DVTK: megszületett a kormánydöntés, épülhet a stadion

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.28. 15:19
Megszületett a kormánydöntés a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK stadionjának rekonstrukciójáról – adta hírül a klub hivatalos Facebook-oldala. A projekt szabad utat kapott, ám a részleteket még nem közölte a klub.

„Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a Diósgyőri Stadion gyepén Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Sebestyén László országgyűlési képviselő, hogy megszületett a kormánydöntés a DVTK Stadion rekonstrukciójáról. A további részletekről (költségvetés, építés kezdete, építési tervek stb.) a jövő héten sajtótájékoztató keretében számolnak be” – olvasható a DVTK Facebook-oldalán.

A kormány 4.5 milliárd forintot fordít a diósgyőri stadion újjáépítésére, jóval többet a korábban tervezettnél – jelentette be Kriza Ákos.

Hozzátette: ez a fejlesztés is mutatja, nem véletlenül lett Miskolc kiemelt gazdasági fejlesztési övezet. Felhívta a figyelmet rá, hogy az elmúlt napokban jelentették be a japán Takata-cégcsoport beruházását, amely ezer munkahelyet teremt a borsodi megyeszékhelyen, emellett számos nagy volumenű fejlesztés indult meg a városban, amelyek nem látványberuházások, hanem valódi értéket teremtenek.

Kitért arra is, hogy Miskolc egyéb sportlétesítményeit is felújítják, megfogalmazása szerint harminc éve nem volt ilyen mértékű fejlesztés a településen.

Sebestyén László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy fogalmazott: sokat kellett dolgozni ennek a fejlesztésnek a lehetőségéért, a jövő héten bővebb tájékoztatást adnak az illetékes miniszteri biztossal közösen.

Példaként említette, hogy beszámolnak majd az ütemezésről és a részletes tervekről is.

 

Legfrissebb hírek

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
Tegnap, 8:30

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 20:08

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 18:09

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 23:07

FTC: tovább dolgoznak Keita ügyében, Romao nem eladó – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 11:23

Tóth Alexért valóban ajánlatot tett a Lazio, de nem megfelelőt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 10:20

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

Paksi FC: két hiányzó és egy visszatérő a Törökországba utazó keretben

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 18:00
Ezek is érdekelhetik