MLSZ: Davide Lanzafame lett az NB I legjobb játékosa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 20:37
A Budapest Honvéd olasz csatára, a gólkirály Davide Lanzafame kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján vasárnap.

A Budapest Music Centerben megtartott – az M4 Sport által élőben közvetített, fellépőkkel színesített – eseményen a szombaton véget ért élvonalbeli idény felfedezettjének a debreceni Varga Kevint választották meg, a legjobb edző pedig a Paks szakvezetője, Csertői Aurél lett.Varga Kevint választották meg, a legjobb edző pedig a Paks szakvezetője, Csertői Aurél lett.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kisebb betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen, így a köszöntőbeszédet Berzi Sándor alelnök tartotta. Elmondta: a mostaninál izgalmasabb élvonalbeli bajnokságot nehezen tud elképzelni.

„Minden egyes helyezésért meg kellett harcolni. A bajnoki címért végül két csapat küzdött, és mindkettő megérdemelte volna az aranyérmet” – tette hozzá Berzi.

A kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és a legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a kispesti Gazdag Dániel Balmazújváros ellen szerzett találatára voksoltak.



A RangAdó Gála díjazottjai:
A férfi NB I legjobb játékosa: Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)
A férfi NB I felfedezettje: Varga Kevin (Debreceni VSC)
A férfi NB I gólkirálya: Lanzafame (18 gól)
A férfi NB I legszebb gólja: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
A férfi NB I legjobb edzője: Csertői Aurél (Paks)
A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán
Az NB I legsportszerűbb csapata: Újpest FC
A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
A női NB I felfedezettje: Nagy Virág (Kóka)

Legfrissebb hírek

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
3 órája

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11

Megye I-es csapatot kapott a Ferencváros és a címvédő Paks is a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 18:21
Ezek is érdekelhetik