Ligakupa: a Vidi gólfesztivált rendezett, és továbbjutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.18. 15:07
null
Kleinheisler László (jobbra) szép góllal járult hozzá a Videoton fölényes ajkai sikeréhez (Fotó: vidi.hu)
A Videoton idegenben 5–1-re legyőzte az Ajkát a labdarúgó Ligakupa 6. fordulójának keddi játéknapján, ezzel biztossá tette azt, ami eddig is majdnem biztos volt: tagja lesz a nyolcaddöntő mezőnyének.

A vidi.hu beszámolója szerint az Ajka a 18. percben vezette az első igazi támadását, és Kalász Milán éles szögből leadott közeli lövésével meg is szerezte a vezetést. A szünetre fordult az állás: Feczesin Róbert a kapu elé csúszva kotorta be az egyenlítő gólt, majd Kleinheisler László remek csavarással szerezte meg a Videoton második gólját. A szünet után a csereként beálló Dinko Trebotic előbb góllal, később a Heffler Tibornak adott gólpasszal jeleskedett, majd a végjátékban Géresi Krisztián szép lövéssel adta meg a kegyelemdöfést a hazaiaknak.

Géresi remek gólja

Az A-csoportban a már korábban továbbjutó Nyíregyháza 1–0-ra legyőzte, és ezzel elütötte a nyolcaddöntőtől a Szolnokot, míg a G-csoportban a Sopron idegenben Horváth András duplájával 2–0-ra legyűrte a Siófokot, és a nyolcaddöntőbe lépett.

Az A-kvartett utolsó meccsén a Diósgyőri VTK hazai pályán 3–1-re legyőzte az őt az első körben 4–1-re kiütő Ceglédi VSE-t, sikerével pedig kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást.

A Haladás szoros mérkőzésen, 1–1-es első félidő után 2–1-re legyőzte a Pápát Zamostny Balázs és Nagy Olivér találatával, így a soproniak előtt csoportelsőként továbbjutott.

A legjobb 16 közé már korábban bejutó Debrecen jelentősebb tét nélküli mérkőzésen hengerelte le Gyulán a pályaválasztó, már kiesett Szeged 2011-et, amivel biztossá tette, hogy a B-csoport első helyén végez. Bereczki Dániel a 12. percben szerezte meg a vezetést a fiatal csapattal kiálló Lokinak, Balogh Norbert, Varga Kevin és Sós Bence az utolsó húsz percben tette kiütésessé a vendégsikert.

Nem volt tétje a Puskás Akadémia–Soroksár mérkőzésnek sem – némi meglepetésre a két búcsúzó csapat meccsét a vendég fővárosiak nyerték meg, ezzel az övék a harmadik hely.

A C-csoportban a már biztos továbbjutók meccsén Dunaújvárosban nyert az MTK, és előzéssel csoportelső, míg a már kiesők meccsén a Mezőkövesd 4–2-re legyőzte a Balmazújvárost.

A Kecskeméti TE hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Békéscsabát, míg a Gyirmót négyet vágott a Csákvárnak a Ligakupa 6. fordulójának keddi játéknapján. Egyik találkozónak sem volt már tétje.

LIGAKUPA, 6. FORDULÓ

KEDD

A-csoport

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZOLNOKI MÁV 1–0 (1–0)
Nyíregyháza, 200
néző. V: Nazsa (Berettyán – a 64. perctől Szilágyi S. –, Horváth R.)
NYÍREGYHÁZA: Hrabina – Gengeliczki (Patály, a szünetben), Rubus, Fodor F. (Szokol, a szünetben), Jánvári (Törtei, a szünetben) – Huszák – Kosztics (Nagy Z., 58.), Sándor I., Spitzmüller, Pekár (Abdouraman, a szünetben) – Molnár M. Vezetőedző: Mátyus János
SZOLNOK: Nacsa – B. Tóth (Zsolnai R., a szünetben), Tóth P., Papucsek, Galambos – Mundi (Lengyel B., a szünetben), Zvara (Tóth B., 71.) – Bohner, Pongrácz (Nádházi, a szünetben), Kállai I. (Polák, 69.) – Tóth D. Vezetőedző: Kis Károly
G: Pekár (4.)

DIÓSGYŐRI VTK–CEGLÉDI VSE 3–1 (2–0)
Diósgyőr, 676 néző. V: Karakó F. (ifj. Varga G., dr. Kulcsár J.)
DVTK: Antal – Okuka, Alves, Szalai V., Eperjesi – Egerszegi (Bori, 74.), Bognár I., Gosztonyi (Grumics, a szünetben), Barczi (Csirszki, 78.) – Marjanovics (Jenner, a szünetben), Griffiths (Takács T., a szünetben). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
CEGLÉD: Kovács A. – Vattai (Oláh M., 70.), Makrai, Farkas I., Szala – Dóczi, Koncz – Nagy V. (Füle, a szünetben), Szekér (Markó, a szünetben), Alex (Pesti, 65.) – Kormos (Elek B., a szünetben). Vezetőedző: Szabó István
G: Griffiths (28.), Barczi (31.), Takács T. (73.), ill. Farkas I. (90.)

B-csoport

SZEGED 2011 GROSICS AKADÉMIA–DVSC-TEVA 0–4 (0–1)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 70 néző. V: Takács T. (Szpisják, Búzás B.)
SZEGED: Rozs – Szabó P., Szabó Cs., Barát (Teimel, a szünetben), Mészáros M. (Bella a szünetben) – Zelenyánszki, Hegedűs E., Oláh G., Zabari – Kovács B. (Fitos, 60.), Manga (Kéri, 65.). Vezetőedző: Nyilas Elek
DEBRECEN: Verpecz – Karikás, Ludánszki B., Kinyik, Vadnai – Bereczki D. (Dombi T., 60.), Berdó (Sándor T., 60.), Györki, Ferenczi J. (Sós B., 50.) – Kulcsár T. (Varga K., 75.), Volas (Balogh N., 50.). Vezetőedző: Kondás Elemér
G: Bereczki D. (12.), Balogh N. (66.), Varga K. (82.), Sós B. (88.)

KECSKEMÉTI TE–BÉKÉSCSABA ELŐRE 2–0 (1–0)
Kecskemét, 200 néző. V: Nagy R. (Varga Zs., Márkus)
KECSKEMÉT: Németh V. – Botka (Szivacski, 60.), Gyagya (Lovric, a szünetben), Vukaszovics (Bebeto, a szünetben), Fotyik, Farkas A. – Eninful (Balázs Zs., a szünetben), Patvaros, Kitl (Szalai D., 60.) – Novák, Gréczi. Vezetőedző: Bekő Balázs
BÉKÉSCSABA: Czuczi – Zsilinszki, Balogh M., Pataki, Zámbori – Tölgyesi (Solymosi, 89.), Borbély, Szántó (Krajcs, 56.) – Birtalan B. (Lászik, 90.), Vólent (Pilán, 63.), Lőrinczy (Konyecsni, 79.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
G: Kitl (27.), Bebeto (76.)

C-csoport

MEZŐKÖVESD–BALMAZÚJVÁROS 4–2 (2–0)
Mezőkövesd, 300
néző. V: Takács J. (Farkas B., Bozó)
MEZŐKÖVESD
: Szántai – Búrány (Dorkó, a szünetben), Menyhért Á., Csató M. (Hegedűs D., 65.), Engel – Baracskai (Balajti, a szünetben), Hanzl, Kulcsár K., Tajthy (George, a szünetben) – Pantovics (Máté J., 65.), Csirmaz. Vezetőedző: Tóth László
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Vachtler (Andorkó, 83.), Bokros (Papp F., 73.), Szatmári Cs., Németh Á. – Angyal, Sigér (Kondás, 64.), Kiss L. (Bakos, 73.), Virág A. – Belényesi (Pintér N., a szünetben), Kállai. Vezetőedző: Szabó János
G: Kulcsár K. (26.), Pantovics (30.), Máté J. (78., 91.), ill. Angyal (71.), Németh Á. (89.)

DUNAÚJVÁROS PASE–MTK BUDAPEST 1–2 (1–1)
Dunaújváros, 400
néző. V: Oláh G. (Kis Z., Szalai)
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Szauter, Farkas V. (Sárközi N., a szünetben), Szalai T., Hangya – Thiago (Godslove, 64.), Dodlek (Hosszú, 73.), Sóron, Jakab – Pascua, Perics (Zsótér, a szünetben). Szakmai igazgató: Dobos Barna
MTK: Groppioni – Bese, Kálnoki-Kis, Vukmir, Deutsch – Vass P., Vass Á. (Hajdú Á., a szünetben), Pölöskei Zs. (Thiam, a szünetben), Cseke (Halmai R., 69.) – Hrepka (Tamayo, 69.), Horváth Zs. (Csiki, a szünetben). Szakmai igazgató: Garami József
G: Dodlek (32.), ill. Hrepka (21.), Vass P. (59.)

D-csoport

GYIRMÓT FC GYŐR–CSÁKVÁR 4–0 (1–0)
Győr-Gyirmót, 100 néző. V: Gaál Gy. (Tóth II V., Szalai D.)
GYIRMÓT: Deli – Farkas M. (Nagy S., 69.), Lengyel D. (Graszl K., 78.), Présinger, Kovács D. – Kollár B. (Kiss M., 27.), Csemer – Molnár M., Fekete Sz. (Andorka, 58.), Maidics (Kákonyi, 51.) – Tóth N. Vezetőedző: Sisa Tibor
CSÁKVÁR: Gelei V. – Wild, Sötét (Hajdú S., a szünetben), Dullo, Köntös (Ambrus, a szünetben) – Reydan – Nyilasi B., Domján (Imrik, a szünetben), Molnár Cs. (Bakos, 64.) – Mihály D. (Molnár T., 52.), Varga Z. Vezetőedző: Toldi Gábor
G: Tóth N. (15.), Andorka (64., 74.), Kákonyi (86.)

E-csoport

FC AJKA–VIDEOTON FC 1–5 (1–2)
Ajka, 200
néző. V: Kovács G. (Huszár B., Kóbor P.)
AJKA: Tulipán – Horváth V., Asztalos, Pákai (Varga G., 59.), Zámbó – Csordás S. (Mihalecz P., 59.), Merk M., Weitner (Gunther, 59.), Lattenstein (Németh L., 59.) – Kalász (Major N., 59.), Szabó Zs. Vezetőedző: Zoran Kuntics
VIDEOTON: Horváth T. – Szolnoki, Brachi, Vinicius (Fejes A., 59.), Heffler T. – Caneira (Chakla, 59.), Pajac (Oliveira, 69.) – Kleinheisler, Sándor Gy. (Trebotic, a szünetben), Kocsis G. – Feczesin (Géresi, 59.). Vezetőedző: Joan Carillo
G: Kalász (18.), ill. Feczesin (36.), Kleinheisler (45.), Trebotic (65.), Heffler T. (83.), Géresi (92.)

G-csoport

SIÓFOK–SOPRONI VSE 0–2 (0–1)
Siófok
, műfüves pálya, 50 néző. V: Zierkelbach P. (Georgiou Theodoros, Iványi I.)
SIÓFOK
: Ambrusics – Végh (Benei, a szünetben), Szilvási (Pécseli, 60.), Singer, Baranyai Á. – Futó Zs., Turós, Katona Gy. – Kirchner (Habi, 79.), Eisenberger (Kozma, 53.), Papp M. (Gárdos, a szünetben). Vezetőedző: László András
SOPRON: Dénes – Pados, Sifter (Soós, a szünetben), Jovetics, Maráczi – Tóth M. (Bobál, a szünetben), Fazekas N. – Fazakas, Mészáros M. (Szabó L., 77.), Kollár (Eszlátyi, 60.) – Horváth A. (Csábi, 77.). Vezetőedző: Supka Attila
G: Horváth A. (26., 54.)

SZOMBATHELYI HALADÁS–LOMBARD PÁPA 2–1 (1–1)
Szombathely, műfüves pálya, 100 néző. V: Molnár A. (Kepe A., Horváth Z.)
HALADÁS: Mursits – Zsirai, Fehér Z., Hirschler (Grabant, 55.), Katona M. – Szakály A. (Soltész, 67.), Jefremov (Németh M., a szünetben), Gyurján B. (Farkas M., 74.), Nagy O., Városi (Török M., a szünetben) – Zamostny. Vezetőedző: Szentes Lázár
LOMBARD: Horváth G. – Iványi, Gál Sz., Erdősi, Böröczky – Coroian, Stenczel (Jagodics B., 28.) – Florean, Király B., Benkő – Schmidt. Vezetőedző: Lengyel Ferenc
G: Nagy O. (40.), Zamostny (48.), ill. Hirschler (35. – öngól)

H-csoport

PUSKÁS AKADÉMIA–SOROKSÁR SC 1–3 (1–2)
Felcsút,
Puskás-pálya, 50 néző. V: Böcskei (Kovács II G., Vígh-Tarsonyi)
PUSKÁS: Hajdúch – Margitics, Kelic, Tar (Vaszicsku, a szünetben), Gohér – Szélesi (Papp M., a szünetben), Polonkai (Czvitkovics, a szünetben) – Szakály D., Denkovics, Harsányi (Hudák, 66.) – Tischler (Lencse, a szünetben). Vezetőedző: Benczés Miklós
SOROKSÁR: Rácz G. – Vass Zs. (Aranyi, 36.), Gyurácz, Urbán P., Pintér D. – Balaskó Cs., Erdei – Kincses P., Hodgyai (Kocsis D., 75.), Kovács D. – Lovrencsics B. (Tokodi, a szünetben; Dzielszky, 85.). Vezetőedző: Varga Attila
G: Tischler (32.), ill. Pintér D. (19.), Lovrencsics B. (43.), Tokodi (83.)

PÉCSI MFC–SZIGETSZENTMIKLÓSI TK 1–1 (1–1)
Pécs, 100
néző. V: Barna G. (Viszokai, Kiss B.)
PMFC: Helesfay – Molnár S., Horvát G., Lantos, Uzoma (Pejakovics, a szünetben) – Manjrekar (Rácz F., a szünetben), Mohl (Turi T. 78.) – Kővári, Wittrédi (Márkvárt, 62.), Heffler N. – Pölöskey (Frank, a szünetben). Megbízott edző: Kulcsár Árpád
SZTK: Baranyi – Osváth (Hammer, 72.), Vágó, Kállai, Benkő-Bíró – Mészáros L. – Szini, Sipos B., Zsivóczky, Jasarevic – Földi (Szmola, 90.). Vezetőedző: Székely Tibor
G: Mohl (5.), ill. Szini (42.)
K: Kállai (75.), Rácz F. (88.)

AZ ÉRINTETT CSOPORTÁLLÁSOK
A-CSOPORT
1. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 6 4 1 1 8– 4 4 13
2. DVTK 6 3 1 2 12–8 4 10
3. CEGLÉDI VSE 6 2 4 9–12 -3 6
4. SZOLNOKI MÁV-STADLER RAIL 6 2 4 6–11 -5 6
B-CSOPORT
1. DVSC-TEVA 6 4 1 1 17– 4 13 13
2. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 6 3 3 10– 14 -4 9
3. KECSKEMÉTI TE
6 2 1 3 6– 9 -3 7
4. SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 6 1 2 3 5– 11 -6 5
C-CSOPORT
1. MTK
65
01
16– 8815
2. DUNAÚJVÁROS 64
1
1
18– 8
1013
3. MEZŐKÖVESD620413– 20
-76
4. BALMAZÚJVÁROS
6
15 7– 18
-111
D-CSOPORT
1. BUDAPEST HONVÉD
5
31118– 12610
2. GYŐRI ETO
531117– 11
610
3. GYIRMÓT FC GYŐR
621310– 12
-27
4. CSÁKVÁR
611413– 23
-104
E-CSOPORT
1. VIDEOTON FC 6 4 1 1 18– 5 13 13
2. ÚJPEST FC 5 3 1 1 10– 7 3 10
3. VASAS FC 5 2 1 2 9– 9 0 7
4. FC AJKA 6 1 5 5–21 -16 1
G-CSOPORT
1. SZOMBATHELYI HALADÁS 6 4 1 1 12– 4 8 13
2. SVSE-GYSEV 6 3 1 2 7– 5 2 10
3. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 6 2 1 3
5– 7 -2 7
4. FGSZ SIÓFOK 6 1 1 4 3–11 -8 4
H-CSOPORT
1. SZTK-ERIMA 6 3 2
1 10–3 7
11
2. PMFC-MATIAS 6
3 2 1 8–5 3 11
3. SOROKSÁR SPORT CLUB 6 2 1 3 8–12 -4 7
4. PUSKÁS AKADÉMIA FC 6 1 1 4 6–12 -6 4
SZERDA

D-csoport
17.00: Budapest Honvéd–Győri ETO FC
E-csoport
17.00: Vasas–Újpest FC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik