MK: „Itt minden bizonnyal véget ér számunkra a sorozat”

2015.10.28. 13:35
A labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvárt az előző Magyar Kupa-sorozattól a Ferencváros búcsúztatta el, a másodosztályú klub most pedig ismét a zöld-fehérekkel találkozik az MK-ban, és hasonló kimenetelre számít.

„Nem érheti szó a házunk elejét, csapatunk a legutóbbi idényben is és ezúttal is komolyan vette, veszi a Magyar Kupa küzdelemsorozatát – írja a csákváriak honlapja. – Bár kiscsapat vagyunk, s nem is álmodozhatunk a végső sikerről, ennek ellenére valamennyi összecsapásunkra a továbbjutás szándékával készültünk. Egy esztendővel ezelőtt ezzel a mentalistással egészen a negyeddöntőig repültünk, ám akkor a Ferencváros a papírformának megfelelően megálljt parancsolt számunkra.”

„Most hasonló mentalitással léptünk pályára az országos tábla mérkőzésein, és el is jutottunk a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntő páros csatájában most ismét a Ferencvárost sodorta utunkba a szerencse, így minden bizonnyal itt véget is ér számunkra az MK-sorozat. Az esélytelen nyugalmával készülhetünk a ma este 18 órakor megrendezendő 90 percre, s már az is bravúrszámba menne, ha sikerülne megzörgetnünk a zöld-fehérek hálóját.”

A találkozó nem lesz látható a televízióban, a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével követheti nyomon!

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

13.30: Szeged 2011 (NB II)–DVSC
13.30: ZTE FC (NB II)–Újpest
13.30: Tiszaújváros (NB III)–Inter CDF (BLSZ I)
17.00: Budapest Honvéd–Kozármisleny (NB III)
17.00: Nyíregyháza (NB III)–Soproni VSE (NB II)
18.00: Ferencváros–Csákvár (NB II) – élőben az NSO-n!
18.00: Haladás–Videoton (Tv: M4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
21 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
21 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik