MK: a hosszabbításos meccseken négyet lehet cserélni

Vágólapra másolva!
2019.09.26. 13:29
null
A hosszabbítást hozó Hódmezővásárhely–Budaörs meccsen a csapatok éltek az új szabály adta lehetőséggel – egyaránt négyet cseréltek (Fotó: Hódmezővásárhelyi FC)
A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulóját követően szerkesztőségünk kapott egy jelzést, mely szerint a Hódmezővásárhely–Budaörs (0–4 – hosszabbítás után) mérkőzésen mindkét csapat négyet cserélt. Megkerestük a négy cserével kapcsolatban a szövetséget, az MLSZ kommunikációs osztálya írásban reagált az észrevételre.

 

„Az MLSZ Elnöksége 2019 januárjában elfogadta, hogy a Magyar Kupában a 2x15 perces hosszabbításban plusz egy cserelehetősége van a csapatoknak. Idén nyáron a versenykiírást módosítottuk, de rendszerhiba miatt a dokumentumtárban nem jelent meg a legfrissebb változat. A Magyar Kupa 6. fordulójában a csapatokat hátrány nem érte, a mérkőzéseket zavartalanul, a szabályoknak megfelelően lejátszották”– reagált az MLSZ a Magyar Kupában bevethető cserék számára vonatkozó kérdésünkre.

6. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ), A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Szeptember 21., szombat
Eger SE (NB III)–Mol Fehérvár FC 2–4
Érdi VSE (NB III)–Diósgyőri VTK 0–1
Putnok FC (NB III)–Paksi FC 0–5
Dunaharaszti MTK (NB III)–Budapest Honvéd 1–7
Sárvár FC (NB III)–Debreceni VSC 0–3
Bonyhád VLC (Tolna megyei I.)–Puskás Akadémia FC 0–5
Hévíz SK (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC 0–6
FC Hatvan (NB III)–Újpest FC 0–2
Soltvadkerti TE (Bács-Kiskun megyei I.)–Kaposvári Rákóczi FC 0–4
Unione FC (BLSZ I.)–MTK Budapest (NB II) 0–1
Hódmezővásárhely (Csongrád megyei I.)–Budaörs (NB II) 0–4 – hosszabbítás után
Kelen SC (NB III)–Vác FC (NB II) 0–3
Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I.)–FC Ajka (NB II) 2–6 – hosszabbítás után
Velence (Fejér megyei I.)–Szeged-Csanád-GA (NB II) 1–3
Edelényi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I.)–Siófok (NB II) 0–7
Körösladányi MSK (Békés megyei I.)–Békéscsaba (NB II) 1–5
Salgótarjáni BTC (Nógrád megyei I.)–Szolnoki MÁV FC (NB II) 2–2 – 11-esekkel 15–14
Balassagyarmati SE (NB III)–Dorogi FC (NB II) 2–2 – 11-esekkel 2–3
Szentlőrinc SE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 0–1
Berettyóújfalui SE (Hajdú-Bihar megyei I.)–Szajol KLK (Jász-Nagykun-Szolnok megyei I.) 2–2 – 11-esekkel 5–4
Hevesi LC (Heves megyei I.)–Füzesgyarmati SK (NB III) 1–3
Ceglédi VSE (NB (III)–Pápai Perutz FC (NB III) 1–2
FC Nagykanizsa (NB III)–VLS Veszprém (NB III) 1–0
Tamási (Tolna megyei I.)–Tihanyi FC (Veszprém megyei I.) 4–1
Balatonlelle SE (NB III)–FC Dabas (NB III) 1–3
SC Sopron (Győr-Moson-Sopron megyei I.)–Kecskéd KSK (Komárom-Esztergom megyei I.) 3–1
Csornai SE (Győr-Moson-Sopron megyei I.)–Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.) 0–2
Villányi TC (Baranya megyei I.)–Tiszaújváros (NB III) 0–8
Pétervására SE (Heves megyei I.)–Ménfőcsanak (NB III) 1–1 – 11-esekkel 2–4
Nagyecsed RSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I.)–Nagybajomi AC (Somogy megyei I.) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Balatoni Vasas SE (Somogy megyei I.)–Kecskeméti LC (Bács-Kiskun megyei I.) 4–2
Kinizsi SK Gyenesdiás (Zala megyei I.)–Dabas-Gyón FC (NB III) 1–2
Tarr Andráshida SC (Zala megyei I.)–Kecskeméti TE (NB III) 0–6
Szekszárdi UFC (NB III)–Lipót SE (NB III) 2–2 – 11-esekkel 3–4
Ajka Kristály SE (Veszprém megyei I.)–Balkányi SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I.) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Berkenye SE (Nógrád megyei I.)–Ózdi Kohász SC (NB III) 2–4
Egerszalók SE (Heves megyei I.)–Pécsi MFC (NB III) 1–6
Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I.)–III. Ker. TVE (NB III) 0–5
Maglódi TC (Pest megyei I.)–MVSC-Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I.) 6–0
Szegedi VSE (Csongrád megyei I.)–Bicskei TC (NB III) 4–0
Magyar Mélyépítő HSE (Hajdú-Bihar megyei I.)–Vép VSE (Vas megyei I.) 2–3Móri SE (Fejér megyei I.)–HR-Rent Kozármisleny (NB III) 0–2
Debreceni EAC (NB III)–FC Csákvár (NB II) 2–0 – hosszabbítás után

Szeptember 22., vasárnap
Pilisi LK-Legenda Sport (Pest megyei I.)–Kisvárda 0–1
Club Valnut Nádasd FC (Vas megye II.)–Soroksár FC (NB II) 0–9
XII. Kerület Svábhegy FC (BLSZ I.)–Kazincbarcika (NB II) 0–6
Úrkúti Sportkör (Veszprém megye I.)–Vasas FC (NB II) 0–1
ESMTK (NB III)–WKW ETO FC Győr (NB II) 1–3
Taksony SE GP Solar (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 0–2
Törökszentmiklósi FC (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.)–Budafoki MTE (NB II) 0–5
THSE Szabadkikötő (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II) 0–1
Gyöngyösi AK (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II) 0–3
Szarvasi FC 1905 (Békés megye I.)–Thermal Spa Siklós FC (Baranya megye I.) 8–2
ASR Gázgyár (BLSZ I.)–Makó FC (Csongád megye I.) 1–0
Csörnöc Gyöngye Vasvár VSE (Vas megye I.)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB III) 1–9
Gönyű SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–BKV Előre (NB III) 0–2
Monor (NB III)–Komárom VSE (NB III) 2–0
Sényő-Carnifex FC (NB III)–Jászberényi FC (NB III) 3–2
Sárisápi BSE (Komárom-Esztergom megye I.)–Rákosmente KSK (NB III) 0–5
Viadukt SE-Biatorbágy (Pest megye I.)–Dunaújváros (NB III) 0–1
Olajmunkás SE Gellénháza (Zala megye I.)–
Sárbogárd SE (Fejér megye I.) 1–5
Szeptember 25., szerda
Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun megyei I.)Zalaegerszegi TE FC 1–5
Iváncsa KSE (NB III)–Ferencváros 0–3
Ebben a fordulóban 64 helyett 63 mérkőzést rendeztek, a Balmazújváros kizárása miatt a Tállya KSE játék nélkül továbbjutott a következő körbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik