Mezőkövesd: aláírt a DVTK-nevelés – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.13. 10:10
A várakozásoknak megfelelően a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd szerződtette a DVTK saját nevelésű játékosát, Oláh Bálintot – a hírt mindkét klub hivatalos oldala megerősítette. Az átigazolási díjat, valamint a szerződés időtartamát nem hozták nyilvánosságra.

Oláh Bálint egy féléves zalaegerszegi kölcsönt leszámítva végig aDVTK színeiben játszott, az élvonalban összesen 13 mérkőzésen egy gólt szerzett a miskolciak honlapja szerint.miskolciak honlapja szerint.

„Nehéz döntés volt elhagyni a nevelőegyesületem, ahova minden odaköt – idézi Oláh Bálintot a kövesdiek hivatalos oldala. – A több játéklehetőség és a szakmai előrelépés miatt azonban biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. Szeretnék a pályán hozzájárulni új klubom sikereihez, biztos vagyok abban, hogy a szezon végén benn maradunk az élvonalban.”

Oláh a Mezőkövesd harmadik téli szerzeménye, korábban Bognár István (Ferencváros) és Horváth Tamás (Videoton) érkezését jelentette be a klub.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország)
Távozók: Nemes Milán (Siófok), Oláh Bálint (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton), Oláh Bálint (Diósgyőr)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Gál Benedek (Ózd, próbajáték), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Szalay Alex (Felsőtárkány, próbajáték)
Távozók: Tomás Tujvel (szlovák, Videoton), Köböl Máté (szlovákiai, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jakub Brasen (szlovák), Paul Keita (szenegáli), Csirmaz István (?), Martin Krnác (szlovák), Tomás Majtán (szlovák), Murai Márk (?)

Legfrissebb hírek

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
36 perce

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
3 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
17 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:50

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:35

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:59

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 10:06
Ezek is érdekelhetik