Leandro Martínez az ETO kiszemeltjei között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.04. 08:43
null
Leandro Martínez jó tavaszt tudhat maga mögött, így lehet, hogy marad Magyarországon (Fotó: Havran Zoltán)
A tavasz során remek játékkal hívta fel magára a figyelmet Leandro Martínez, a Budapest Honvéd légiósa. A támadót több klub is szívesen elvinné, a jól sikerült tavasz után külföldről is informálódtak vele kapcsolatban csapatok, itthonról pedig a győriek érdeklődéséről hallani.

 

„Ezekben a napokban gyűjtjük az információkat, kik és milyen poszton jöhetnek szóba a keret kialakításánál – mondta lapunknak Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezető igazgatója. – Nem titok, Leandro Martínez neve is felvetődött, jó játékosnak tartjuk, de konkrét lépést még nem tettünk a megszerzése ügyében.”

A győriek tehát elismerték, hogy Leandro Martínez felkeltette az érdeklődésüket. De mit mondanak a Honvédnál?

„Hat-hét játékos hagyja el a klubot, míg kettőt mindenképpen szerződtetnénk – fogalmazott lényegre törően George F. Hemingway, a kispestiek tulajdonosa. – Leandro Martínezről annyit tudok mondani, hogy június végéig döntjük el, élünk-e az opciós jogunkkal vele kapcsolatban.”

Ami az argentin születésű, olasz állampolgársággal rendelkező támadó maradása mellett szól, az az, hogy a légiós kiválóan érzi magát Budapesten, amióta januárban a Cremonesétől Kispestre igazolt, rendre mosolygósan érkezett az edzésekre. Pécsett a büntető elvégzése körül ugyan akadt némi félreértése Davide Lanzafaméval, de ha csupán a csapathangulatot kellene figyelembe vennie, valószínűleg maradna a piros-feketéknél. Csakhogy van más is: a pénz…

Ha külföldi klub venné meg Leandro Martínezt, a nyugati fizetésekkel nehéz lenne felvenni a versenyt. Adott esetben a győriek is a zsebük mélyére nyúlnának, kérdés, Pintér Attila mennyire szeretné együttesében tudni a légióst. Kapkodni a kispestiek és Leandro Martínez sem akar, az ügyön gyorsítani a győriek (vagy más érdeklődő klubok) tudnának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza?), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?),Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza?),
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?), Molnár Péter (szlovákiai, ?)
Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Leandro Martínez (argentin-olasz, Budapest Honvéd)

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
3 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
5 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
6 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
18 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
20 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:14
Ezek is érdekelhetik