Kínkeserves győri továbbjutás, botrányos befejezéssel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 17:50
null
Nagy volt a küzdelem a pályán. A lefújás után különösképpen (Fotók: Czerkl Gábor)
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének győri visszavágóján a Videoton hiába nyert 2–1-re, a döntőbe 3–2-es összesítéssel a házigazda ETO jutott be, így a zöld-fehér gárda lesz a Debrecen ellenfele a fináléban.

Meg kell tartanunk az előnyünket! – adta ki a jelszót a Győri ETO mestere, Pintér Attila, utalva rá, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán idegenben két góllal megverte legénysége a nagy bajnoki rivális Videotont. Az előny tudatában a hétvégi bajnoki kezdőjéből csak Koltai Tamás meg hírmondónak, a kispadon az impozáns Szasa Sztevanovics, Rok Kronaveter, Lipták Zoltán, Pátkai Máté, Nemanja Andrics, Marek Strestík, Tokody Tibor hetes foglalt helyet. A másik oldalon ezúttal Nikolics Nemanja volt az egy szem támadó, a védelmi kettőst pedig Juhász Roland és Marco Caneira alkotta.

Nikolicsot a mentő vitte el, de nem lett komoly a sérülése
Nikolicsot a mentő vitte el, de nem lett komoly a sérülése

Az első negyedórában kényelmes tempóban kezdtek a felek, álmatagon tettek-vettek a játékosok a tűző napsütésben, görcsösség és sietség nélkül – mintha csak egy Krúdy Gyula-regényből léptek, pontosabban andalogtak volna elő a főszereplők. Talán Szindbádot kereste a lelátón Vladimir Djordjevics, amikor a 22. percben levette a labdát az ötösön az előtte álló Nikolics Nemanjának, de a támadó elhibázta a ziccert. A mérkőzés első említésre méltó eseménye volt ez.

Ezt követően eszébe juthatott a pályán küzdőknek, hogy mégiscsak ők lennének a két legjobb magyar csapat jelen állás szerint, és innentől kezdve sokkal mozgalmasabb lett a mérkőzés, előbb Nikolics, majd Tarmo Kink hagyott ki ajtó-ablak helyzetet, majd Juhász Roland fejelt a kapufára egy szöglet után.

A fordulást követően is a Videoton volt aktívabb, Nikolics azonban harmadik lehetőségét is elpuskázta, Pintér pedig cserélt: a sorozat góllövőlistájának vezetőjét, Dudás Ádámot Marek Strestík váltotta.

Az 58. percben érett góllá a Vidi-fölény, Kovács István kényszerítőzött Mitroviccsal, majd az ötös jobb sarka elől kilőtte a hosszú alsót (0–1). A gólszerző gólöröm közben futhatott a kispad felé, mert azonnal lecserélte mestere Torghelle Sándorra, aki „ellen” Pintér Lipták Zoltánt küldte hadba.

Nemsokára Juhász lett Torghelle társa a csatársorban, szomorú előzmények után, ugyanis Nikolicsot agyrázkódás gyanújával mentő vitte kórházba (később kiderült, nagyobb volt az ijedelem, mint a baj, szerencsére). Felpörgött a mérkőzés, Álvaro Brachi értékesítette a Gyurcsó Ádám által kiharcol büntetőt (0–2), és máris kiegyenlítette csapata otthon összeszedett hátrányát.

Juhász és a Vidi-védelem egészen a hajráig remekül teljesített, végül Kink továbblőtte az ETO-t
Juhász és a Vidi-védelem egészen a hajráig remekül teljesített, végül Kink továbblőtte az ETO-t

Lendületbe jött a Fehérvár, ám a 75. percben Juhász Roland begyűjtötte második sárgáját, innentől pedig borzalmasan feszült lett a mérkőzés. Bátran ment előre a Videoton, de a ráadás második percében Tarmo Kink ügyesen használta ki, hogy Mladen Bozsovics messze kint áll a gólvonal előtt, és a 16-os elől a kapuba ívelt: 1–2, ezzel fináléba jutott a Győri ETO.

A vége botrányosra sikeredett: a lefújás után a biztonsági embereknek kellett megvédeniük a játékvezetőt, Szilasi Szabolcsot a fehérvári játékosok haragjától, majd a vendégjátékosokkal kakaskodtak. Az ügynek bizonyára lesz még folytatása.

Beszéljünk a mérkőzésről: ijesztő első húsz perc után parázs mérkőzést láthattunk az NB I első két helyezettjétől, és ki tudja, mi lett volna a találkozó végeredménye, ha Juhász Roland nem áll ki a hajrára? A tartalékos Győr azonban megragadta a lehetőséget, Kink pedig okos góllal juttatta a Magyar Kupa-döntőbe csapatát.

Történelmi duplázási lehetőség előtt a Pintér-művek. A döntőt május 22-én, szerdán rendezik.

A díjat Domán Éva, a Ringier Kiadó Kft. marketingigazgatója adta át Horváth Cs. Attilának a mérkőzés előtt 
(Fotó: Czerkl Gábor)
A díjat Domán Éva, a Ringier Kiadó Kft. marketingigazgatója adta át Horváth Cs. Attilának a mérkőzés előtt (Fotó: Czerkl Gábor)
EDZŐI NYILATKOZATOK

„Azt gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzés volt, mindkét csapat tovább szeretett volna jutni – nyilatkozta az ETO vezetőedzője, Pintér Attila a Sport Tv-nek. – Igazi kupahangulat volt, itt a végén egy picit nem úgy sikerült, ahogy kellene a futballpályán, de ez benne van, hiszen a döntőbe jutás volt a tét. Összességében úgy gondolom, mindkét csapat megtette, amit meg kellett. Nikolicsnak jobbulást kívánok. Nem láttam, mi történt, de nagyon sajnálom, mielőbbi jobbulást kívánok neki.”

A másik fél így értékelt:
„Gyakorlatilag a mérkőzés folyamán végig támadtunk, harcosan léptünk fel, azt a játékot játszottuk, amit már megszokhattak tőlünk. Még tíz emberrel sem adtuk fel a gólszerzés lehetőségét, három nagy helyzetet is kidolgoztunk. Megmutattuk a magyar futballszurkolóknak, hogy igenis egy nagyon erős, elszánt csapat vagyunk, amely az utolsó pillanatig harcol a sikerért – mondta José Gomes, aki a mérkőzés utáni csetepatéra is kitért: – Volt néhány meglepő bírói ítélet, de a játékvezető is ember, ez benne van a pakliban, a labdarúgás része. Mint ahogy az is, hogy egy ilyen mérkőzés után a játékosok felfokozott idegállapotban vannak. Amikor odamentek a játékvezetőhöz, semmit sem csináltak, nem bántották, ám megérkeztek a biztonságiak, akik elkezdték lökdösni őket, miközben erre semmi okuk nem volt. Ha a mi játékosaink tesznek bármi olyat, amit nem lenne szabad, akkor a játékvezető beleírja a jelentésébe, hiszen ismeri őket, és büntetés lesz a vége. Ezekről az emberekről viszont, akik beszaladtak a pályára, és elkezdték lökdösni a játékosainkat és engem is, azt sem tudja senki igazából – mi pláne –, hogy hányan vannak, kik ők, gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Sajnálatos dolog, hogy ilyen előfordulhat, ez nem szolgálja a magyar labdarúgás érdekét.”

A mérkőzés összefoglalója

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
GYŐRI ETO–VIDEOTON 1–2
Győr, ETO-park, 3000 néző. V: Szilasi
Győri ETO: Molnár – Svec, Had, Djordjevics, Dinjar – Nicorec (Lipták, 62.), Kamber, Pilibaitis – Dudás Á. (Strestík, 53.), Kink, Koltai (Andrics, 60.). Vezetőedző: Pintér Attila
A kispadon: Sztevanovics (k.), Kronaveter, Pátkai, Tokody
Videoton: Bozsovics – Brachi, Caneira, Juhász R., Szolnoki – Gyurcsó (Paraiba, 74.), Mitrovics, Kovács I. (Torghelle, 59.), V. Gomes, Alvarez – Nikolics (P. Vinícius, 67.). Vezetőedző: José Gomez.
A kispadon: Tujvel (k.), , Szekeres A., Stopira, Tóth B.
Gólszerző: Kink (90.), ill. Kovács I. (58.), Brachi (73. – 11-esből)
Kiállítva: Juhász R. (75.)
Továbbjutott: a Győri ETO, 3–2-es összesítéssel.

PERCRŐL PERCRE


Öt perc után helyreállt a rend, legalábbis a pályán.

Kupakudarc után kupán vágások.


Hihetetlen jelenetek, Szilasi sporttársat a pályára özönlő biztonsági embereknek kell megvédeniük a rárontó fehérvári játékosoktól!
Elszabadult a pokol, testükkel védik Szilasit a sárga mezes biztonsági emberek.

90. PERC VÉGE, NYERT A VIDEOTON, DE TOVÁBBJUTOTT A GYŐR!

90. perc MÉRKŐZÉSLABDA! Brachi beadását fejeli meg hat méterről, középről Torghelle, Molnár véd a bal sarok előtt, vetődve. A kipattanó éppen elmegy a gólra éhes Paraiba előtt az ötös jobb sarkánál.

90. PERC TOVÁBBMEGY A GYŐR? HÁROM KETTŐ! KINK!!! Dinjar indítja saját térfeléről TARMO KINKET, aki észreveszi, hogy Bozsovics messze kint áll kapujától, és ballal a 16-os bal sarka elől a kapu közepébe emel. 1–2!

90. perc
Mladen Bozsovics tisztáz lábbal Svec elől a 16-oson kívül, Strestík passza után.

Öt perc a ráadás, ennek örömére Kink lő sokkal a kapu mellé középtávolról.


86. perc
Fellelkesült a Vidi, veszélyes beadások követik egymást, de a győri védelem stabilan áll a lábán.

Egyre feszültebb a hangulat, reklamálás, kakaskodás, üvöltözés. Jorge Mendonca, a vendégek erőnléti edzője a lelátóra ballag.
Nem önként...

75. perc FORDULAT: JUHÁSZ ROLAND KIÁLL, a levegőben lökte egy ütközés során Andricsot!

74. perc Gyurcsót Paraiba váltja.

73. PERC ÁLVARO BRACHI JOBBAL A JOBB ALSÓBA LŐ, 02!

72. perc BÜNTETŐHÖZ JUT A VIDI!
Gyurcsót lerántja Dinjar az ötös jobb sarkánál.

Torghelle kap egy figyelmeztetést Szilasi Szabolcs játékvezetőtől, és hat is a pedagógia, mert legalább 3 perc eltelik, mielőtt lekönyökli a támadó Strestíket.
..

Nikolicsot (jobbra) ápolni kellett, majd kórházba szállították
Nikolicsot (jobbra) ápolni kellett, majd kórházba szállították


67. perc Paulo Vinícius a pályán Nikolics helyén.

64. perc Nikolicsot kell sürgősen ápolni a 16-os előtt egy ütközés után. Mentőautóval kell levinni szegény futballistát. A hordágyról le sem szállhat Nikolics, bár már visszanyerte eszméletét, kórházba szállítják. Agyrázkódás gyanújával.

63. percMarek Strestík felrúgja Gyurcsót, sárga.

62. perc Nicorecet Lipták Zoltán váltja, pályán a hazai Torghelle-ellenes had.

60. perc Koltait pedig Nemanja Andrics váltja.

59. perc Torghelle Sándor a pályán, éppen Kovács helyén.

58. PERC VEZET A VIDI, KOVÁCS! Nem tudja kihozni a labdát térfeléről a Győr, Brachi labdát szerez, KOVÁCS ISTVÁN kényszerítőzik Mitroviccsal a 16-os jobb oldala előtt, majd az ötös sarka elől a hosszú alsóba lő. 0–1!

56. perc Juhász Roland mellkason fejeli Strestíket, sárga

54. perc
Brachi passzol Koltaihoz, aki lő is 18-ról, Caneira azonban blokkol.

53. perc Dudás le, Marek Strestík váltja.

51. perc NIKOLIIIICS!!
Brachi ível az ötösre jobbról, Nikolics otthagyja Hadot, de éppen Molnár ölébe fejeli a labdát!

50. perc
Alvarez viharzik el a jobbon, beadását Pilibaitis adja futtából kapusához.

47. perc
Molnár pöcköli el Brachi jobb oldali beadását, majd Kamber ment a cselezgető Gyurcsó elől a 16-oson belül.


46. PERC FOLYTATJUK!

NE FELEDJÜK, A DÖNTŐBEN A DVSC-TEVA VÁR A PÁRHARC GYŐZTESÉRE.

Eddig a tartalékos ETO forgatókönyve szerint alakulnak az események.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ.

45. perc
Nikolics lő ballal 14-ről, Djordje Kamber beledobja magát a labda útjába.

42. perc
Gyurcsó Ádám ad be balról, az ötös bal sarkán Marián Had kézzel ment Alvarez jobbal leadott lövése után. Nincs 11-es, nem is lett volna jogos.

A szögletet Dudás végzi el, az azt követő bedobást Szolnoki Roland.

40. perc
Jó az öreg... Marco Caneira ment becsúszva az ötösön Linas Pilibaitis beadása után, ketten is érkeztek mögötte.

38. perc MAJDNEM GÓL!
Alvarez ad be egy jobb oldali szögletet, az ötös vonaláról a legmagasabbra emelkedő Juhász Roland a jobb oldali kapufára fejel!

33. perc MI MARADT KI!
Mitrovics labdát veszít, Kink egyedül viheti azt a kapusra, de ballal 14-ről gyengén a bal kapufa mellé gurít.

32. perc Két veszélyes beadást, majd egy Mitrovics- és egy Kovács István-lövést blokkol a győri védelem. A vendégrohamokat végül egy pontatlan Mitrovics-lövés zárja le.

28. perc
Nikolics lő jobbal 18-ról másfél méterrel a léc fölé.

25. perc
Brachi jobb oldali beadása elsuhan Mitrovics előtt az ötösön, a túlsó saroknál érkezik Nikolics, aki ballal még beleér a labdába az üres kapu előtt egy fél méterrel, kisodródva, de a jobb sarok mellé csorog a labda. Kirúgás.

24. perc SZÉP!
Koltai kicselezi Brachit, majd balról, 14 méterről jobbal éppen csak a hosszú sarok mellé teker félmagasan.

22. perc Tarmo Kink kap sárgát, mert nem hagyott elvégezni egy szabadrúgást.

22. perc HELYZET!
Djordjevics veszi le a labdát az ötösön – Nikolicsnak, aki hat méterről jobbal csúnyán a léc fölé lő.

18. perc
Dudás Ádám jobbal a léc fölé zúgatja a 27 méteres szabadrúgást.

17. perc Nikola Mitrovics ellöki a kontrázni akaró Nicorecet, sárga.

15. perc
Brachi jobb oldali beadását a rövid sarok és Vítor Gomes elől Vladimir Djordjevics vágja ki.

14. perc
Valósággal eseményszámba megy Koltai Tamás hosszú labdája Kink felé, aki amúgy is lesen tartózkodott.

Kellemes délutáni napsütésben kellemes délutáni kocogás.
Tapogatódznak a csapatok.

9. perc
Mihai Nicorec passzol Tarmo Kinknek, aki labdavezetés közben elhagyja a lényeget.

Többet kezdeményez eddig a Vidi, akár csak az "odavágón", és most is zártan védekezik az ETO.


3. perc
Djordje Kamber ment gyönyörűen a 16-oson Nikola Mitrovics elől. Nikolics Nemanja sarkazott szépen elé.

2. perc
Álvaro Brachi jobb oldali beadását kapja el az ötösön Molnár Péter.

A Rába ETO-legenda Szabó Ottó végezte el a kezdőrúgást.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek tiszta vörösben.

Koltai Tamás ráérzett az eredményre.

DÍJÁTADÁS: a NEMZETI SPORT ONLINE játéka alapján a Győri ETO-é lett a legösszetartóbb szurkolótábor! Gratulálunk!Az NSO Facebook-oldalán lehetett szavazniuk a szurkolóknak. A díjat Domán Éva, a Ringier Kiadó Kft. marketing- és üzletfejlesztési igazgatója adta át.

Győrben kellemes idő fogadja a két csapatot.

A Videoton 2004. április 10-én 4–
0-ra nyert Győrben, a azóta egyszer sem tudott még kétgólos győzelmet sem aratni itt..

„Csak ez a meccs jár a fejünkbe, az utolsó pillanatig hinnünk kell magunkban és a sikerben. A fociban bármi megtörténhet, és ha a Győr nyerni tudott Fehérváron 2–0-ra, akkor miért ne tudnánk mi is ilyen arányban győzni idegenben. Nagyon összeszedetten és felkészülten fogunk pályára lépni a továbbjutásért, a lelkünket is kitesszük majd a győzelemért" – nyilatkozta a brazil védő, Paulo Vinícius a vidi.hu-nak.

MAGYAR KUPA-ADATBANK ITT!


A 109 éve alapított ETO háromszor nyert bajnokságot és négyszer Magyar Kupát, azonban olyasmire még nem akadt példa, hogy egy évben mind a két díszes serleg Győrbe kerüljön. Most azonban itt a történelmi alkalom: a Győri ETO jelentős előnnyel vezeti a bajnoki tabellát, a kupában pedig a döntő kapujába ért.

A két csapat tavaly is találkozott a sorozatban, akkor a Videoton kettős győzelemmel (5–1 és 1–0) búcsúztatta riválisát a legjobb nyolc között. A székesfehérváriak 5–1-es győzelménél még Csertői Aurél ült a győriek kispadján, a visszavágón viszont már Pintér Attila dirigálta a szinte reménytelen helyzetben lévő ETO-t.

Az MK góllövő-listáját a győri Dudás Ádám vezeti, nyolc találattal.

JÖTTEK-MENTEK!

A Videotontól a Győrhöz:
1993, Kuttor Attila
1989, Sallói István, kölcsönbe
1987, Csongrádi Ferenc
1981, Burcsa Győző
1981, Kovács László
A Győrtől a Videotonhoz:
2009, Varga Róbert, 275.000 euró
2004, Sebők Zsolt
1996, Pető Tamás
1995, Jagodics Zoltán
1994, Disztl Péter
1984, Burcsa Győző

Eltiltott nincs.

A hazaiaknál mindenki bevethető, a vendégektől Filipe Oliveira és Haraszti Ádám maródi.

A Videotont irányító José Gomes még nem tett le a továbbjutásról, annak ellenére, hogy tiszteli a mai ellenfelet. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy Magyarország jelenlegi legjobb csapatához látogatunk. A bajnokságban is az első helyet foglalják el a győriek, megérdemelten vannak ebben a pozícióban, tehát nagyon erős csapatuk van. Az első meccset kettő nullára elveszítettük, tehát most három gólt kell lőnünk. Ezért ebben a szellemben készülünk a meccsre: oda kell mennünk és meg kell próbálnunk gólokat lőni” – mondta a székesfehérvári szakember a vidi.hu-nak.

„A kupasorozatot úgy találták ki, hogy két mérkőzés alapján dől el, melyik csapat jut tovább. Én azt gondolom, hogy ott is egy jó mérkőzést játszottunk, és itt is egy jó mérkőzést fogunk játszani. Nekünk megvan az előnyünk, ezt meg kell tartani, és mindent el kell követni, hogy mi jussunk a kupadöntőbe” – mondta Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője az eto.hu-nak.

A házigazda ETO van kedvezőbb helyzetben a három hete, Székesfehérváron aratott 2–0-s győzelmének köszönhetően, azonban biztosra vesszük, a bajnokság listavezetője nem esik abba a hibába, hogy előre elkönyveli a továbbjutást.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A GYŐRI ETOVIDEOTON MAGYAR KUPA-ELŐDÖNTŐ VISSZAVÁGÓJÁNAK ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik