NB I: a PAFC játékosai normál edzésterhelést kapnak

I. SZ.I. SZ.
2020.03.17. 15:36
null
Hornyák Zsolt a kényszerszünetben is ellenőrzi játékosai edzésmunkáját (Fotó: Földi Imre)
Hornyák Zsolt, a labdarúgó NB I negyedik helyén álló Puskás Akadémia vezetőedzője a klub honlapjának részletesen beszélt arról, hogy milyen edzésterv alapján tartják formában magukat a csapat játékosai a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli bajnoki szünetben.

 

„A cseh és a német mintát követve egyéni edzésprogramot írtunk elő a fiúknak, amelynek betartását folyamatosan ellenőrizzük, s természetesen a telekommunikációs eszközök segítségével napi kapcsolatban vagyunk velük. Meghatároztuk a futásmennyiséget, illetve azt, milyen erőfejlesztő gyakorlatokat végezzenek, azaz normál edzésterhelést kapnak a kényszerszünet alatt” – idézte Hornyák Zsoltot a pfla.hu.

A szakember elmondta, nehéz most a labdarúgásra összpontosítani, mindenkinek fegyelmezetten be kell tartania az előírásokat, hogy a lehető legkisebb mértékben terjedjen el a koronavírus. Ugyanakkor vezetőedzőként nem tud nem gondolni a futballra.

„Maradt még nyolc mérkőzés, továbbra is versenyben vagyunk a dobogós helyekért, leginkább a bronzéremért, úgyhogy azért van elég dolgunk – a stábnak is. Én sem álltam le, keresem az új lehetőségeket és elemzem az eddig történteket, sajnos itthon most van rá elég időm” – mondta a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
7 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

„A jövőben sem tervez az MTK letérni az útról, játékosokat nevel és támadófutballt játszik” – Pinezits Máté a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:49

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00
Ezek is érdekelhetik