Lencse pazar góljai repítették a Vidit, elődöntős a KTE és a ZTE is

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 17:08
null
Lencse mozdulata és gólja pazar volt (Fotó: Németh Ferenc)
Ahogy a labdarúgó NB I-ben, a Magyar Kupában is dominálnak a vidéki csapatok: a legjobb négy közé a keddi negyeddöntőkből a KTE-Ereco, a ZTE FC és a Videoton jutott be. A Kecskemét a Siófokot búcsúztatva története során először jutott be az elődöntőbe, a ZTE remek meccsen verte meg az MTK-t, a Videoton kiütötte a Bp. Honvédot.

 

ZTE–MTK 2–1

A Himnusz után a Zalaegerszeg viharosan kezdett, Daniils Turkovs már az első percben nagy helyzetbe került, de lövését védeni tudta Szatmári Zoltán. Csank János csapata sokkal agresszívabb volt, az MTK saját térfelére szorult – nem csoda, hogy hamarosan újabb helyzet alakult ki, Djordje Kamber egy szöglet után fejelt jócskán a kapu fölé. Az első tíz percnek a vendégek szempontjából az volt a legpozitívabb része, hogy megúszták kapott gól nélkül…

A folytatásban MTK-ziccerek következtek, egy percen belül kettő is. Könyves Norbert nagyon becsapta a bakizó Bogunovicsot, egyedül húzott kapura, de Vlaszák Géza megállította a támadót. A 14. percben Kanta József nézhetett farkasszemet Vlaszákkal, de az MTK csapatkapitánya is rontott, tiszta helyzetből. Garami József együttese nagyon nekibátorodott a kezdeti bizonytalankodás után, Kanta húszméteres szabadrúgásánál a hazaiakat a szerencse mentette meg a góltól, a labda nagyon kevéssel kerülte el a kaput.

A félidő közepén Csank Jánosnak Balázs sérülése miatt kellett változtatnia, Ahmet Delic érkezett a támadó helyére. A kényszerű cserét követően ismét megrázta magát a Zete, előbb Miljatovic csúsztatott rosszul helyzetben, majd Prince Rajcomar nézte meg egyedül kilépve, hogy hova rúgja a labdát – nos, a kapu mellé sikerült…

A nagy kedvvel játszó Kanta József kétszer is ráhozta a szívbajt a félidő hajrájában Vlaszákra: előbb a kapus kiszedte a felsőbe tartó lövését, aztán félpályáról átemelte a kapuvédőt, aki megkönnyebbülten nyugtázhatta, hogy nem a hálóban landolt a labda a meccs addigi legszebb jelenete után. A kihagyott lehetőségekre góllal válaszolt a ZTE: a 36. percben Ahmet Delic remek ütemben kényszerítőzött Kamberrel, majd a visszakapott labdát „kapufásan” a hálóba csavarta Szatmári mellett – 1–0!

A gól megfogta az MTK-t, a szünetig az egerszegiek Delic és Rajcomar révén kétszer is veszélyeztettek, Szatmári mindkétszer hárítani tudott. A helyzetekre helyzettel felelt az MTK, de ezúttal értékesíteni is tudta azt: a 43. percben Eppel és Könyves játszotta ki nagyon szépen a zalai védelmet, végül Könyves félmagasan bevarrta a labdát mintegy 10 méterről – 1–1, az MTK ezzel már továbbjutásra állt a félidőben!

Na nem sokáig: a második játékrész elején ugyanis a ZTE egyből betalált. A 48. percben a becserélését igen jó játékkal megháláló Delic lőtte középre a labdát az alapvonalról, Turkovs egyedül érkezett, és közelről a kapu közepébe lőtt, 2–1.

Kamber révén majdnem harmadszor is megzördült az MTK hálója, de a középpályás bólintását a gólvonalról menteni tudták a vendégek. Az MTK-nak Eppel Márton fújt riadót, az ifjú csatár tizenhatoson kívülről megeresztett lövése centiméterekkel ment el Vlaszák kapuja mellett.

A ZTE birtokolta többet a labdát, az MTK azonban veszélyesen kontrázott, és a 72. percben kis híján egyenlített is: Kanta József futtatta a csereként beálló Urbán Gábort, aki elvitte a labdát Vlaszák mellett, de lőni nem tudott. Az érkező Kanta került helyzetbe, és lőtt is, Bogunovics belenyúlt a kísérletbe, amely így nagyon kevéssel elment a kapu mellett – óriási egyenlítési lehetőséget puskáztak el a vendégek!

A szórakoztató és nagy iramú mérkőzés tempója a hajrára sem esett, Garami József pedig „támadó szellemben” cserélt, Ladányi helyére Tischler Patrikot állította be a hajrára, a döntetlen kivívásának reményében. Az MTK jött előre (más választása nem volt), a ZTE így eldönthette volna a továbbjutást, mivel egy kontrával lenullázta a fővárosi védelmet. A csereként beálló Szalai Turkovs passzával ziccerbe került, de telibe találta a kapust. Nem osztott, nem szorzott, a Garami-csapat hiába rohamozott: a ZTE kifejezetten jó meccs után, 2–1-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe.

VIDEOTON–BP. HONVÉD 4–0

Székesfehérvárott a Videoton villámkezdéssel sokkolta a Honvédot: egy szép akció végén Lencse László került helyzetbe, de kapura lövés helyett továbbított az üres kapuval szemben álló Gosztonyi Andráshoz, aki (igaz, egy védő közreműködésével) a hálóba is belsőzte a labdát, 1–0! Gosztonyi gyorsan megduplázhatta volna góljai számát, de rosszul nyúlt egy beadáshoz, pedig tiszta helyzetben érkezett a kapu elé.

A 15. percben újabb remek támadást vezetett, Lencse balról ívelt keresztbe, Gosztonyi mellel készítette le a labdát, Sándor rádőlt, de fél méterrel a kapu fölött zúgott el a lövése. A Honvédnak 22 perc kellett az első lehetőséghez, Bozsovicsnak kellett védenie egy Debreceni-fejest. Két perccel később Hajdú Norbert mély beadása ijesztette meg a kint álló Bozsovicsot, Andjicsnak kellett szögletre menteni.

A kisebb Honvéd-lehetőségekre pazar Vidi-gól volt a válasz: a 27. percben előbb André Alves lövését védte Kemenes, majd a center egyből középre nyesett, Lencse gyönyörű, ollózó mozdulattal a kapus segítségével a kapu bal oldalába küldte a labdát – 2–0!

A mérkőzést magabiztosan irányító Videoton a 35. percben is ziccerig játszott ki egy akciót, Lencse passza után Alves lőtt a kapu helyett az égbe. A 39. percben Ivancsics remek kapáslövése nagyon kevéssel ment mellé, aminek Bozsovics igencsak örült, mert esélye sem volt elérni a labdát. Félidőben 2–0-ra vezetett és nyeregben volt a fehérvári csapat.

A második félidő elején – már nem Mezey György szeme előtt, mert a beteg Videoton-vezetőedző segítőinek adta át a vezénylés jogát a folytatásban – a születésnapos Szakály Dénes szerezte meg kis híján a harmadik hazai gólt, virgoncságának jutalma percekkel később egy kemény (és sárga lapot érő) Akassou-belépő volt. A megítélt szabadrúgást Andjics tekerte a bal sarok mellé.

A némileg ellaposodó mérkőzésen továbbra is a Videoton akcióiban volt nagyobb a lendület, a Honvéd darált, fegyelmezetten védekezett, viszont helyzetet nem tudott kialakítani.A 74. percben Polonkai kitűnő kiugratás után tesztelte Kemenes reflexeit – a kispesti kapus szögletre tolta a labdát. Három perccel később ismét Kemenesnek kellett hárítania, a kapus simán fogta Lencse középre tartó lövését. Lencse következő kísérlete már nem a kapusban halt el, hanem a kapuban landolt: a támadó a tizenhatos vonaláról gyönyörűen csavart a hosszú sarokba, megszerezve második gólját – vastaps közepette jött le az ünneplés után (3–0).

A magabiztosan passzolgató Videoton győzelmét a 90. percben Gyurcsó Ádám tette kiütésessé, miután kiugrott a lesre játszó védők közül, majd finoman a kapuba pörgetett a kirohanó Kemenes fölött - 4–0. A fehérváriak győzelme teljesen megérdemelt, még ilyen különbséggel is.

VIDEOTON–BUDAPEST HONVÉD 4–0
(A Sport Tv felvétele)

 

BFC SIÓFOK–KTE-ERECO 1–1

Elsőként a KTE-Ereco labdarúgócsapata jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután kiütéses hazai győzelme után a visszavágón 1–1-re végzett a BFC Siófok otthonában. A kecskemétiek történelmi sikert arattak: a város labdarúgócsapatai még sosem jutottak el az MK-ban a legjobb négy közé. A mérkőzés összefoglalóját itt olvashatják!

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Keddi mérkőzések
ZTE–MTK 2–1 (1–1)
Zalaegerszeg, 4000 néző. V: Kassai
ZTE: Vlaszák – Simonfalvi, Bogunovics, Miljatovic, Panikvar – Kovács G., Kamber, Horváth A. (Szalai, 58.), Balázs (A. Delic, 22.) – Turkovs, Rajcomar (Simon A., 79.).
MTK: Szatmári – Vukadinovics, Sütő, Szekeres A., Vadnai – Vukmir, Kanta J., Ladányi (Tischler, 84.) – Könyves, Eppel (Urbán, 55.), Frank (Pál A., 74.)
Gólszerző: A. Delic (36.), Turkovs (48.), ill. Könyves (43.)
Tj: a ZTE, 2–1-es összesítéssel
VIDEOTON–BUDAPEST HONVÉD 4–0 (2–0)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Iványi
VIDEOTON: Bozsovics – Milanovic, Izing, Vaskó, Andjics – Sándor Gy., Polonkai, Szakály D. – Gosztonyi (Gyurcsó, 60.), André Alves, Lencse (Elek B., 82.)
HONVÉD: Kemenes – Akassou, Lovric, Botis, Hajdú – Moreira, Horváth A. (Sadjo, a szünetben), Debreceni, Ivancsics (Fieber, 74.) – Vólent, Bright (Danilo, a szünetben)
Gólszerző: Gosztonyi (3.), Lencse (27., 81.), Gyurcsó (90.)
Tj: a Videoton, 5–1-es összesítéssel
KORÁBBAN
BFC SIÓFOK–KTE-ERECO 1–1
Tj: a KTE-Ereco, 6–2-es összesítéssel
SZERDÁN
KAPOSVÁR–ÚJPEST 17.00
Az első mérkőzés eredménye: 3–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik