MTK: eldőlt, melyik stadionban játszanak ősztől és az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.03. 09:58
A labdarúgó NB I-ben negyedik helyen végző MTK a Bozsik-stadionban játssza le az Európa-liga-mérkőzéseit, valamint – a saját aréna elkészültéig – a bajnokikon is Kispesten lesz a hazai pályája.

„Néhány hónappal ezelőtt négy klub, a Honvéd, az Újpest, a Vasas és az MTK, valamint az MLSZ képviselői találkoztak egymással, és ütemtervet készítettek – mondta a Nemzeti Sportnak Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Hidegkuti Nándor Stadion az idény kezdetéig nem készül el, míg a Szusza Ferenc Stadionban most májusban, a Vasas pályáján októberben, Kispesten pedig kettőezertizenhét januárjában kezdődnek a munkálatok.” Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Hidegkuti Nándor Stadion az idény kezdetéig nem készül el, míg a Szusza Ferenc Stadionban most májusban, a Vasas pályáján októberben, Kispesten pedig kettőezertizenhét januárjában kezdődnek a munkálatok.”

„Ha egy mód van rá, a pályánk elkészültéig a bajnokságban szeretnénk felcserélni a pályaválasztói jogot, ha azonban erre nem lesz mód, a Bozsik-stadionban fogadjuk az ellenfeleket, és a nemzetközi klublicencben is a Honvéd pályája lett megjelölve hazai arénaként."

Legfrissebb hírek

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:18

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

A Honvéd nyerte az NB II csúcsrangadóját, ezzel életben tartotta aranyérmes reményeit

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 17:54

Kispesten már döntetlennel is aranyérmes a Vasas a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 08:53

Honvéd: az NB I-be jutás megvan, de mit hoz a jövő?

Labdarúgó NB II
2026.05.05. 10:01

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Budapest Honvéd: Szijjártó Péter a teljesített ígéretekről posztolt a közösségi oldalán

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 12:08

Szegedi döntetlenjével a Honvéd feljutott az NB I-be!

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:58
Ezek is érdekelhetik