NB I: a Mol Fehérvárban folytatja a Bűvész – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2020.01.13. 09:20
null
Lyes Houri Székesfehérváron folytatja pályafutását (Fotó: molfehervarfc.hu)
Az FC Viitorul és klubunk megállapodása alapján Székesfehérváron folytatja pályafutását Lyes Houri – adta hírül hétfő reggel hivatalos honlapján a labdarúgó NB I második helyén telelő Mol Fehérvár FC, megerősítve korábbi, Romániából származó értesüléseinket.

 

„Nagyon izgatott és egyben boldog is vagyok, hogy csatlakozhattam a Vidi keretéhez. Alig várom, hogy hétfőn részt vehessek az első edzésen és megismerkedjek a csapattársaimmal. Egyértelmű, határozott célokkal érkeztem a Vidibe: bajnokságot és kupát szeretnék nyerni, és idén nyáron a nemzetközi színtéren is maradandót kívánok alkotni a Vidivel” – idézi a Bűvész becenévre hallgató Lyes Hourit a klub honlapja, a molfehervar.hu.

Lyes Houri hosszú távú szerződést kötött a klubbal, a pályán a 96-os számú mezt viseli majd. A román Gazeta Sporturilor értesülése szerint a fehérváriak 600 ezer eurót fizetnek a Viitorulnak a játékosért.

Az 1996-os születésű, a francia U-válogatottakban többek között Lucas Hernándezzel, Kingsley Comannal, Moussa Dembélével és Abdou Diallóval is együtt futballozó középpályás 21 éves koráig hazájában, Franciaországban játszott (Valenciennes, Bastia, Belfort), 2017-ben a holland Rodába igazolt, a román élvonalbeli Viitorul 2018 nyarán szerződtette.

Konstancában az elmúlt másfél évben 41 román bajnokin lépett pályára, ezeken 4 gólt és 4 gólpasszt könyvelt el, Román Kupát és Román Szuperkupát nyert.

„Több mint fél éve figyeljük Hourit, kollégáimmal többször is megtekintettük bajnoki mérkőzéseken – fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató. – Nagyon komoly vetélytársak elől sikerült megszereznünk. Minden alkalommal, amikor láttuk játszani, jó teljesítményt nyújtott, örülök, hogy bennünket választott. Remélem, hogy hasonlóan látványos és jó produkciót láthatunk tőle itt a Vidiben is, mint amit az FC Viitorulban mutatott, sőt még jobbat is, hiszen nálunk minden adva van ahhoz, hogy még tovább fejlődjön.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul Constanta – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nikolics Nemanja(Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anel Hadzic (bosnyák, Bp. Honvéd), Danilo Pantics (szerb, a Chelsea-től szerepel kölcsönben)

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
20 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
22 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00