Magyar Kupa: NB III-as klub ejtette ki a Puskás Akadémiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.22. 17:05
Meglepetést hozott a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójának első mérkőzése, hiszen a harmadosztályú Kozármisleny 2–0-ra legyőzte az élvonalbeli Puskás Akadémiát.

Az NB III Középcsoportját egy elmaradt mérkőzése ellenére is vezető baranyai együttesben három olyan játékos is szerepelt a keretben, akinek van NB I-es rutinja (Lantos Levente, Fellai József, Wittrédi Dávid), míg a vendégek keretében a bajnokikhoz képest azért akadt jó néhány új név.

Egyórányi játék után a vendégek megpróbálták beszorítani a hazaiakat, akik a 66. percben szerezték meg a vezetést, egy kontra végén Nagy Mihály Krisztián találatával, majd az utolsó percben Kocsis Adrián állította be a végeredményt, így a Kozármisleny jutott be a legjobb 32 közé.

A nap második összecsapásán már érvényesült a papírforma, a Vasas 2–1-re nyert a Szolnok vendégeként.

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ
HR RENT KOZÁRMISLENY (NB III)–PUSKÁS AKADÉMIA 2–0
(0–0)
Kozármisleny, 400néző.V:Szőts Gergő (Király Krisztián, Kis Zoltán)
KOZÁRMISLENY:
Molnár P. – Fenyvesi, Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E. – Kirchner (Tóth Z., 82.), Wittrédi (Lauer, 92.), Nagy K. – Gránicz (Beke, 66.). Vezetőedző:Németh Zsolt
PAFC:Horváth T. – Herceg (Tar, 28.), Kocsis G., Kelic, Nagy Zs. (Pekár, 64.) – Márkvárt D., Bacelic-Grgic – Zsótér, Hudák M. (Sallai R., a szünetben), Lencse – Tischler. Vezetőedző:Robert Jarni
Gólszerző:Nagy K.(1–0)a 66., Kocsis A.(2–0)a 90. percbenAz NB III Középcsoportját egy elmaradt mérkőzése ellenére is vezető baranyai együttesben három olyan játékos is szerepelt a keretben, akinek van NB I-es rutinja (Lantos Levente, Fellai József, Wittrédi Dávid), míg a vendégek keretében a bajnokikhoz képest azért akadt jó néhány új név.

Egyórányi játék után a vendégek megpróbálták beszorítani a hazaiakat, akik a 66. percben szerezték meg a vezetést, egy kontra végén Nagy Mihály Krisztián találatával, majd az utolsó percben Kocsis Adrián állította be a végeredményt, így a Kozármisleny jutott be a legjobb 32 közé.

A nap második összecsapásán már érvényesült a papírforma, a Vasas 2–1-re nyert a Szolnok vendégeként.

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ
HR RENT KOZÁRMISLENY (NB III)–PUSKÁS AKADÉMIA 2–0
(0–0)
Kozármisleny, 400néző.V:Szőts Gergő (Király Krisztián, Kis Zoltán)
KOZÁRMISLENY:
Molnár P. – Fenyvesi, Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E. – Kirchner (Tóth Z., 82.), Wittrédi (Lauer, 92.), Nagy K. – Gránicz (Beke, 66.). Vezetőedző:Németh Zsolt
PAFC:Horváth T. – Herceg (Tar, 28.), Kocsis G., Kelic, Nagy Zs. (Pekár, 64.) – Márkvárt D., Bacelic-Grgic – Zsótér, Hudák M. (Sallai R., a szünetben), Lencse – Tischler. Vezetőedző:Robert Jarni
Gólszerző:Nagy K.(1–0)a 66., Kocsis A.(2–0)a 90. percben

Szolnoki MÁV FC (NB II)–Vasas 1–2 (1–1)
Tiszaligeti Stadion 800 néző. V: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
SZOLNOK: Pokorni – B. Tóth (Zvara, 57.), Papucsek, Kovács O., Fritz – Burány – Lengyel B. (Urbin, 81.), Tóth B., Nagy I. – Horváth P. (Balajti, 11.), Gajdos. Vezetőedző: Kis Károly
VASAS: Hermány – Osváth, Grúz, Debreceni, Hangya – Vukaszovics, Cvitkovics, Lázok (Berecz, 67.) – Könyves (Ádám M., 85.), Ubiparip, Pavlov (Kenesei K., 79.). Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerző: Gajdos (1–0) a 26., Cvitkovics (1–1) a 34., Könyves (1–2.) az 53. percben
Kiállítva: Pokorni (91.perc) a 16-son kívül kézzel ért a labdához

Legfrissebb hírek

Czuczi Mátyás: Bernd Storck szerint készen állok a vezetőedzői feladatra

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:50

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:56

Nyert a Budaörs ellen, és már negyedik a Fehérvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.10. 18:21

Felkészülés: hosszabbításban esett fejes góllal kapott ki a Genktől a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 18:06

Felkészülés: belga ellenféltől kapott ki a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 14:07

Lukács Dánielért ajánlatot tett a Fradi – várnak a válaszra

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 13:32

MTK: két fiatal Mislenybe kerülhet, kinéztek egy csatárt, Demjén jövője kérdéses

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 14:29
Ezek is érdekelhetik