Kupán vágva – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 00:17

„Előfordult már a labdarúgás történetében, hogy a bajnokcsapat mesterét menesztették, ám Újpesten a szakosztályvezetés kínos magyarázkodásra kényszerült, hiszen egy olyan emberről állított ki elmarasztaló bizonyítványt, aki a vállalt feladatát túlteljesítette.”

A Nemzeti Népsport 1990. július 12-én megjelent cikkéből idéztem, az edzőt Varga Istvánnak hívták, helyére Kovács Ferenc érkezett, a bajnok Újpest 1991-ben kilencedik lett.

Labdarúgásunkban 1990 után is előfordult hasonló eset: 2011-ben Mezey György bajnokságot nyert a Videotonnal, szerződése lejárt, a klub nem hosszabbított vele, a helyére érkező Paulo Sousával a Vidi nem lett bajnok – igaz, eljutott az Európa-liga csoportkörébe. Négy évvel később Joan Carrillóval is aranyérmes lett az együttes, a trénert menesztették, utóda, a francia Bernard Casoni megbukott, arra hivatkozott, hogy átverték, mert a távozók helyére nem érkeztek minőségi játékosok.

Alig néhány nappal ezelőtt a Bp. Honvéd megnyerte a magyar bajnokságot, ám a Nemzeti Sport már másnap megírta, hogy nemcsak játékosok távoznak a klubtól, hanem Marco Rossi is. A tulajdonossal anyagi kérdésekben közös nevezőre nem jutó olasz tréner helyét a holland Erik van der Meer veszi át. A zuhanyhíradóban azt is hallani, hogy a két csatár közül az egyiket eladják – a gólkirály Eppel Mártonért a Fradi jelentkezett be –, továbbá George F. Hemingway tulajdonos megfelelő ajánlat estén megválna a Honvédtól. Igaz, ezt már évek óta lebegteti.

Azt szajkózzuk, létkérdés a kupaszereplés, hogy magyar csapat a BL-ben vagy az El-ben végre bejusson a csoportkörbe. A fent leírtak ezt nem zárják ki, ám a jelenlegi állapot nem az erre tudatosan készülő klubra utal. Van persze másik verzió: Kispesten eleve kilátástalannak (ez a realitás?) ítélik meg a továbbjutást a BL-selejtezőből, elég az akadémiáról erősíteni.

Az az ember érzése, ezt a sikert leginkább az edző és futballistái akarták, és ugyan nem zárható ki, hogy a június elsejétől munkába álló új tréner jól seper, valószínűbb, hogy mire megtanulja, hogyan jusson el a Bozsik-stadionba, a kispestiek már kiesnek a BL-selejtezőből. Már-már a Debrecen 2009-es BL-, majd El-csoportkörbe kerülése is ködbe vész, úgy fest, a végre-valahára most sem jön el.

Sőt még el sem kezdődött, s máris kupán vagyunk vágva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik