Ligakupa: a Paks 2-1-es előnnyel várhatja a ZTE elleni visszavágót

2011.03.26. 18:16
null
Izgalmas meccsen győzött a Paks (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Címkék
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjében a Paks Magasföldi József és Gévay Zsolt találatával 2–1-re nyert a Zalaegerszeg otthonában.

 

A vendégek már a kilencedik percben vezetéshez jutottak Magasföldi szabadrúgásból szerzett góljával. Mindössze tizennégy percet kellett várni a hazaiak egyenlítésére: ekkor egy előreívelt labdát követően Delic Ahmet csapott be három védőt, majd közelről a kapuba lőtt.

A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, a Paks azonban ismét előnyhöz jutott. Magasföldi bal oldali szögletére Gévay érkezett, és lőtt Sipos Gábor kapujába körülbelül tíz méterről középről. Érdekesség, hogy Magasföldi a legutóbbi élvadban még a ZTE csapatát erősítette, és most gólnak meg gólpassznak örülhetett ellene.

Egalizálhatott volna a ZTE a 75. percben, miután Báló Tamás a tizenhatoson belül buktatta Prince Rajcomart, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, valamint kiállította a paksi bekket. A tizenegyest Delic vállalta magára, Csernyánszki Norbert azonban hárítani tudta a kapu bal oldalába tartó lövést. A Paks tehát legyőzte a ZTE-t, így 2–1-es előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
ZTE FC–PAKS 1–2 (1–1)
Zalaegerszeg, 1224 néző. Vezette: Oláh G.
ZTE: Sipos G. – Kocsárdi, Miljatovics, Kovács G., Panikvar (Varga R., 78.) – Szalai T., Kamber – Balázs Zs., Horváth A. (Rajcomar, 69.), A. Delic – Simon A. Vezetőedző: Csank János
PAKS: Csernyánszki – Heffler T., Szabó J., Gévay, Báló – Böde, Sipeki, Haraszti (Kiss T., 57.) – Bartha (Tamási G., 77.), Montvai (Vári, 66.), Magasföldi (Mészáros, 91.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Magasföldi (0–1) a 9., A. Delic (1–1) a 23., Gévay (1–2) a 67. percben
Kiállítva: Báló (a gólhelyzetben kitörő Rajcomart lerántotta) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Csank János: – Az elmúlt hetek hibái sajnos most is megmaradtak, sőt még egy tizenegyest is hibáztunk egy véleményem szerint döntetlenszagú meccsen. A sok sérült közül egy-két ember azért hiányzott, aki a játékban tudott volna segíteni.
Kis Károly: – A továbbjutás természetesen nem dőlt el, de azt hiszem, az érthető, örömmel tölt el bennünket, hogy idegenben előnyt szereztünk. Szervezett, fegyelmezett játékkal értük el ezt a biztató eredményt.
A visszavágót március 30-án rendezik.
Legfrissebb hírek

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
1 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
2 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
12 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
14 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
15 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
17 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
24 perce