MK: az Újpest öt gólig, a DVSC három kapufáig jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.28. 15:24
null
Az Újpest játékosai öt gólt ünnepelhettek Hévízen (Fotó: ujpestfc.hu)
Az első félidőben négy gólt szerző Újpest Hévízen 5–0-ra megverte a Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A DVSC-Teva gól nélküli döntetlent játszott Gyulán a Szegeddel, miután többször is csak a kapufát találta el, míg a BLSZ I-ben szereplő Inter CDF háromgólos vereséget szenvedett Tiszaújvároson, ahol Katona Bence triplázott.

 

Az Újpest már az első félidőben eldöntötte a másodosztályban élcsapatnak számító Zalaegerszeg elleni mérkőzést – és minden bizonnyal a továbbjutást is –, amelyet a ZTE Aréna gyepfelújítási munkálatai miatt Hévízen rendeztek meg.

A lila-fehérek Mohl Dávid találatával szereztek vezetést bő negyedóra játék után, majd néhány perccel később Sallói Dániel helyezett a kapuba, miután elfektette a zalaegerszegi együttes kapusát. Az első félidő utolsó tíz percében újabb két gólt szereztek a vendégek, előbb a második találatát jegyző Sallói húszméteres lövése talált utat a kapuba (bár az újpestiek honlapja Nemanja Andricsnak könyvelte el a gólt), aztán Mihailo Perovics volt eredményes közelről.

A szünet után Perovics ismét betalált, ezzel ki is alakult a végeredmény, pedig még 50 perce sem tartott a meccs. Az Újpest játékosai közül mindenképpen érdemes kiemelni Sallói teljesítményét, aki nemcsak gól(oka)t szerzett, hanem további két találatban is szerepet játszott.

A DVSC-Teva szinte az egész mérkőzésen mezőnyfölényben futballozott Gyulán az NB II-es Szeged ellen, de ezen a napon nem volt szerencséje. A debreceni játékosok közül Aleksandar Jovanovic, Ferenczi János és Bereczki Dániel is közel járt a gólszerzéshez, de lövéseik a kapufán, illetve a lécen csattantak. A Lokit mintegy ötven szurkoló kísérte el a helyszínre, és a közeli dombon állva figyelték a meccset, mivel a kerítéstől elküldték őket.

A játéknap harmadik kora délutáni mérkőzésén a BLSZ I-ben szereplő Inter CDF háromgólos vereséget szenvedett a harmadosztályú Tiszaújváros otthonában, így minimálisra csökkentek a továbbjutási esélyei. A hazai csapat mindhárom gólja Katona Bence nevéhez fűződik.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
SZEGED 2011 (NB II)–DVSC 0–0
Gyula,
Grosics Akadémia pályája, 450 néző. V: Gyarmati II Tibor (Takács Tamás, Medovarszki János)
SZEGED: Molnár F. T. – Dudás, Balogh M., Tóth G., Berde, Áchim – Veszelinov, Pászka (Zelenyánszki, 45.) – Fodor (Geiger, 69.), Oláh L. (Kovács B. 45.), Czirok. Vezetőedző: Klausz László
DEBRECEN: Radosevics – Szatmári, Varga J., Szilvási, Ferenczi – Kinyik, Szakály P., Jovanovic – Sós (Horváth T., 79.), Castillion (Bereczki, 79.), Bódi (Szécsi, 58.). Vezetőedző: Kondás Elemér

ZTE FC (NB II)–ÚJPEST 0–5 (0–4)
Hévíz, 900
néző. V: Szilasi Szabolcs (Takács Gábor, Mohos Milán)
ZALAEGERSZEG: Szappanos – Horváth P., Króner, Forgács, Fodor – Patvaros, Bedi – Bailo, Szőllősi (Koller K., 46.), Városi (Szalkai, 60.) – Daru (Babati, 67.). Vezetőedző: Csank János
ÚJPEST: Kovács Z. – Nagy T., Heris, Kálnoki–Kis, Mohl – Nagy G. (Bardhi, 75.), Szankovics, Balogh B., Andrics (K. Hazard, 65.) – Sallói D., Kabát (Perovics, 21.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Mohl (0–1) a 16., Sallói D. (0–2) a 20., Andrics (0–3) a 36., Perovics (0–4) a 45., Perovics (0–5) az 50. percben

BP. HONVÉD–KOZÁRMISLENY 1–2
Bozsik-stadion. 500
néző. V.: Nagy R. (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
BP. HONVÉD:
Kemenes – Csábi M. (Ikenne-King, a szünetben), Ignjatovics, Lovric, Botka – Gazdag (Kamber, 54.), Vasziljevics, Hidi – Délczeg (Erdélyi, 67.), Youla, Vernes. Vezetőedző: Marco Rossi
KOZÁRMISLENY:
Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E. (Tóth A., 87.) - Gránicz, Kirchner (Fenyvesi, 81.), Beke (Várda, 23.) - Wittrédi. Vezetőedző: Németh Zsolt
Gólszerző: Youla (62.), ill.Wittrédi (50.), Kirchner (57.)

NYÍREGYHÁZA (NB III)–SOPRONI VSE (NB II) 4–1 (3–0)
Nyíregyháza, 2000
néző. V: Radványi (Erős G., Farkas B.)
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Szokol, Rubus, Rakovics, Törtei – Kosztics, Zofcák, Ramos (Jagodics B., 88.), Farkas M. (Vámos M., 84.) – Pölöskey P., Rezes (Csorba, 89.). Vezetőedző: Mátyus János
SOPRON: Halasi – Pados (Maráczi, 25.), Sifter, Jovetics, Füredi – Holdampf – Baracskai, Deme, Papp M., Károly B. – Tihanyi. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Pölöskey P. (17., 30), Rezes (25.), Szokol (63.), ill. Károly B. (80.) percben

TISZAÚJVÁROS (NB III)–INTER CDF (BLSZ I) 3–0 (2–0)
Tiszaújváros, 500
néző. V: Nazsa (Kelemen A., Szert)
TISZAÚJVÁROS: Tóth Cs. – Horváth T. (Polényi T., 63.), Hajdu I., Fodor P., Molnár F. – Bussy, Sigér, Kerekes I. (Angyal N., a szünetben) – Hussein (Kovács Sz., a szünetben), Katona B., Molnár L. Edző: Bocsi Zoltán
INTER CDF: Nagy A. – Azeez, Breno (Antem, 32.), Madufor, Odia – Tóth S., Kerekov, Ogbaje, L. Aigbekaen (O. Aigbekaen, 55.) – Zámbó (Anosike, 61.), Igwilo. Edző: John Moses
Gólszerző: Katona B. (1–0) a 23., Katona B. (2–0) a 35., Katona B. (3–0) a 82. percben

KÉSŐBB
18.00: Ferencváros–Csákvár (NB II) – élőben az NSO-n!
18.00: Haladás–Videoton (Tv: M4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik