NB I: 7 meccs, 1 pont - ilyen rajt után is bent lehet maradni!

Vágólapra másolva!
2011.08.27. 09:34
Címkék
Finoman fogalmazva is pocsékul kezdte a labdarúgó NB I 2011–2012-es szezonját a ZTE FC, Csank János együttese az első hét fordulóban mindössze egy pontot szerzett. Nem kell azonban kétségbe esni, hiszen az ilyen rossz rajt nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott csapat a bajnokság végén búcsúzik az élvonaltól (sok van még hátra az idényből…), sőt az utóbbi évtized tapasztalatai szerint mindössze huszonöt százalék az esély arra, hogy az ilyen halovány szezonkezdetnek kiesés lesz a vége.

Az elmúlt tíz esztendőben négyszer fordult elő, hogy valamelyik NB I-es csapat így, vagy még annál is rosszabbul kezdett, mint most a ZTE FC, és csupán egyszer fordult elő, hogy a rajtnál ennyire beragadó gárda a szezon végén búcsút mondott az első osztálynak. négyszer fordult elő, hogy valamelyik NB I-es csapat így, vagy még annál is rosszabbul kezdett, mint most a ZTE FC, és csupán egyszer fordult elő, hogy a rajtnál ennyire beragadó gárda a szezon végén búcsút mondott az első osztálynak.

A REAC egymás után kétszer „koppintotta le" a zalaiak mostani teljesítményét, azaz az első hét forduló után egy döntetlennel és hat vereséggel állt. A rákospalotaiak mindkét alkalommal megúszták a kiesést, ráadásul a 2005–2006-os kiírásban edzőt sem váltottak, végig Urbán Flórián irányította a csapatot, amely végül megelőzte a Lombard Pápát, valamint a Vasast is, és a 14. helyen zárt, bennmaradt az élvonalban.

A következő bajnokságban sem lett végzetes a REAC borzalmas szezonkezdete – legalábbis a csapat szempontjából nem, hiszen az első hét fordulóban szerzett egyetlen pontocskájához a következő 23 körben 33-at tett hozzá a palotai legénység, így ismét megcsípte a 14. helyet, megelőzve a Pécsi MFC-t és a Dunakanyar-Vácot. Ebben a szezonban azonban a REAC vezetői már nem voltak olyan türelmesek Urbán Flóriánnal, mint egy évvel korábban, a negyedik forduló után menesztették a szakembert, és a csapat Aczél Zoltán irányításával vívta ki a bennmaradást.

Az utóbbi tíz esztendőben két együttessel az is megtörtént, hogy az első hét fordulóban egyetlen pontot sem szerzett, azaz rosszabbul rajtolt, mint most a ZTE.

Négy évvel ezelőtt (2007–2008) az FC Tatabánya szezonkezdete volt borzalmas, a kék-fehérek a bajnokságot nem is hét, hanem nyolc vereséggel nyitották, és végül kiestek az NB I-ből. Az 5. forduló után egyébként edzőváltás volt a csapatnál, a most a pécsiekkel kiválóan rajtoló, ám akkor a Tatabányával „ötből semmit" elérő Mészáros Ferencet Borbély László váltotta a kispadon.

A másik ilyen tragikus rajtot – kapaszkodjanak meg – a Zalaegerszeg produkálta, méghozzá a 2003–2004-es szezonban. A Bozsik Péter irányította együttes az első öt fordulóban összeszedett öt vereséget, majd az edzőváltás után Mihalecz Istvánnal is háromszor kikapott a csapat (tehát nyolc vereséggel rajtolt!), ám a tavaszi jó szereplésének köszönhetően – amikor már Gellei Imre edzette a társaságot – meghosszabbította élvonalbeli tagságát, a 12 csapatos bajnokság kilencedik helyén végzett.

Ezzel a pozícióval alighanem a most folyó szezon végén is kiegyeznének a zalaiak…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik