Mervó Cavani és Dybala példája miatt választhatja a Palermót?

Vágólapra másolva!
2015.08.30. 09:35
null
Mervó Bence az U20-as vb-n nyújtott jó játékának köszönhetően kerülhet Olaszországba (Fotó: archív)
Az olasz mediagol.it részletesen foglalkozik az élvonalbeli Palermo átigazolási hajrájával, a két lehetséges érkező között emelgetik a másodosztályú Spezia védőjét, Filippo De Colt és a héten már beharangozott MTK-támadót, Mervó Bencét is.

 

Az átigazolási piac még nyitva van, nem az augusztus 27-én megszerzett Alberto Gilardino lesz az utolsó dobása a Palermónak – erről az élvonalbeli csapat vezetőedzője, Beppe Ianchi nyilatkozott. A két lehetséges kiszemelt között a nyáron a Győri ETO-tól az MTK-hoz szerződő, de új csapatában az NB I-ben szerepet még nem kapó Mervó Bencét is emlegetik.

A héten az olasz sajtóban jelent meg a hír, amelyet Mervó a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősített: tárgyalásban áll a szicíliai klubbal.

A mediagol.it részletesen bemutatja a támadósor több posztján is bevethető magyart. Felelevenítik az U20-as vb-n nyújtott szereplését, kiemelik a brazilok és a szerbek ellen lőtt gólját. Nagy tehetségnek tartják, aki kimondottan jó az egy-egy elleni párharcokban, és remekül lő. Olyan játékosnak tartják, aki hosszú távon képes lehet kibontakozni a Palermónál, Alberto Gilardino lehetséges helyetteseként említik.

A cikk szerint Mervó, akinek Spanyolországból is van ajánlata (mint azt korábban jeleztük) már meghozta a döntést, és szeretné a Palermónál folytatni pályafutását, mert motiválóan hatott rá az olaszországi karreirjét ugyancsak a klubnál kezdő uruguayi Edinson Cavani (később Napoli, majd PSG), az argentin Javier Pastore (ma már PSG) és a nyáron a Juventushoz szerződő argentin Paulo Dybala példája.

A forrás szerint most már csak Maurizio Zamparini elnök áldásán múlik, hogy Mervó Bence érkezik-e az MTK-tól, egy csekély összeget ugyanis fizetni kell érte (mint korábban jeleztük, Mervó azzal a feltétellel írt alá július végén a kék-fehérekhez, hogy külföldi ajánlat esetén távozhat, de ezek szerint csak némi lelépési díj ellenében). A jelek szerint azonban jó esély van az egyezségre.

A magunk részéről a fenti példákhoz csak egyet tennénk hozzá, Simon Ádámét, aki a Haladástól került a Palermóhoz 2011-be, három évig volt a klub játékosa, de tétmeccsen egyetlen egyszer sem játszott, többször kölcsönadták, mielőtt tavaly nyáron végleg hazatért a Videotonhoz. Azt sem árt megemlíteni, hogy Gilardino mellett további hat csatára, illetve támadója van a csapatnak, vagyis meglehetősen nehéz dolga lenne Mervónak, ha rögtön a Palermóban szeretne bizonyítani, és nem akarna a kölcsönjátékosok Olaszországban igen csak rögös útjára lépni.

A Palermo múlt héten a Genoa elleni 1–0-s sikerrel rajtolt a Serie A-ban, ma az Udineséhez látogat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Mato Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Mervó Bence (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Marek Strestík (cseh, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Szatmári Lóránd (PMFC, szabadon igazolhatóként), Takács Krisztofer (Vasas, szabadon igazolhatóként).
Az MTK utánpótlásához érkezett: Gréczi Márton
(Mercedes-KLA)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós)

Az utánpótlásból felkerültek: Demjén Patrik, Vogyicska Bálint

Kiszemeltek:

Távozók: Batizi-Pócsi Balázs (balmazújvárosi kölcsön után Soproni VSE), Csiki Norbert (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Újpest), Halmai Ramon (DVTK), Hangya Szilveszter (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth Zsolt (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kálnoki Kis Dávid (Újpest, szabadon igazolhatóként), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Ikonomu Konsztantinosz (szabadon igazolható), Pölöskei Zsolt (Videoton, szabadon igazolhatóként), Rácz Ferenc (PMFC-kölcsön után Mezőkövesd), Sergio Tamayo (spanyol, SD Logronés – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Vasas-kölcsön után Gyirmót)

Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (ajkai kölcsön után Paks), Cseke Benjámin (Újpest), Horváth Péter (soproni kölcsön után Szolnoki MÁV)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak:Mervó Bence (érdeklődnek iránta: Spanyolország, Palermo – Olaszország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik