MLSZ: olcsóbban tankolhatnak a Mol-kutakon a futballszurkolók

MTI MTIMTI MTI
2015.04.22. 14:08
Címkék
Literenként hét forinttal olcsóbban tankolhatnak a klubkártyával vagy futballkártyával rendelkező magyar szurkolók a Mol-benzinkutakon – jelentette be közös sajtótájékoztatón szerdán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Mol Magyarország.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, remélik, hogy az intézkedéssel meg tudják győzni azokat a drukkereket is, akik eddig még nem váltották ki a kártyájukat, egyúttal meg is tudják őket „nyugtatni" azzal kapcsolatban, hogy ne ódzkodjanak a kártya kiváltásától.

„Az MLSZ már korábban jelezte, hogy a szurkolói kártya akkor igazán hasznos, ha további kedvezményekkel is jár" – jelentette ki Sipos Jenő, s hozzátette, a Finnország és Görögország elleni válogatott mérkőzéseken bebizonyosodott, hogy a szurkolók kiváltják és használják a klub-, illetve futballkártyákat.

„Az egyik legnagyobb magyar vállalat, a Mol szerepvállalásával pedig az a folyamat is elkezdődött, amelyet Csányi Sándor MLSZ-elnök a következő időszak sarkalatos kérdéseként jelölt meg: hogy a magyar futballszurkolók további kedvezményekhez jussanak" – mondta az MLSZ szóvivője.

Szollár Domokos, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója kiemelte, a cégnek mint jelentős magyarországi sporttámogatónak ugyancsak érdeke, hogy újra családok tízezrei látogassanak el hétvégéken a mérkőzésekre.

„Azt reméljük, hogy a szurkolói Green Kártya ösztönzően hat majd a drukkerekre a klub- és futballkártya kiváltásának szempontjából is" – mondta Szollár Domokos, s hozzátette, a kártyák előre feltölthető, névre szóló, PIN-kóddal ellátott üzemanyagkártyák, amelyekkel a gépi autómosó programokat 10 százalék kedvezménnyel lehet igénybe venni.

Sipos Jenő a sajtótájékoztató végén jelezte, eddig 175 ezer szurkolói kártyát váltottak ki az országban, s ez a szám napról napra nő.

A kedvezményes tankolásra jogosító kártyák igénylése az MLSZ honlapján, valamint a klubok weboldalain keresztül történik, egyszeri regisztráció után.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33

A következő idényben már nem Fizz Liga lesz az NB I neve – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 17:35
Ezek is érdekelhetik