Labdarúgás: nem tudni, Törőcsik szenvedett-e maradandó károsodást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 07:28
Mint arról tegnap beszámoltunk, Törőcsik András a héten balesetet szenvedett, vérömleny keletkezett az agyában, ami miatt agyműtétet hajtottak végre rajta, azóta kómában tartják. Az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgójának közeli barátja, Polonkai Zoltán a Sport Klub Dodzsem című műsorában beszélt részletesen a történtekről, a baleset lehetséges hátteréről, míg a Nemzeti Sportot arról tájékoztatta, hogy az újpesti legenda jelenleg nincs közvetlen életveszélyben, de azt még nem tudni, hogy szenvedett-e maradandó károsodást.

„Én azt tudom elmondani, amit láttam, illetve láttunk Andris nővérével, hogy egy vérömlenyt távolítottak el az agyából, és most mélyaltatásban van, holnapután megpróbálják felébreszteni. Azt gondolom, hogy ez jó jel, és az orvosok mindent elkövetnek a teljes gyógyulásáért” – nyilatkozta csütörtökön a Sport Klub Dodzsem című műsorának Törőcsik András állapotáról barátja, Polonkai Zoltán. Polonkai Zoltán.

„Az interneten megjelent, hogy névnapi rendezvényen volt, innen továbbgondolja mindenki, hogy biztosan nem vizet ivott. Az is lehet, hogy vizet ivott, és az is lehet, hogy alkoholt. Nem tudom... Csak annyit tudok, hogy én elég sokat jártam Törőékhez, három éve is volt neki egy balesete, kora reggel elesett, amikor az anyukája felmosott. Utána történt az az agyműtétje, amit egy évvel ezelőtt végeztek rajta. Akkor történt valami nála, de most ennek a végére akarok járni, hogyan lehet az, hogy az egyik pillanatról a másikra elesik” – folytatta Polonkai, aki szerint nem azért esik el ilyen gyakran Törőcsik, mert alkoholt fogyaszt.

„Egészen biztos, hogy nem – válaszolta a felvetésre a korábbi futballista barátja. – A két évvel ezelőtti agyműtétje – a Honvéd-kórházban – teljesen jól sikerült. De mi, akik közel álltunk hozzá, és a családja, észrevettük, hogy valami megváltozott a viselkedésében. Azelőtt ő sohasem volt agresszív, most sem ez a jellemző, de vannak pillanatai, amikor nem úgy válaszol. Tehát aki ismeri, az tudja, hogy akkor valami megváltozott, és reméljük, hogy ennek megtalálják az okát.”

Polonkai a Nemzeti Sportnak arról is beszélt, egyelőre nem tudni, Törőcsik szenvedett-e maradandó károsodást: „Az orvos valamelyest megnyugtatott bennünket, hogy nincs közvetlen életveszély, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Törő szenvedett-e maradandó károsodást. Az is jó jel, hogy mozog keze, lába, úgyhogy egyelőre bizakodunk. Bizakodunk a gyógyulásában, a mihamarabbi felépülésében.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik