Megerősítette vezető helyét a Videoton

Vágólapra másolva!
2010.04.11. 19:32
null
Sándor György (balra) lőtte a Videoton gólját (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Egygólos győzelmet aratott a Videoton a Nyíregyháza ellen a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának záró mérkőzésén. A listavezető találata Sándor György nevéhez fűződik, a Videoton megerősítette vezető helyét.

A Videoton listavezetőként várta a kieső helyen álló Nyíregyháza elleni összecsapást, így ahogy mondani szokták, ez a meccs az országos egyes. Ráadásul a Fejér megyeiek a hazai meccseket rendre megnyerik a nyírségiek ellen, utóbbiak nemhogy győzelmet, de még pontot sem tudtak szerezni Székesfehérváron.

Az első félidőben látottak is ezt igazolták, elsősorban a széleken próbált veszélyeztetni a Videoton az éppen nyíregyházi születésű Farkas II Balázs révén. A korábban a válogatottban is megfordult szélsővel nehezen is bírt a vendégek balhátvédje, Predrag Bosnjak.

Bár a Videoton több helyzetet is kidolgozott, a vezető gólra egészen a 27. percig kellett várni. Ekkor az André Alves által letett labdát Sándor György lőtte kapura, a labda valószínűleg a kapus, Vlagyimir Ovszijenko zsákmánya lett volna, de a játékszer végül Zseljko Kovacsevicsen irányt változtatva a bal sarokban kötött ki.

A szünetre egygólos vezetéssel vonult az éllovas. A második játékrész is Videoton-támadásokat hozott, de ezekbe rendre hiba csúszott, így Mezey György csapata nem tudta növelni vezetését. A korábbi szövetségi kapitány a 61. percben döntött úgy, hogy változtat, a több sikertelen lövéssel próbálkozó Nemanja Nikolicsot Lencse László váltotta.

Lencsének voltak lehetőségei, de a fehérváriak nem tudták megszerezni a győzelmet biztossá tévő második gólt. A Nyíregyháza azonban nem tudott egyenlíteni, így a Videoton előnye négy pont a második helyen álló, de egy meccsel kevesebbet játszó Debrecennel szemben.

 

SOPRONI LIGA
22. FORDULÓ
Videoton–Nyíregyháza 1–0 (Sándor 27.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 22 15 5 2 48–23 +25  50
2. DVSC-TEVA 21 15 1 5 45–28 +17  46
3. Győri ETO FC 22 10 9 3 26–13 +13  39
4. ZTE FC 22 11 5 6 43–34 +9  38
5. Újpest FC 22 11 2 9 32–28 +4  35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 36–24 +12  34
7. Kaposvári Rákóczi 22 8 7 7 29–27 +2  31
8. Lombard Pápa Termál FC 22 8 4 10 29–33 –4  28
9. Ferencvárosi TC 22 6 10 6 26–28 –2  28
10. Vasas 22 7 4 11 30–45 –15  25
11. Kecskeméti TE-ERECO 22 6 5 11 35–44 –9  23
12. Szombathelyi Haladás 22 6 5 11 28–40 –12  23
13. Budapest Honvéd 22 5 8 9 24–28 –4  23
14. Paksi FC 22 5 8 9 23–31 –8  23
15. Nyíregyháza Spartacus 21 4 6 11 25–41 –16  18
16. Diósgyőri VTK 22 4 4 14 24–36 –12  16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik