Már látszik – újabb klasszis a Ferencvárosban!

Vágólapra másolva!
2015.10.26. 17:01
null
Már látszik – Sesták kulcsembere lehet a Fradinak (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I 13. fordulója kapcsán ismét összegyűjtöttük az aktuális forduló érdekességeit, leginkább kiemelkedő jeleneteit. Megnéztük, kik tolják a Fradi szekerét, mióta a Böde-gólgyár kisebb üzemszünetet tart. Felidézzük a hét nyilatkozatát, vitáját, Bartha László rekordját és további Legeket, említést érdemlő történéseket.

A MAI MENÜ

BÖDE DÁNIEL SZÜNETET TART – LEÁLLT A GÓLGYÁR

SESTÁK BIZONYÍTJA – ÚJABB KLASSZISA VAN A FRADINAK

SZANYÓ: ÓRIÁSI A KÜLÖNBSÉG KÖZTEM ÉS AZ UTÓDOM KÖZÖTT

WINTERMANTEL; DIAGNE KONTRA KABÁT – A HÉT VITÁJA

BARTHA LÁSZLÓ REKORDJA

ÜZEMSZÜNET BÖDE GÓLGYÁRÁBAN

A jót könnyű megszokni – tartja a mondás, és a Ferencváros szurkolói nemcsak ahhoz szoktak hozzá, hogy kedvenceik képtelenek az NB I-ben veszíteni, hanem ahhoz is, hogy Böde Dániel mindegyik meccsen szállítja a gólokat.A Fradi csatára a szezon első fordulójában, Szombathelyen még nem köszönt be, az azt követő nyolc fordulóban viszont valamennyi fellépésén eredményes volt, a nyolc bajnokin összesen 11 gólt szerzett. Ehhez képest feltűnő, hogy a góllövőlista éllovasa az utóbbi négy fordulóban egyszer sem talált be.

Böde persze nem tétlenkedik, a mögöttünk hagyott fordulóban, Diósgyőrben például kiállítást harcolt ki – megalapozva a Fradi sikerét –, előtte a Haladás ellen az első gólnál éppen előle mentett balszerencsésen Nagy Patrik, így került a gólszerző Sesták elé a labda, a Honvéd ellen a győztes találatnál gólpasszt adott, ráadásul közben a válogatottban kettőt vágott Feröernek – nem lehet rá panasz.

Ám mindez a száraz tényeken nem változtat: Böde négy bajnoki mérkőzés óta gólképtelen. Legutóbb az előző idényben, 2014 novembere és 2015 áprilisa között fordult vele elő, hogy ilyen hosszú ideig nem volt eredményes, akkor sorozatban hét bajnokin nem talált be. Azt a rossz szériát a Puskás FC elleni duplával zárta le április 3-án.

NB I-ES SZINTEN KLASSZISOK – ŐK TOLJÁK MOST A FRADIT

Joggal vetődhet fel a kérdés: ha Böde egy kicsit „megpihent", akkor kik tolták az immár 33 meccse veretlen, az 1935–1936-os, 36 meccses klubcsúcstól hárommeccsnyire lévő Fradi szekerét a legutóbbi három győztes bajnokin? Leginkább a külföldi válogatott játékosok.

Múlt szombaton, a DVTK ellen az ecuadori válogatott Cristian Ramírez beadásából a nyáron szerződtetett szlovák válogatott Stanislav Sesták szerzett vezetést, majd az ötszörös belga válogatott Roland Lamah átlövésével nőtt az előny (a gólpasszt ezúttal a volt osztrák U-válogatott, de a bosnyák felnőttválogatott meghívójára is váró Emir Dilaver jegyezte). Az előző három fordulóban elért hét Fradi-gólból négyet ez a trió hozott össze (Sesták két, Lamah és Ramírez egy-gólt ért el), a négy gól mellett négy gólpassz is kötődik a nevükhöz. (Rajtuk kívül a három meccsen két gólt szerző Varga Rolandot lehet még kiemelni.)

DVTK–Ferencváros 0–2

A legeredményesebb ebben az időszakban a nyáron sérülten érkező Sesták volt, aki fokozatosan épült be a Ferencvárosba, de szép lassan kulcsemberré növi ki magát. Ráadásul az októberi Eb-selejtezők alkalmával, a Luxemburg elleni 4–1-es siker során is gólpasszt adott a szlovák nemzeti csapatban, amellyel ott lehet a jövő nyári Eb-n is (Szlovákia már kvalifikálta magát) – reméljük, a Fradiból nem egyedüliként...

A korábban a német és a török élvonalban (86 találkozón 28 gól, 15 gólpassz, illetve 103 meccsen 22 gól, 12 gólpassz) is futballozó Sesták 11 meccsen, 700 perc alatt négy gólig jutott az NB I-ben, kettő találatot pedig ő készített elő. A legfőbb erőssége az elmúlt hetek tapasztalata alapján a hatékonyságában rejlik. A legutóbbi két bajnokin a tizenhatoson belülről ötször vette célba a kaput, ebből négyszer el is találta, kettőből gól született. Más kérdés, hogy a góljait leszámítva sokszor eltűnt a mezőnyben, nem nyújtott 90 percen keresztül kiemelkedőt – az FTC-t azonban épp az emeli most a mezőny fölé, hogy mindig jön valaki a „semmiből" (és most már nem csak Böde jön), aki eldönti a meccset.

Sesták gólja a DVTK ellen

Persze, időre és több meccsre, játékpercre van szükség ahhoz, hogy Sestákról teljes képest alkothassunk, de az most már látszik, hogy személyében NB I-es szinten mindenképpen klasszis játékossal erősödött Thomas Doll csapata.

Ráadásul ingyen, hiszen nem kellett átigazolási díjat fizetni érte (ahogy korábban Lamahért sem). Az is igaz, hogy a Lamah, Ramírez, Sesták trió fizetése valószínűleg a topkategóriába sorolható az NB I-ben (ez havi nettó 10 és 20 ezer euró közötti összeget jelent per fő), de náluk több pénzért kevesebbet mutató játékosok is megfordultak már Magyarországon, miközben rövid távon a hozzájuk hasonló légiósokkal lehetne színvonal-emelkedést elérni.

Az már egy másik kérdés, hogy nemzetközi szinten mire megy majd ezekkel a futballistákkal a Fradi (most nyáron nem sokra vitte, de Sesták, akkor még nem épült be). A nemzetközi eredményesség már Doll következő nagy szakmai feladata lesz, miként az is, hogy a sérült Radó András és Hajnal Tamás visszatérése után is mindenkinek megtalálja a helyét a csapatban. (Most például Lamah játszik középen, de érződik rajta, hogy a gyorsaságát a szélen tudná jobban kamatoztatni, viszont a szélső támadók posztjáért nagy harc várható a Lamah, Radó, Sesták, Varga négyes között, és ötödik jelentkezőnek még ott van Haraszti Zsolt is).

„ÓRIÁSI A KÜLÖNBSÉG KÖZTEM ÉS AZ UTÓDOM KÖZÖTT" – A HÉT NYILATKOZATA

Magyarországon a menesztett edzők ritkán beszélnek utódjuk munkájáról, ritkán vállalják fel nyíltan a véleményüket. A Vasastól múlt héten menesztett Szanyó Károly az M4 Góóól című műsorában ezt megtette Simon Antallal kapcsolatban (igaz, utódját egyszer sem nevezte néven Szanyó). Az pedig már a Vasas-drukkerekre van bízva, mennyire tudnak azonosulni Szanyó (futball)stílusával.

A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORTNÁL
Király (Haladás) – Dilaver (Ferencváros), Nalepa (Ferencváros), Bosnjak (Haladás) – Koltai (Paks), Papp K. (Paks), Iszlai (Haladás), Lamah (Ferencváros) – Torghelle (MTK), Diagne (Újpest), Birtalan B. (Békéscsaba)

„Nincs két egyforma edző. Azt a filozófiát vallom, hogy szeretek az ellenfél térfelén védekezni. Ezen a mérkőzésen pedig a saját kapunktól harminc méterre védekeztek még a támadók is – beszélt volt csapatáról, a Vasasról az Újpest elleni 2–0-s vereség után Szanyó Károly korábbi szakvezető. – Úgy gondolom, a különbség óriási a két edző taktikájában. Én a támadófutballt preferálom, az utódom inkább a védekezésben hisz. Ez is hozhatott volna eredményt, mert megint az utolsó pillanatokban, az utolsó tíz percben kapta a megítélésem szerint elkerülhető gólokat a Vasas. Kívánom, hogy a folytatás legyen sikeresebb, de nem egyszerű a helyzet."

A Vasastól múlt héten menesztett szakember ezt követően részletesebben is beszélt a saját futballfelfogásáról.

„A mai futballban jobb három-négy vagy öt-tíz métereket futni egy labdaszerzésnél, mint harminc-negyven métereket visszafutni az ellenféllel, sprintelni az emberek után. Azt szeretem, ha nálunk van a labda, és az ellenfél fut utánunk, nem pedig fordítva. Mert az ellenfél kergetése több energiát kivesz a játékosokból, kevesebb jut a támadásépítésekre. Lehet, hogy rosszul gondolom, de a nézőket, főleg azokat, akik fizetnek a jegyért, és nem úgy kapják, ki kell szolgálni. Lehet, hogy tévúton járok, nekem vannak hamis gondolataim a témában és a saját tőrömbe dőltem, de máshol is ezt a filozófiát fogom vallani" – tett hitet a feltétlen támadófutball mellett Szanyó, akivel 12 meccsen kilenc gólt szerzett a Vasas.

A teljes nyilatkozatot itt olvashatja!

DIAGNE KONTRA KABÁT – A HÉT VITÁJA

A fordulókra visszapillantó sorozatunk múlt heti részében már elemeztük az Újpest helyzetét, illetve azt az igazoláspolitikát, amely által odáig jutott a klub, hogy augusztus 1. után október 24-én nyert legközelebb bajnokit.

A lilák Vasas ellen kiszenvedett sikere ellenére még korántsem rózsaszín az ég a Megyeri út felett. Ezt jelezte például a magyar futball egyik megmondóemberévé előlépő újpesti polgármester, Wintermantel Zsolt hétvégi Facebook-bejegyzése is:

„Újpest–Vasas 2–0. Nagyon várt, nagyon szükséges győzelem. Sajnos semmi több. Nagyon nagy bajok vannak, koncepciótlan játék, rengeteg egyéni hiba, és ami a legrosszabb, szemmel látható vibráló feszültség és széthúzás a csapaton belül. Lépni kellene, mert rossz vége lesz."

A fentieket a Kabát Péter, Mbaye Diagne közti konfliktus is alátámasztja, arról árulkodik, hogy a Fradival vagy a Pakssal és a Haladással ellentétben az Újpestnél valóban nincs meg a kellő összhang a játékosok között.

Mint ismert, a hosszú sérülését követően egyre több lehetőséget kapó Kabát azt sérelmezte, hogy a szenegáli nem hagyta elvégezni neki a tizenegyest, pedig ő harcolta ki, és korábban mindig ő rúgta a büntetőket, amikor pályán volt. (A szabálytalanság után Diagne egyből felvette a labdát, és bedugta a meze alá, miközben a többiek Kabátot ölelgették azért, mert kiharcolt a büntetőt. A magyar csatár bocsánatkérést vár a szenegálitól.)

Változnak az idők. A 38 éves Kabát legutóbb 2014. április 19-én szerzett gólt az NB I-ben. Azóta Mbaye Diagne az első újpesti középcsatár, aki legalább öt gólt ért el az élvonalban – a Vasas elleni duplájának is köszönhetően.

PAKSI JÁTÉKOSÉ A SZEZON LEGKÉSŐBB SZÜLETETT GÓLJA – A HÉT GÓLJA, A HÉT MECCSÉN

Bartha László szezonrekordot döntött. A Paks támadó középpályása a tolnaiak békéscsabai mérkőzésén a 98. percben szerzett (győztes) gólt, ezzel az idény legkésőbb esett találatát jegyzi. Ebben az évadban már sokan értek el a 90. perc után gólt, Bartháé volt a tizenhatodik késői találat. Djordje Kamber (Honvéd) és Filipe Oliveira (Videoton) kétszer is a rendes játékidő letelte utáni ráadásban volt eredményes, a DVTK és a Videoton egyaránt három gólt szerzett, a Békéscsaba négyet kapott a 90. perc után.

Az előző kiírásban az akkor Nyíregyházán futballozó Pekár László Győrben lőtt gólja, míg a 2013–2014-es idényben a kispesti Holender Filip KTE elleni otthoni találata volt a legkésőbb esett gól, mindkettő a 95. percben született. A most folyó bajnokságban a hétvégi fordulóig Pátkai Máté tartotta a rekordot, a Videoton játékosa Diósgyőrben talált a 95. percben a kapuba – ezt múlta felül Bartha szombaton.

Ráadásul nem is akármilyen góllal, hiszen szabadrúgásból gyönyörűen csavart a jobb felső sarokba. A Paks ezzel a találattal 0–2-ről 3–2-re fordított, és győzött a forduló mérkőzésén.

TOP 3 LEGKÉSŐBBI GÓL AZ NB I MOSTANI SZEZONJÁBAN

1. BARTHA LÁSZLÓ (PAKS) A BÉKÉSCSABA ELLEN – 97.03

2. PÁTKAI MÁTÉ (VIDEOTON) A DVTK ELLEN–94.24

3. STANISLAV SESTÁK (FTC)A HALADÁS ELLEN–94.14

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapatai. A cikkünkben már méltatott Paksi FC mellett a Videotont 1–0-ra legyőző Haladást emelnénk ki az elmúlt hétről. Mind a tolnaiakra, mind a vasiakra jellemző, hogy a szakmai stáb megtalálta a közös hangot a csapattal, amelynek nem sok válogatott szintű futballistája van, ellenben nagy lelkesedéssel teszi a dolgát, a játékosok együtt és egymásért küzdenek.

A hét embere. Többen is eséllyel pályázhatnának a kitüntető címre, hiszen például a békéscsabai Birtalan Botond és az MTK-s Torghelle Sándor is két gólt szerzett. Választásunk azért esett utóbbira, mert a két találata 2–1-es győzelemmel párosult a Honvéd ellen. A csatár 12 meccsen öt gólnál tart ebben az idényben. A Honvéd elleni második góljához hasonló átemelős találatot legutóbb a Paks ellen ért el 2014 áprilisában (Paks–MTK 1–3).

Torghelle góljai a Honvéd ellen

MTK–Honvéd 2–1



Torghelle gólja a Paks ellen 2014-ben

A hét védése. Akár a hét emberének is választhattuk volna (már nem először) a Haladás kapusát, Király Gábort, hiszen, akárcsak korábban a Honvéd ellen, a Videotonnal szemben is büntetőt védett. Óriásit nyújtózva tudta kiütni Feczesin Róbert lövését. A kapus később elmondta, erőt adott neki, hogy a kapuja mögött Mátyás fia volt a labdaszedő. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, az elmúlt hetekben őt érő kritikák nem befolyásolták.

Haladás–Videoton 1–0

A hét kimaradt helyzete. Ezt a Honvéd jegyezte, amikor az MTK ellen egy percen belül kétszer is eltalálta a kapukeretet. Előbb Prosser Dániel tekerése csapódott a jobb oldali kapufának, majd Dusan Vasziljevics fejese csattant a lécen.

A hét szerencsétlen sérülése. A DVTK–FTC mérkőzésen a hazaiak két csereként beálló támadója, Takács Tamás és Nikházi Márk lába akadt össze az ellenfél tizenhatosán beül – utóbbi meg is sérült.

A hét megszakadt sorozata. A DVTK több mint öt év, 2010. május 15. után először nem szerzett gólt az NB I-ben fővárosi riválissal szemben.

13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető Nézőszám
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC 11
Andó-Szabó Sándor 1513
17.30 Békéscsaba–Paks 23
Berke Balázs
1246
17.30 Haladás–Videoton 10
Kassai Viktor
4200
17.30 MTK–Honvéd 21
Vad II István
1174
17.30 Újpest–Vasas 20
Erdős József
1834
17.30 DVTK–Ferencváros 02 Szabó Zsolt
8165
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik