NB I: a rendőrség cáfolta a Haladás-szurkolók közleményét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.28. 20:30
A kaposvári Rákóczi Stadionban szombat délután megrendezett élvonalbeli futballmérkőzésen a szurkolók közül egy, majd a mérkőzést követően további öt embert állítottak elő a rendőrök rendzavarás miatt. Az intézkedésen felháborodott Haladás-szurkolók vasárnap közleményt adtak ki, amelynek tartalmát a rendőrség cáfolta.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a szabálysértők ellen a Kaposvári Rendőrkapitányság indított eljárást.

A Haladás-szurkolók a mérkőzés alatti és utáni rendőri intézkedések mértéke miatt tiltakozva vasárnap közleményt adtak ki. Egyebek közt azt írták, hogy szurkolótársuk nem követett el olyan cselekményt, „melynek következtében öt-hat rendőrnek kellett a betonra leteperni és ott brutálisan ütlegelni". A drukkerek szerint a rendőrök indokolatlan fellépést tanúsítottak a Haladás szurkolóival szemben. Közölték azt is, hogy „több rendőrön nem volt azonosító szám, melyről fénykép is készült." Szerintük a készenléti rendőrség az elmúlt hónapokban hasonló módon lépett fel más táborokkal szemben is, amit szintén elfogadhatatlannak tartanak.

A szurkolók által leírtakat az ORFK Kommunikációs Szolgálata a távirati irodához eljuttatott közleményében visszautasította azzal, hogy az abban szereplő állítások minden alapot nélkülöznek. A mérkőzés biztosításában résztvevő rendőrök a velük szemben agresszívan fellépő rendbontókkal szemben törvényesen, és az arányosság követelményeire figyelemmel jártak el – szögezte le a rendőri közlemény.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik