NB I: 127 éves a klub, letették az új stadion alapkövét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 14:44
Az MTK alapításának 127. évfordulóján, hétfőn letették az új Hidegkuti Nándor Stadion alapkövét. Az ünnepségen Deutsch Tamás klubelnök úgy fogalmazott: ez történelmi esemény az MTK, a játékosok és a szurkolók életében egyaránt.

Az alapkövet a klub egyik alapító tagja, Szekrényessy Kálmán ükunokaöccse, Szekrényessy Attila, valamint Deutsch Tamás, Kanta József, a felnőtt labdarúgócsapat kapitánya, illetve a klub utánpótlásának képviseletében Horváth Olivér és Pásztor Maja tette le.

A munkálatok a tervek szerint legkésőbb jövő augusztus 31-ig befejeződnek. A használatba vételre szeptember 16-án, az avatómérkőzésre szeptember 21-én, a portugál Sporting ellen kerül sor.

A lisszaboni együttes volt a kék-fehérek ellenfele a Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK) 1964-es döntőjében. Akkor a Sporting nyert 1–0-ra.

Legfrissebb hírek

Vitinha mesterhármast szerzett, nyolcgólos meccsen verte meg a PSG a Tottenhamet

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:02

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
2025.11.13. 22:40

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
2025.11.13. 08:54

Van ok bizakodni, de nem lankadhat a veszprémiek figyelme Portugáliában

Kézilabda
2025.10.16. 11:05

Megőrizte hibátlan mérlegét a címvédő, győztek Fazekasék is a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.08. 20:22

A kettős terhelés és Kevin De Bruyne miatt is egyre több a gond Nápolyban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:09

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23

Nem sikerült szépen a BL-visszatérés, Sallai Rolandék csúnya vereségbe szaladtak bele Németországban

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 23:02
Ezek is érdekelhetik