MK: a Guardian ragyogó hangulatúnak látta a kupadöntőt

2020.06.04. 20:07
null
A Guardian is írt a Honvéd győzelmével záruló kupadöntőről (Fotó: Török Attila)
A tekintélyes brit lap szerint a szurkolók ragyogó hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába, ám fegyelmezetlennek bizonyultak a távolságtartást illetően.

Hosszú cikkben számolt be a brit Guardian című lap a szerda esti Magyar Kupa-döntőről, amelyet a Honvéd 2–1-re megnyert a Mezőkövesd ellen. A brit újság munkatársát nem feltétlenül a két csapat összecsapása hozta lázba, sokkal inkább az a tény, hogy hosszú hónapok után a szerdai volt az első igazán jelentős labdarúgó-mérkőzés Európában.

„Körülbelül 10 000 nézőt engedtek be a 65 000 férőhelyes Puskás Arénába, és a közösségi távolságtartás szabályait figyelembe véve a szurkolók egymástól négy szék távolságra foglalhattak csak helyet, ám az igazi kemény mag tagjai a két kapu mögött egyaránt figyelmen kívül hagyták a jegyükre írt szék sorszámát. A sípszónál Honvéd-szurkolók százai egymáshoz közel ugráltak és ünnepeltek, és ezek a jelenetek ellenmondásosak is lehetnek, ha néhány hét múlva esetleg megnő a koronavírus-fertőzöttek száma az országban” – írja Shaun Walker a lap közép- és kelet-európai tudósítója.

A cikk bővebben is foglalkozik a mérkőzésre szóló belépők árával, s kiemeli, hogy mindössze 1500 forintba került a jegy, valamint hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, a lelátó második emeletét is megnyitották. Walker beszámol a labdarúgó-mérkőzésekre kilátogató nézőkre vonatkozó szabályokról, a testhőmérséklet ellenőrzéséről a stadionon kívül, a maszkok kötelező viseléséről, a négy szék távolság megtartásáról két néző között, „ám sok rajongó elfelejtette ezeket a szabályokat, ahogy belépett a létesítménybe”.

A lap kiemeli azt is, hogy a „ragyogó Puskás Arénát tavaly ősszel fejezték be, és novemberben egy Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel adták át. Eredetileg az Euro 2020 egyik házigazdája lett volna a stadion, de a tornát elhalasztották”.

Walker írása azzal zárul, hogy beszámol róla, hazánkban eddig 3931 aktív koronavírusos esetet regisztráltak, és 534 halálos áldozatot követelt, ami „jóval kevesebb, mint amit Európában több helyütt is tapasztalni lehet, miután az ország hamar bezárkózott, így elkerülte a magasabb halálozási számot. Az elmúlt hetekben Magyarországon az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba, újra kinyithatnak a bárok és éttermek, de azért még a szigorú beutazási korlátozások életben maradnak” – írja a Guardian.

Legfrissebb hírek

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 17:50

MAGYAR KUPA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 08:40

Tischler Patrik: Az Újpest mindig a szívem csücske marad

Labdarúgó NB I
2026.08.26. 08:22

Mol Magyar Kupa: az FTC Debrecenbe utazik; az ETO, az MTK és a Paks NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 20:32

Magyar Kupa: a Sopron és a Mezőörs nyolc, a Dorog hét góllal ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.23. 19:17

A Haladás kiejtette a Veszprémet a Magyar Kupából, kiesett a Siófok és a hét gólt kapó III. Kerület is

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:37

A Békéscsaba és az SBTC kiesett a Magyar Kupából; továbbment a Kaposvár, a PMFC és a Szolnok

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:20

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40