NB I: a Haladás jó szereplése sokak szemét böki - Halmosi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.21. 12:44
Halmosi Péter, a Szombathelyi Haladás futballcsapatának rutinos kulcsjátékosa amondó, sokak szemét szúrja a Hali jó szereplése – a Kaposvári Rákóczi elleni 2–0-s vereséget követő szurkolói kritikákra pedig inkább nem felel.

„Öt forduló hátravan még a bajnokságból, egy pont a lemaradásunk, és háromszor itthon játszunk még, így bennünk van a bravúr. Azonban biztos vagyok benne, hogy bizonyos emberek szemét böki a jó szereplésünk. Az, hogy ilyen körülmények és költségvetés mellett így szerepelünk. Szálka vagyunk sokak szemében!” – mondta Halmosi az nb1.hu-nak.nb1.hu-nak.

A rutinos középpályás elmondta, egy tizenegyessel véleménye szerint „adós maradt” a játékvezető a kaposvári meccsen (az ítéletet Artner Tamás is felemlegette a mérkőzés után), a szurkolói kritikákra pedig inkább nem válaszol.

„Jó párszor elmondtam már a véleményemet sok témában, igazából erre is tudnék mit mondani, de jobban teszem, ha most nem mondok semmit, mert megint kiverném sok embernél a biztosítékot” – így Halmosi.

Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11