MLSZ: felfüggesztik az utánpótlás-bajnokságokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.14. 11:56
null
Az U19-es bajnokságban az ETO és a Honvéd küzd a bajnoki címért és az UEFA Ifjúsági Ligában való indulásért – jövő héttől azonban szünetel a versenyfutás, és egyelőre nem tudni, mikor folytatódhat (Fotó: eto.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a pénteken este, Orbán Viktor miniszterelnök által, a koronavírus-járvány miatt bejelentett új oktatási rendre hivatkozva hétfőtől felfüggeszti a hazai utánpótlás-bajnokságokat.

 

„A kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban. Az iskolásokra vonatkozó döntést követően a Magyar Labdarúgó-szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát (az U19 és fiatalabb korosztályokban)” – írja a szövetség a hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n.

Mint ismert, az már korábban eldőlt, hogy a korosztályos válogatottak minden tervezett programja – beleértve a fiú és leány U17-es, hazai rendezésű, elitkörös Eb-selejtező tornáját – elmarad, a bajnokságok felfüggesztésével pedig a hazai utánpótlásfutball a jövő héten teljesen leáll. A most hétvégére kiírt mérkőzéseket még megrendezik, bár például az ETO–DVSC U16-os meccs 3–0-s hazai vezetésnél a szünetben félbeszakadt (azt egyelőre nem tudni, hogy miért).

A kiemelt korosztályokban az I. osztályú bajnokságokat az U16-osoknál és az U17-eseknél is a Budapest Honvéd vezeti a 19. fordulót követően,a fiatalabbaknál a DVSC-DLA, az idősebbeknél a Puskás Akadémia áll a 2. helyen. Az UEFA Ifjúsági Ligában való szereplésről döntő U19-es bajnokságot az ETO FC Győr vezeti a Honvéd előtt.

 

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33

A következő idényben már nem Fizz Liga lesz az NB I neve – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 17:35
Ezek is érdekelhetik