteket, s a győztes gól ellenére inkább a második félidőben. Miért?
– Mert beigazolódott, amit eddig is tudtam a Kisvárdáról, hogy karakteres csapat, amely látszólag inkább védekezik, viszont pillanatok alatt képes támadásba lendülni, s ezt egy percig sem hagyhattuk figyelmen kívül.

– Rendben, de mintha lassan és körülményesen vezették volna a támadásaikat.
– Ezt másként látom, fogalmazzunk inkább úgy, hogy megfontoltan és türelmesen futballoztunk. Már az első félidőben is látszott, nehéz helyzetet kialakítanunk, mert a Kisvárda lezárta a területeket, s ez csak akkor változott, amikor ellenfelünk már kitámadott, hogy egyenlítsen.

– Ennyire kell tartani a Kisvárdától?
– Sokan azt gondolják, hogy kiscsapat, mert néhány éve még a másodosztályban szerepelt, de egyértelmű, hogy ez nem így van. Visszatérve az előző kérdéséhez: a második félidőben kifejezetten gyorsan és ötletesen futballoztunk, de ezúttal ki is hagytuk a helyzeteinket.  

Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

– A második félidőben a hátrány ledolgozása miatt futballoztak aktívabban?
– Persze, mi másért? Sok helyzetet ugyan nem alakítottunk ki, de a hajrában volt egy hatalmas egyenlítési lehetőségünk, s ha akkor nem hibázunk, nem kellett volna további felesleges kockázatot vállalnunk.

– Mi a helyzet az első félidővel? Mintha nem összpontosítottak volna kellően.
– Való igaz, tompán futballoztunk, nem is tetszett játékosaim teljesítménye, úgy vettem észre, nem tett jót nekünk a szerdai pécsi túra, amelynek a végén kiestünk a Magyar Kupából.

– A szünet utánra felfrissültek a játékosok a pécsi mérkőzés ellenére?
– A tompaságot nem a fizikai állóképességre értettem, hanem gondolkodásban voltunk lassúak az első félidőben. A párharcok nyolcvan százalékát elveszítettük, olyan teljesítménnyel nem is nyerhettünk volna. A szünetben ezekre a hiányosságokra hívtuk fel a figyelmet, s talán jobban is teljesítettünk. Még ha ezt az eredmény nem is tükrözi.

NB I, 2019–2020, 15. FORDULÓ
DECEMBER 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 0–1Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Debreceni VSC–Bp. Honvéd 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
Újpest FC–Kisvárda 1–0Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Bognár Tamás
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 0–2Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóErdős József
ZTE FC–Kaposvár 2–0Zalaegerszeg, ZTE Aréna  Pintér Csaba
DECEMBER 8., VASÁRNAP
  
15.45: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS 
1. Ferencvárosi TC 13 10 2 1 26–12 +14  32
2. Mol Fehérvár FC 15 9 2 4 29–17 +12  29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 15 8 4 3 20–12 +8  28
4. Puskás Akadémia FC 14 7 3 4 24–17 +7  24
5. Újpest FC 15 7 2 6 23–22 +1  23
6. Budapest Honvéd 15 7 2 6 19–20 –1  23
7. Kisvárda 15 6 2 7 18–20 –2  20
8. Debreceni VSC 14 6 1 7 24–26 –2  19
9. Diósgyőri VTK 15 6 1 8 16–23 –7  19
10. Paksi FC 15 4 2 9 19–29 –10  14
11. Zalaegerszegi TE FC 15 3 5 7 22–22 0 14
12. Kaposvári Rákóczi FC 15 2 13 11–31 –20  6

 

2020.05.24 22:22:56

Labdarúgó NB I Sz. M.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2020.05.23 20:30:29

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Remélhetően mindenki egészséges maradt a zárt kapuk mögött.

2020.05.23 19:05:01

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A hazai csapat végig jobban játszott, de a Honvéd jól védekezett, gól nélküli döntetlennel várhatja a kupavisszavágót.

2020.05.23 10:19:15

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Sokáig vezetett a címvédő Pátkai különleges találatával, a hajrában Pillár egyenlített • Kuttort kiállították.