MTK: szakítottak a csatárral, egy másik visszatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 12:16
Amint arról már beszámoltunk, az MTK labdarúgócsapata ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövőben László Csaba irányítja az együttest vezetőedzőként. A sajtótájékoztató után Domonyai László a játékoskerettel kapcsolatos változásokról nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

Az MTK sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Varga Szabolcs kölcsönbe egy évre visszatér a csapathoz. Kérdés, mi lesz azokkal a labdarúgókkal, akik a befejeződött szezonban az MTK kölcsönjátékosaként szerepeltek másik csapatban. Közéjük tartozik Batizi-Pócsi Balázs, Hangya Szilveszter, Horváth Péter, Myke Bouard Ramos.

„Ramos június 10-én velünk kezdi a felkészülést. Ő jó formában játszott tavasszal, gólokat szerzett, hosszú távon erőssége lehet a csapatunknak. A többi kölcsönjátékos jövőjéről még nem született döntés” – nyilatkozta az NSO-nak Domonyai László klubigazgató.

A sportvezető kérdésünkre elmondta, hogy a spanyol csatárral, Sergio Tamayóval közös megegyezéssel szakítottak.

Domonyai nem cáfolta, de nem is erősítette meg azt az értesülésünket, hogy Csiki Norbertnek, Pölöskei Zsoltnak és Horváth Zsoltnak is lejár a szerződése, illetve, hogy a pécsi Szatmári Lóránd és a győri Windecker József is szerepel a kiszemeltjeik között. A klubigazgató hangsúlyozta folynak a tárgyalások, mind a lejáró szerződésű labdarúgókkal, illetve azokkal akiket szeretnének hosszú távon a klubhoz kötni, mind a kiszemeltekkel. Két-három új játékos szerződtetése várható még, középpályást és támadót is keresnek.

Domonyai egyetértett azzal a felvetéssel, hogy az MTK tárgyalási pozíciói javultak a korábbiakhoz képest, mert míg korábban a költségvetésük az NB I alsó harmadához tartozott, most a középmezőnynek felel meg, de a szakmai munkának köszönhetően így is az élcsoporthoz tudnak tartozni a tabellán, és ez a cél a jövőben is.

Kérdésünkre az is elhangzott, hogy Garami József stábtagjai, így Teodoru Vaszilisz és Pölöskei Gábor hosszabbítottak a klubbal, de az még kérdéses, pontosan milyen pozícióban folytatják munkájukat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen - Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?), Hangya Szilveszter (Vasas, ?), Horváth Péter (Soproni VSE, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Szatmári Lóránd (PMFC – szabadon igazolható), Windecker József (Győri ETO – szabadon igazolható)
Távozók:Kálnoki Kis Dávid (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DVSC), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Sergio Tamayo (spanyol, ?) Vass Patrik (Vasas-kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik