MLSZ: a Pécset ismét kizárták az átigazolásokból - fegyelmi

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 18:35
null
A játékvezető nem látta át teljesen a helyzetet, végül Vinícius kiállítása mellett döntött (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága ülésezett, és a Ferencváros játékosai közül Alekszandar Alempijevicset három, Muhamed Besicet egy meccsről eltiltotta.

A pécsi Demjén Gábor rosszabbul járt: visszaesőként négy meccsről tiltották el, míg a kecskeméti Mohl Dávidnak két találkozót kell kihagynia.

Mint beszámoltunk róla, a hétvégén piros lapot kapó Paulo Viníciust nem tiltották el, őt a fegyelmi bizottság felmentette a piros lapja miatt indított eljárás alól.

A bizottság a PMFC-t, mint visszaesőt ismét kizárta az átigazolásokból, mivel a klub nem fizette ki a Kaposvárnak Miroszlav Grumics vételárának harmadik részletét.

A fegyelmi bizottság „az Újpest, mint visszaeső ellen, az Eger elleni mérkőzésen szurkolói részéről történt pirotechnikai eszközök használat miatt kiszabott 350 000 forint pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta." A lila-fehéreknek ezen kívül még 250000 forintot kell fizetniük, mivel a szurkolóik rasszista megnyilvánulásokat tettek – „huhogtak" – a Diósgyőr ellen bajnokin.

A Pécs–Paks mérkőzésen a hazai szurkolók részéről történt rendzavarások miatt a Pécset, mint visszaesőt 150 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

Magyar Kupa

A bizottság a Nyíregyháza–Debrecen mérkőzésen rendezési hiányosságok és a hazai, valamint a vendég szurkolók részéről történt pirotechnikai eszközök használata miatt a Nyíregyházát, mint visszaesőt 150 000 forint, a Debrecent, mint visszaesőt, szintén 150000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

Horváth László (Kaposvár), mint visszaeső 2, Máté Péter (DVSC) 1, Privigyei Ádám (Kazincbarcika) 1, Pákolicz Dávid (Nyíregyháza) 1, Kovács Ádám (Nyíregyháza) 1, Bernáth Péter (Orosháza) 2, Sárközi Szabolcs (Balmazújváros) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A bizottság a tárgyalás megtartása után a Weitner Ádám (Tatabánya) labdarúgó korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta. A Cegléd ellen labdarúgó jogosulatlan szerepeltetése miatt elrendelt pontlevonást is hatályában változatlanul fenntartották.

A Vác–Vasas mérkőzésen rendezési hiányosságok és a vendég szurkolók részéről történt rendzavarások miatt a Vácot írásbeli figyelmeztetésben, a Vasast, mint visszaesőt, 50000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Torma Lilla (Hajdúböszörmény) 1, Balázs Timea (Kiskunhalas) 1, Borbély Beáta (Police) 1, Gergely Richárd (Ároktő) 1, Héder Róbert (Törökszentmiklós) 1, Spenger Szabolcs (Monor) 3, Kovács Áron Dániel (Euro Global) 1 soron következő felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Fehér Zsolt (Dunakeszi) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartották. Takó Csaba vezetőedző (Rubeola) írásbeli megrovásban részesült. A bizottság az elmaradt Hajdúböszörmény–Euro Global női Magyar Kupa-mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Hajdúböszörmény javára igazolja.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések: ZTE 12.5, Orosháza 17.5, Diósgyőr 30, Kecskemét 36, PMFC 36 ezer forint.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 18:54

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04
Ezek is érdekelhetik