MTK: Vass Ádámmal szerdán tárgyalnak, Torghellével szóban megegyeztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 07:37
null
Torghelle Sándor hétfőn aláírhat, tíz év után játszhat újra az MTK-ban (Fotó: Korponai Tamás)
Lényeges erősítést tervez a labdarúgó NB I-ben az utolsó előtti helyen szerénykedő MTK Budapest: ahogy arról korábban beszámoltunk, a fővárosiak tárgyalnak Torghelle Sándorral, és ajánlatot tettek a belga Oostendének Vass Ádám kölcsönvételére.


 

„Tárgyalunk Vass Ádámmal és Torghelle Sándorral is – mondta a Nemzeti Sportnak Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Vass Ádám meghívót kapott a válogatott összetartására, vele szerdán egyeztetünk még. Amúgy egy hullámhosszon vagyunk, vagyis nem látom akadályát, hogy nálunk folytassa pályafutását. Torghelle Sándorral szóban megegyeztünk, így a legutóbb a Videotonban futballozó csatár hétfőn aláírhatja szerződését.”

„Sajnáljuk, hogy Varga Szabolcs a Heerenveenhez távozott, de olyan lehetőséget kapott azzal, hogy a holland első ligában szerepelhet, amellyel élnie kellett. Tavaly nyáron létfontosságú összeghez jutottunk Tischler Patrik elengedésével a Puskás Akadémiához, ám Varga Szabolcs esetében nem a pénz volt a döntő tényező, egyszerűen arról van szó, hogy nem állhattunk a tizennyolc esztendős középpályás fejlődésének útjába. Amúgy több pénzt kaptunk érte, mint Tischler Patrikért fél esztendeje” – mondta Domonyai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik