NB I: a Haladás az új stadion alapkövével üzen a jövőbe

2016.04.05. 13:16
Jövő hétfőn helyezik el ünnepélyes keretek között Szombathelyen a Rohonci úton a Haladás épülő sportkomplexumának alapkövét – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Puskás Tivadar Szombathely polgármestere.


Az alapkő-letételi ceremóniával, melyen a kormány képviseletében Kiss Antal miniszteri biztos is részt vesz, a polgármester szerint üzenetet küldenek a jövőbe, az alapkőbe ágyazott fémhengerbe a majdani épület tervrajza mellé újságokat is tesznek.
Az alapkő-letételi ceremóniával, melyen a kormány képviseletében Kiss Antal miniszteri biztos is részt vesz, a polgármester szerint üzenetet küldenek a jövőbe, az alapkőbe ágyazott fémhengerbe a majdani épület tervrajza mellé újságokat is tesznek.

Puskás Tivadar hangsúlyozta: a sportkomplexum építésével Szombathely tovább fejlődik, a fejlődés pedig szerinte annak az összefogásnak köszönhető, amely a helyiek akaratában és az ennek nyomán megítélt kormányzati támogatásban is megnyilvánult.

Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Rohonci úton végzett munkálatok a bontás fázisából az építés fázisába léptek.

Hozzátette, az új sportkomplexum, amely a futballstadion mellett egy multifunkcionális sportcsarnokot is magában foglal, legalább száz évre a szombathelyi sportélet központja lesz.

A keddi sajtótájékoztatót a vasi megyeszékhely egyik patinás cukrászdájában tartották, ahol a jelenlévőket beavatták a bonbonkészítés rejtelmeibe, a hétfői alapkőletételen ugyanis ezekkel a bonbonokkal akarnak kedveskedni az ünnepség résztvevőinek.

A Haladás-stadion bontása februárban kezdődött, s két hónapot vett igénybe. Az épületek felszín alatti alapozása után két héten belül megkezdik a felszíni építést. A bokrétaünnepséget az év végén, karácsony előtt tervezik az építők, az építkezés befejezése a szerződés szerint 2017. júliusában várható. A beruházás teljes költsége 15.6 milliárd forint.

Az új létesítményben nemcsak egy UEFA IV. besorolású, mintegy 9 ezer fős, teljes mértékben fedett lelátóval rendelkező futballpálya, hanem egy sportcsarnok is helyet kap. Utóbbiban két kézilabdapálya is lesz, valamint itt helyezik el a Haladás új múzeumát is.

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Súlyosan megsérült a Kisvárda védője

Labdarúgó NB I
13 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 16:27

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 14:52

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 18:24

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41