Labdarúgás: Kassai az utolsó sípszó utáni karrierjére is gondol

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 11:08
null
Kassai a hosszú távú jövőjét szem előtt tartva jelentkezett a képzésre
Hajnal Tamás átvette a diplomáját, a második évfolyam tagjaként most Kassai Viktor vesz részt az európai szövetség különleges képzésén.

Többször beszámoltunk róla: az UEFA MIP-programja amolyan mesterkurzus a futball legmagasabb szintjén szereplőknek. Az Európai Labdarúgó-szövetség sportvezetői és -szervezői oktatást indított a futballkarrierjüket befejező, sportvezetés iránt érdeklődőknek – közöttük Hajnal Tamásnak. Az FTC korábbi játékosa meg is szerezte a diplomáját (Djorkaeff, Maxwell, Mendieta vagy épp Kolo Touré évfolyamtársaként), és az első évfolyamban egy játékvezető, az olasz Roberto Rosetti ugyancsak elvégezte a képzést.

„Hajnal Tamás kapcsán olvastam erről a lehetőségről, de eszembe sem jutott, hogy a következő évfolyam tagja lehetnék – mondta lapunknak Kassai Viktor. – Amikor azonban Rosetti javasolta, hogy jelentkezzek, átgondoltam: már negyvennégy éves vagyok, nem tudom, hány idényben bíráskodhatok még, de a hosszú távú jövőm szempontjából nagyon hasznos lenne egy ilyen minőségű oktatáson részt venni. Jelentkeztem, felvettek, és már meg is kezdődött a közös munka.”

Keretes írásunkban olvashatnak arról, milyen sztárokkal ült egy iskolapadba a magyar játékvezető: Kaká vagy Drogba neve ismerős minden szurkoló előtt. Ami érdekes lehet, Hajnal Tamás és Kassai Viktor is Komárom-Esztergom megyéből származik.

Na de mi is ez a képzés? A hivatalos megfogalmazás szerint a különleges program azokat célozza meg, akik a futballpályán (ezek szerint nem csak labdarúgóként) a legmagasabb szintre jutottak, és pályafutásuk után is sikeresek lennének – a futball szolgálatában. Sportszervezés, sportvezetés, menedzserek, megfigyelők, rengeteg szakember dolgozik ma már azon, hogy a csúcsfutball folyamatosan magas szinten működjön.

„A labdarúgás világát a játékvezető szemszögéből már ismerem, de nagyon érdekelt, hogy a szervezés, a háttérmunka hogyan folyik – említette Kassai Viktor. – Négy éve részt vettem a Dénes Ferenc által vezetett alapfokú sportmenedzseri tanfolyamon az MLSZ-ben, és a mostani képzésen nagy hasznát veszem az ott tanultaknak. Betekintést nyerhetünk a NOB, a FIBA, vagyis a kosárlabdázók világszövetsége, vagy éppen a Francia Kézilabda-szövetség működésébe, a párizsi olimpia előkészületeibe, de hallgatunk majd előadást arról is, miként építik fel a sportágak működését az Egyesült Államokban.”

A két-három havonta tartott képzési napokat követően a tanulók az interneten kapják meg a tananyagot az oktatóktól. Nem csak oktatás zajlik, a kétéves tanfolyam során rengeteg kapcsolatra is szert tehetnek, és a szervezők ügyelnek is erre: nemrég kisebb létszámú csoportokban főzni kellett, együtt dolgozni, máskor kispályás focimeccsen léptek pályára. „Összeállt a Källström, O’Shea, Kassai védősor” – mondta erről a játékvezető.

Mi a cél? Kassai Viktor azt mondta, egyelőre a játékvezetésre összpontosít, nemrég a magyar labdarúgás történetének legtöbb élvonalbeli bajnoki mérkőzését levezető bírója lett (322-vel), de úgy véli, érdemes arra is gondolnia, mihez kezd, ha lefújja pályafutása legutolsó futballmeccsét: „Tanulni mindig jó, ez pedig az UEFA mesterképzése, majd kiderül, hol tudom hasznosítani az itt tanultakat.”

ISMERŐS ARCOK
Az UEFA MIP-program második évfolyamán is találni a szurkolók által jól ismert neveket, arcokat. Itt tanul René Adler, a Bayer Leverkusen korábbi 12-szeres német válogatott kapusa, Andrej Arsavin, az Arsenal és a Zenit korábbi 75-szörös orosz válogatott támadója, Didier Drogba, a Chelsea 105-szörös elefántcsontparti válogatott, BL-győztes támadója, Júlio César, a milánói Inter 2010-ben BL-t nyert csapatának 87-szeres brazil válogatott kapusa, Emile Heskey, korábbi 62-szeres angol válogatott támadó, Kim Källström 131-szeres svéd exválogatott középpályás, Florent Malouda, a Chelsea korábbi 80-szoros francia válogatott játékosa, Kaká, a Milan volt 94-szeres brazil válogatottja, vagy John O’Shea, a Manchester United korábbi 118-szoros ír válogatott védője.
Kassai Viktor az NB I-ből is ismerhet osztálytársakat, hiszen a 82-szeres szlovák válogatott Róbert Vittek szerepelt a DVSC-ben, a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics a Videotont erősítette.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik