Labdarúgás: Bodnár egy év felfüggesztettet kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.11. 12:06
null
Bodnár Lászlót (balra) egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A Nyíregyházai Városi Bíróság bűnösnek találta Bodnár Lászlót, a Debrecen labdarúgóját halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évre felfüggesztette.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a válogatott hátvéd mellékbüntetésként 250 ezer forint pénzbüntetést kapott, illetve másfél évre eltiltották a közúti járművezetéstől.

Az ítéletet az ügyész, valamint Bodnár László és védői is tudomásul vették, így az a mai napon jogerőre emelkedett.

A futballista augusztus 28-án 21 óra körül Nyírbátornál, lakott területen kívül elgázolt egy láthatósági mellényt viselő 34 éves kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette.

A férfiról a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy erősen ittas volt, illetve a felezővonal mellett haladt biciklijével. Bodnárt megszondáztatták a helyszínen, de a teszt nem mutatott ittasságot.
   
A Bajnokok Ligájában szereplő DVSC-TEVA játékosa a baleset után nem vállalta a játékot a múlt szombati, Svédország elleni világbajnoki selejtezőn, szerdán Portugália ellen azonban már pályára lépett. 

Legfrissebb hírek

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
10 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
27 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
34 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
59 perce

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
1 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik