MTK: a spanyol vonal még mindig él Mervó Bencénél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 14:32
Az MTK július végén szerződtette az U20-as vb-n remeklő Mervó Bencét, aki azonban a szerződése értelmében augusztus 31-ig külföldre igazolhat, ha lesz rá módja, és még nem is mondott le erről a lehetőségről.

A Győrből az MTK-hoz szerződő Mervó Bencével kapcsolatban korábban Spanyolországból mutatkozott érdeklődés, és menedzsmentje szerint ez a lehetőség továbbra is él.

„A korábban szóba kerülő Deportivo La Coruna már nincs képben, de Spanyolországból továbbra is van érdeklődés Mervó Bence iránt – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a támadót képviselő CMG menedzserirodától Kövesdi Viktor. – Az MTK-val kötött szerződés értelmében tárgyalhatunk a kérőkkel, és ha jövő hétfőig sikerül megegyeznünk valamelyik csapattal, akkor Bence külföldön folytathatja."

A játékosügynök elmondta, mindenképp olyan klubot keresnek, amelynél biztosítva látják a folyamatos játéklehetőséget, a fejlődést.

Mervó az MTK-nál még nem játszott az NB I-ben, és keveset is edzett, hiszen csak néhány hete szerződtették. Az U21-es válogatottban azonban ez idő alatt is lehetőséghez jutott, és az olaszok elleni döntetlen alkalmával bizonyíthatta, hogy jó állapotban van. Nem lehet véletlen, hogy szerepel a neve Bernd Storck szövetségi kapitány Románia elleni bő keretében.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Mato Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Mervó Bence (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Marek Strestík (cseh, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Szatmári Lóránd (PMFC, szabadon igazolhatóként), Takács Krisztofer (Vasas, szabadon igazolhatóként).
Az MTK utánpótlásához érkezett: Gréczi Márton
(Mercedes-KLA)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós)

Az utánpótlásból felkerültek: Demjén Patrik, Vogyicska Bálint

Kiszemeltek:

Távozók: Batizi-Pócsi Balázs (balmazújvárosi kölcsön után Soproni VSE), Csiki Norbert (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Újpest), Halmai Ramon (DVTK), Hangya Szilveszter (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth Zsolt (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kálnoki Kis Dávid (Újpest, szabadon igazolhatóként), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Ikonomu Konsztantinosz (szabadon igazolható), Pölöskei Zsolt (Videoton, szabadon igazolhatóként), Rácz Ferenc (PMFC-kölcsön után Mezőkövesd), Sergio Tamayo (spanyol, SD Logronés – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Vasas-kölcsön után Gyirmót)

Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (ajkai kölcsön után Paks), Cseke Benjámin (Újpest), Horváth Péter (soproni kölcsön után Szolnoki MÁV)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak:Mervó Bence (érdeklődnek iránta: Spanyolország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik