Ligakupa: a Paks hárommal nyert a Videoton otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.13. 18:51
Az MVM-Paks 4–1-re legyőzte a Videotont Székesfehérváron a Ligakupa 5. fordulójában, így az E-csoport élére állt.

A mérkőzés hazai helyzetekkel kezdődött, de Zé Luis és Nildo kimaradt lehetőségei után az első negyedóra végén két gyors gólt szerzett a Paks.

A sérüléséből felépülő Juhász Rolandot is bevető Videoton az első félidőben többször is közel került a szépítéshez (egyszer Molnár Péter kis híján a kapujába ügyetlenkedte a labdát, de aztán menteni tudott), de nem változott az állás. Sőt, a fordulás után a paksiak újabb két gyors góllal (az első félidőben is eredményes Délczeg Gergely remek lövéssel duplázott) eldöntötték a mérkőzést. A székesfehérváriak helyzetét rontotta Tóth Balázs 61. percben kapott piros lapja,s bár Gyurcsó szöglete után Zé Luis szépített, a vendéggyőzelem megkérdőjelezhetetlen volt.

LIGAKUPA, 5. FORDULÓ
E-CSOPORT
VIDEOTON FC–MVM PAKSI FC 1–4
(0–2)
Székesfehérvár, 500
néző. Vezette: Radványi (Pápai, Iványi I.)
VIDEOTON:
Tujvel – Ryan, Vinícius, Juhász R. (Vítor Gomes, 75.), Mamadu – Tóth B., Caneira – Gyurcsó (Alex, 87.), Nildo, Álvarez (Oliveira, 81.) – Zé Luís. Vezetőedző: José Gomes
MVM-PAKS:
Molnár P. – Fiola, Horváth G., Szabó J., Hullám (Báló, 73.) – Nyári – Bori, Könyves, Bartha (Heffler T., 82.), Nagy O. (Kiss T., 62.) – Délczeg. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző:
Könyves (0–1) a 12., Délczeg (0–2) a 15., Bartha (0–3) a 49., Délczeg (0–4) az 52., Zé Luís (1–4) a 67. percben
Kiállítva:
Tóth B. (megütötte Bartha Lászlót) a 61. percben
KORÁBBAN

Kozármisleny–Dunaújváros 2–0

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MVM-Paks
53
1
1
13–7
6
10
2. Videoton 5 2 1 2 12–9 3
7
3. Kozármisleny
5 2 1 2
7–10 -3 7
4.Dunaújváros PASE 5 1 1 3 2–8 -6 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik