A Pécs a bajnokság után a Magyar Kupában is meglepte a Lokit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.29. 15:55
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Pécs hazai pályán Danijel Romic góljával 1–0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Debrecent, így a baranyaiak jutottak be a sorozat negyeddöntőjébe. A Pécs egyszer már borsot tört a Loki orra alá ebbe a szezonban, hiszen a bajnokságban is legyőzte a hajdúságiakat.

A Pécsnél a hét elején edzőváltás történt, Véber György helyére Kulcsár Árpádot nevezték ki ideiglenesen. A megbízott vezetőedző azt nyilatkozta, hogy az a célja, hogy kiölje a félelmet a játékosaiból, a pécsi futballisták pedig nem is vallottak szégyent, nagyon bátran játszottak a Debrecen ellen, ennek köszönhetően mozgalmasra is sikerült az első 45 perc. A hajdúságiak kezdtek jobban egyébként, a 11. percben Kulcsár Tamás megszerezhette volna a vezetést, de nyolc méterről nem találta el a kaput.

A játékrész derekától a Pécs egyre kezdeményezőbben játszott, Márkvárt Dávid és Pölöskey Péter is aktívnak bizonyult, Nenad Novakovicsnak akadt dolga bőven ebben a periódusban. A 24. percben érdekes jelenet játszódott le: Pölöskey adott be balról, a tizenhatoson belül pedig Lázár Pál kezében elakadt a labda, de a játékvezető nem ítélt büntetőt a hazaiak javára. A szünet előtt a Debrecen feljebb kapcsolt egy sebességi fokozattal, ami azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy előnybe kerüljön.

A fordulás után változott a játék képe, a Debrecen egyre többet támadt, miközben a Pécs a biztonságos védekezésre koncentrált inkább, és várt arra, hogy egy-két kontrával meg tudja lepni az ellenfelét. Gólt mégis a vendéglátók szereztek, a 64. percben Wittrédi Dávid bal oldali szögletét Andrej Causic megcsúsztatta, majd Danijel Romic a kapu jobb oldalába lőtt öt méterről. 1–0

Természetesen Kondás Elemér azonnal reagált, és a cseréivel még támadóbbá tette csapatát, de így sem sikerült összehozni az egyenlítő gólt, amiben hatalmas szerepet játszott Vukasin Polekszics, aki remekül védett, a 82. percben például Kulcsár öt méterről érkező erős fejesét hárított nagy bravúrral.

A Pécs megtartotta egygólos előnyét, és bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Érdekesség, hogy a mecsekaljaiak a bajnokságban is legyőzték a Lokit, méghozzá a Nagyerdei Stadionban 2–0-ra, tehát két tétmeccsen még csak gólt sem kaptak a regnáló bajnoktól.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

PÉCSI MFC–DVSC-TEVA 1–0 (0–0)
Pécs, PMFC Stadion. V: Bognár T.
PÉCSI MFC: Polekszics – Nagy J., Romic, Balogh B., Mohl – Causic (Manjrekar, 67.), Horváth A. – Szatmári, Márkvárt, Wittrédi (Kővári, 92.) – Pölöskey P. (Frőhlich, 58.). Megbízott vezetőedző: Kulcsár Árpád
DVSC-TEVA: Novakovics – Lázár, Morozov, Brkovics, Vadnai – Jovanovic, Zsidai, Szakály (Se. Bouadla, 83.), Mihelic (Bódi, 68.) – Kulcsár T., Tisza (Seydi, 68.). Vezetőedző: Kondás Elemér
G: Romic (64.)

KONDÁS: KÉZZEL TETTE MAGA ELÉ

„Ha ilyen gólt kapunk, hogy kézzel teszi maga elé, akkor nem tudunk miről beszélni. Ennek ellenére be kellett volna lőni a helyzeteinket, mert rengeteg helyzetünk volt. Ellenfelünk kétszer jutott el a kapuig, abból szerzett egy gólt. Ilyenkor nem egyszerű mit mondani. Be kell lőni a helyzeteinket. A csapat jól játszott, kaptunk egy vitatható gólt, amivel sajnos kiestünk" – mondta némileg feldúltan Kondás Elemér a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.

A Pécs megbízott edzője, Kulcsár Árpád elsősorban csapata mentális erejét emelte ki.

„Amire ebben a két napban fel lehetett készülni, elsősorban mentális dolgokról beszélek, abból jelesre vizsgáztak a srácok. Helyenként volt olyan játék, ami biztató volt a jövőre nézve. Azon kell dolgoznunk, hogy még ezt a mentalitást is fokozzuk, illetve azokból a dolgokból, ami tetszett, majd eggyel többet lássak vissza a következő meccseken" – fogalmazott Kulcsár, aki nem tudja még, hogy mit hoz a jövő.

„Nem tudom, hogy meddig folyik a kezem alatt a munka, a vezetőség keresi a megoldást. Két nap után megyünk Dunaújvárosba, aztán van egy teljes hetünk, akkor már talán szakmai dolgokba is bele lehet nyúlni."

PERCRŐL PERCRE

94. perc: véget ért a mérkőzés!

93. perc: Bódinak sikerült szabadrúgásból feladnia a labdát Polekszicsnak.

92. perc: Wittrédi le, Kővári Róbert be.

90. perc: három perc lesz a hosszabbítás.

90. perc: Bouadla beadásánál Balogh mentett hatalmasat fejjel újfent.

88. perc: Frőhlich lövése jócskán elkerülte Novakovics kapuját, de így is járt a taps a szurkolóktól.

86. perc: Bódi bal oldali szögletét Polekszics kiöklözte, majd hatalmas kavarodás után felszabadítottak a védők.

83. perc: Szakály le, Selim Bouadla be.

82. perc: POLEKSZICS! Bódi jobb oldali szabadrúgása után Kulcsár fejelt öt méterről kapura, a montenegrói kapus hatalmas bravúrral mentett szögletre.

79. perc: Bódi bal oldali szöglete után egy vendégjátékos eltűnt a tizenhatoson belül, sípszó nem volt, majd Vadnai emelt vissza középre, végül Polekszicsnél kötött ki a labda.

78. perc: Vadnai lövését blokkolták, majd a védők kivágták a labdát a stadionból.

76. perc: Kulcsár tekert jobbal a kapu fölé hat méterről Seydiék legnagyobb bánatára.

75. perc: Bódi szabadrúgását szedte ki a léc alól Polekszics nagy bravúrral!

73. perc: Szatmári rácsúszott Jovanovic bokájára, sárga ez is.

71. perc: Szakály Péter sárgult be időközben Horváth Adrián fellökéséért.

68. perc: egy kifejelt labdát küldött Szatmári kapura kapásból jó 30 méterről, a labda nagyon kevéssel kerülte el Novakovics kapuját.

68. perc: Tisza és Mihelic le, L’Imam Seydi és Bódi Ádám be.

67. perc: Causic le, James Manjrekar be.

64. perc: GÓL! Wittrédi bal oldali szöglete után Causic megcsúsztatta a labdát a rövid oldalnál, az eljutott Danijel Romicig, a horvát légiós pedig öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 1–0

60. perc: a vendégek szögletéből indított kontrát a Pécs, de Márkvárt nem tudta kiugratni Frőhlichet, Morozov kapcsolta le az indítást.

58. perc: Pölöskey le, Frőhlich Roland be.

58. perc: Kulcsár keveredett be a tizenhatoson belülre, ígéretes helyzetben azonban pocsékul tette középre a labdát.

55. perc: Szatmári harcolt meg a labdáért, amely Causic elé pattant, aki estében lőtt a jobb alsó sarok mellé távolról.

52. perc: Mohl lépett rá Jovanovic lábára hátulról, amiért járt a sárga.

50. perc: Mihelic és Wittrédi került nézeteltérésbe, de a játékvezetőnek sikerült mindkét játékos indulatát lehűtenie – lapok kiosztása nélkül is.

Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

45+2. perc: véget ért az első félidő!

45+1. perc: Lázár beadását Balogh fejelte ki a mezőnybe.

45. perc: egy perc lesz a hosszabbítás.

44. perc: Lázár jobb oldali beadása után Vadnai Dániel fejéről pattant a kapu fölé a labda.

Most hátul adogatnak a vendégek, a Pécs játékosai pedig a saját térfelükön várakoznak, nem támadnak le.

38. perc: Wittrédi átadása után Pölöskey húzta maga elé a labdát sarokkal, de hosszan, így Novakovics lett az akció végállomása.

33. perc: Pölöskey stoplija találkozott Igor Morozov fejével, ez nem is esett jól az észt légiósnak. Egyébként Pölöskey mozdulatában nem volt semmiféle szándékosság.

Az utóbbi percekben kicsit felpörgette a tempót a Debrecen, de egyelőre jól állja a sarat a PMFC.

27. perc: Aleksandar Jovanovic találta meg három piros mezes gyűrűjében Tiszát, aki 11 méterről lőtt a kapu jobb oldala mellé. Jobban járt volna a Loki, ha Tisza elengedi a labdát, mert mögötte Rene Mihelic teljesen üresen érkezett.

26. perc: Pölöskey bedobott pár biciklicselt, majd balról centerezett volna, a labda Zsidai László kezében akadt el, de a játékvezető nem ítélt büntetőt a Pécs javára.

25. perc: Wittrédi mélységi indítása volt kicsit pontatlan Pölöskey számára a tizenhatoson belül.

21. perc: Márkvárt és Pölöskey Péter összjátéka után előbbi tette középre a labdát balról, de túl erősen, így senki sem tudott beleérni abba.

20. perc: Márkvárt Dávid kapott remek labdát a jobb oldalon, de Nenad Novakovics jó ütemben lépett ki a kapujából, és elrúgta előle a labdát a tizenhatos előterében.

19. perc: Causic 18 méterről elvégzett szabadrúgása akadt el a sorfalban.

18. perc: Lázár Pál rántotta le Szatmári Lórándot, amiért megkapta a meccs első sárga lapját.

17. perc:HELYZET! Kulcsár cselezte ki Balogh Bélát (aki nagy igyekezetében elsodorta Nagy Józsefet), majd nyolc méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.

13. perc: Wittrédi újabb szabadrúgása után Dusan Brkovics mentett fejjel.

12. perc: Wittrédi Dávid szabadrúgása után a labda átszállt a bal oldalra, majd Mohl Dávid próbálkozott meg egy kapáslövéssel, a labda csúnyán a kapu mellé ment.

9. perc: Tisza emelt kapura 18 méterről, Vukasin Polekszics azonban simám megfogta a labdát.

7. perc: Tisza most gyakorolhatta a jobb oldali szögleteket, az eddig elvégzett három nem volt nagyon veszélyes.

5. perc: Tisza jobb oldali szöglete után Andrej Causic tűnt el a tizenhatoson belül, a játékvezető szerint lerántották a hazai játékost.

4. perc: Kulcsár Tamás bal oldali beadása után a hosszú oldalról nem sikerült visszafejelni a labdát Tiszának, aki középen helyezkedett.

1. perc: Tisza Tibor kapott indítást a bal oldalon, kapura lövése azonban pontatlan volt hét méterről.

1. perc: a Pécs kezdte a mérkőzést!

Kulcsár Árpád kisfia végezte el a kezdőrúgást.

„Olyan felfogásban küldöm a Debrecen ellen pályára a játékosokat, mint amilyen én voltam aktív koromban. Azt gondoltam magamról, hogy én vagyok a legjobb játékos. Az a célom, hogy kiöljem a játékosokból a félelmet. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy varázsütésre megváltozik a játékunk. A hozzáálláson viszont lehet javítani akár két nap alatt is. Ebben kell a DVSC fölé nőnünk” – nyilatkozta Kulcsár Árpád a mérkőzés előtt

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Pécs–Debrecen labdarúgó-mérkőzés a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből.

NYOLCADDÖNTŐ
OKTÓBER 28., KEDD
17.30:
Videoton–Diósgyőri VTK 2–1
OKTÓBER 29., SZERDA
12.30: Kisvárda (III.)–Vác (III.) 4–0
12.30: Ajka (II.)–Újpest 1–1 – 11-esekkel 3–5
16.00: Pécsi MFC–DVSC-Teva 1–0
17.00: Szolnoki MÁV (II.)–MTK Budapest
18.00: Gyirmót-Győr (II.)–Győri ETO FC
18.00: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: Sport Tv)
18.00: Csákvár (II.)–Békéscsaba (II.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik