Mezőkövesd: újabb állami támogatás a stadion felújítására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.29. 10:13
A szerdai kormányülésen hozott döntés értelmében két újabb NB I-es labdarúgóklub stadionjának rekonstrukciója kap támogatást a jövő évi állami költségvetésből.

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a DVTK az előzetesen tervezettnél jóval többet, 4.5 milliárd forintot kap majd a Diósgyőri Stadion újjáépítésére. Emellett egy másik Borsod megyei élvonalbeli egyesület, a Mezőkövesd-Zsóry által használt létesítmény az idén már folyósított 400 milliós állami szerepvállaláson túl 2014-ben újabb 400 millió forintos támogatást kap felújításra – írja a boon.hu. Ezt az összeget a mezőkövesdi stadion megkezdett építkezésének (a pálya hosszanti oldalán található lelátó) befejezésére kell fordítani.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:02

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 08:34

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00
Ezek is érdekelhetik