Kovács Zoltán: Fehérvár az a hely, ahol lehet építkezni, lehet álmodni

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.22. 11:20
null
Kovács Zoltán nemzetközi porondon is versenyképes Videotont szeretne látni (Fotó: Szabó Miklós)
Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója Huszti Szabolcs hazatéréséről, a futballkultúránkból hiányzó értékgondozásról, a drasztikus, de átgondolt döntésekről és a csapattal szemben támasztott elvárásokról beszélt.

 

– Huszti Szabolcs miért a Videotont választotta, miért nem a Ferencvárost?
– Erős kezdés… – jelent meg egy mosoly Kovács Zoltán sportigazgató arcán. – Hogy Szabolcs miért mellettünk döntött, arról őt kellene kérdezni, én ezzel kapcsolatban annyit mondanék, hogy nem szoktam, nem szoktunk más csapatokkal foglalkozni. Főleg akkor nem, ha érezzük a kölcsönös tiszteletet. Szóval, hogy a játékos miért nem a Fradi mellett tette le a voksát, abban nem szeretnék elmerülni. Már csak azért sem, mert kizárólag azzal törődtem, hogy elfogadja az ajánlatunkat. Amikor először találkoztunk személyesen, úgy éreztem, nyitott erre – noha korábban kijelentette, nem tervezi még a hazatérést.

– Csupán a tisztánlátás végett: mikor ültek le először egyeztetni a középpályással?
– Novemberben. Abban a hitben kerestük meg, hogy ha előre akarunk lépni, egy ilyen kvalitású labdarúgóra feltétlenül szükségünk van. Szabolcs szakmailag, mentálisan, sőt még érzelmileg is rengeteget tud adni, ebben biztos vagyok. Az pedig, hogy minket választott, mutatja, jó úton halad a Videoton. Örömteli, hogy olyan szakmai érveket tudtunk felsorakoztatni, amelyek elnyerték a tetszését.

– Az anyagiak mennyit nyomtak a latban?
– A tudásának megfelelő bérezésben részesül, de a különböző fórumokon megjelent összegek nem felelnek meg a valóságnak. Ha hazatér Juhász Roland, Gera Zoltán vagy éppen Huszti Szabolcs, Magyarországon szinte mindenki azon rágódik, mennyit keres. Azzal már kevesen vannak tisztában, hogy esetükben nem a pénz az elsődleges. Jellemző, hogy Szabolccsal alig beszéltem az anyagiakról, sokkal inkább az érdekelte, hogy a klubnak milyen céljai vannak a hazai, illetve a nemzetközi porondon. Miután felvázoltuk neki, felgyorsultak az események, találkozott vezetőedzőnkkel, Marko Nikoliccsal, mi több, Garancsi Istvánnal is. Tudni érdemes, hogy a klub tulajdonosa nem folyik bele a napi ügyekbe, de most kivételt tett – ez is jelzi, mennyire fontos volt Szabolcs szerződtetése. S ha szabad, annyit megjegyeznék még, nem kellett érte fizetnünk, szabadon igazolható játékosként ingyen érkezett hozzánk.

– A fogadtatása mégis vegyes volt. Sokan örülnek, hogy láthatják még itthon futballozni, mások legyintenek, mondván, már nem fiatal, ráadásul sérült.
– Amikor Szabolcsot bemutattuk a sajtó képviselőinek, Marko Nikolics úgy fogalmazott, a magyar fociközeg nem becsüli meg az értékeit. Jobban belegondolva, maximálisan igaza volt. Ha Szerbiába hazatér egy klasszis, bolondulnak érte az emberek, akkor is felállva tapsolják, ha az utolsó percben áll be – negyvenévesen. Huszonhat esztendeje élek a profi labdarúgásban, futballoztam ideahaza és külföldön egyaránt, jelentős karriert befutott játékosokkal ápoltam jó viszonyt, közülük nem eggyel sportigazgatóként is tartom a kapcsolatot. Lépten-nyomon tapasztalom, mint sok minden másban, értékgondozás terén is el vagyunk maradva – nem csupán az ismert futballkultúráktól, a környező országoktól is. S e helyütt nem kizárólag Huszti Szabolcsról van szó, hanem Juhász Rolandról, Gera Zoltánról, Király Gáborról vagy éppen Tőzsér Dánielről, hogy csak azokat említsem, akik az elmúlt években szerződtek haza. Mifelénk nem alakult ki a kultúrája annak, hogyan kell kezelni az elismerésre méltó pályafutásukat idehaza befejező labdarúgókat. Sajnos akadnak olyanok, akik alkalmatlanok bárminemű feladat betöltésére, viszont sorolhatnám azoknak a neveit is, akiknek érdemes lenne szerepet adni labdarúgásunkban. Az ő megbecsülésük közös ügy – vagy legalábbis annak kellene lennie.

– A Videoton és Huszti Szabolcs ügyére visszakanyarodva: a klub mit vár el a játékostól?
– Amit várunk tőle, tulajdonképpen már az első nap megkaptuk. Ahogy belépett az öltözőbe, érezhető volt, hogy Juhász Roland és Danko Lazovics mellé új vezér érkezett. Az olyan karakterek hiányoznak leginkább a magyar futballból, mint ők. Erre rádöbbenhettünk a válogatott esetében is, azt követően, hogy nem akármilyen játékosok vonultak vissza. Szabolcs a térdműtétjével járó rehabilitációval a tervek szerint halad, nem siettetjük a visszatérését, azt szeretnénk, hogy amikor pályára lép, a lehető legjobb állapotban legyen. Tudjuk, mire képes, nincs kétségem afelől, hogy hatalmas segítségünkre lesz.

– Tapasztalatból beszél…
– No igen, 2005 októberében a Bulgária, valamint a Horvátország elleni válogatott meccsen csapattársak voltunk. Más kérdés, hogy ellentétes utat jártunk be: ő akkoriban vált alapemberré a nemzeti együttesben, én, túl a harminckettőn, már kifelé mentem, hovatovább a horvátok ellen öltöttem magamra utoljára a címeres mezt. Akkor kissé utópisztikusan hangzott volna, ha valaki azzal áll elém, tizenhárom évvel később a Videoton sportigazgatójaként szerepem lesz abban, hogy az utóbbi egy-két évtized egyik legjobb magyar labdarúgója hazatérjen. Mindenesetre nagyon örülök, hogy a sors újra összehozott minket, annak meg még jobban, hogy Szabolcs a mai napig játszik.

– Az sem zavarja, hogy Juhász Roland, Danko Lazovics és Huszti Szabolcs már az öregfiúk-bajnokságban is futballozhatna?
– Három mezőnyjátékos van a csapatban, aki betöltötte a harmincnégyet. Egy jelentős célokat maga elé kitűző klubnál nem a kor vagy a nemzetiség számít, hanem a teljesítmény. Márpedig a szóban forgó három labdarúgó kimagasló teljesítményre képes. A Videotonnál immár elvárás a bajnoki cím elhódítása, és a nemzetközi porondon is szeretnénk maradandót alkotni – ehhez keressük a megfelelő játékosokat. Nem mondom, hogy nevelőegyesület vagyunk, de annak nagyon örülünk, ha feltűnik egy saját nevelésű fiatal, aki helyet követel magának az első csapat keretében. Fontos, hogy az elmúlt években kialakuló stabilitás a jövőben is megmaradjon. Láthatjuk, hogy némely együttes az egyik évben a dobogóért, a következőben a kiesés elkerüléséért küzd, ezzel szemben a Vidi szüntelenül az első helyért áll harcban. Tavaly is bajnokok akartunk lenni, természetesen idén is ez a célunk. Elégedettek mindazonáltal nem vagyunk, de az irány megfelelő. Az építkezés folyamatos, az új Sóstói Stadiont az idén átadják, és akkor még nem szóltam arról, hogy további fejlesztések várhatók minden területen.

– Asmir Suljic, Fejes András, Szolnoki Roland és Ezekiel Henty legfeljebb ellenfélként ismerkedhet meg az új létesítménnyel, hiszen egyikük sem készülhet az első kerettel. Ha már korábban idéztük a vezetőedzőt, tegyük meg még egyszer: „Frissíteni kellett az öltözői levegőt.”
– Sokan drasztikusnak tartják ezt a lépést, ha valaki így gondolkodik, elfogadom, de tudni kell, hogy a döntés a csapat érdekét szolgálta. Hosszas elemzés és beszélgetés vezetett odáig, amíg kimondtuk a végső szót. Minden történet más, minden elválás mögött más indok áll.

– Hallhatjuk a részleteket?
– Talán megérti, ha neveket nem mondok, maradjunk annyiban, van, aki piacképes, van, akiről úgy véltük, már nem tud hozzátenni a játékunkhoz, van, akin úgy láttuk, nem megfelelően motivált, és van, aki nem érezte jól magát nálunk. Ez mind benne van a futballban, ez nem jelenti azt, hogy nem értékes futballisták és emberek.

– Február huszonnegyedikén onnan folytatódik a bajnokság, hogy a Ferencváros három ponttal vezet a Videoton előtt. Milyen tavaszt remél?
– Nem remény, hanem elvárás: a csapatunk legyen erősebb, mint amilyen az ősszel volt. Hiszem, hogy a keret minőségével nincs probléma, de a létszámot bővíteni kell. Az is fontos, hogy a kvalitás fegyelmezettséggel és összpontosítással párosuljon. Az ősszel több pontunkba kerültek a feleslegesen kapott lapok, egy-két kulcsember kiesése nyomot hagyott a csapat játékán – az előttünk álló szezonban ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ha minden téren rendben leszünk, megnyerjük a bajnokságot!

– Két és fél éve dolgozik a Videotonnál. Megszokta, megszerette?
– Teljes mértékben! Jó érzés olyan klubhoz tartozni, amelynél a bajnoki cím megszerzése és a Bajnokok Ligája- vagy az Európa-liga-csoportkör elérése a cél, méghozzá reális cél. A középszerűség sohasem motivált, játékosként és vezetőként is az hajtott, illetve hajt, hogy nyerjek. Fehérvár az a hely, ahol lehet építkezni, ahol lehet tervezni – és ahol lehet álmodni.

– Május ötödikén fogadják a Fradit. Előfordulhat, hogy az a mérkőzés dönt az aranyéremről?
– Nem hinném. Az csupán a huszonkilencedik forduló lesz, utána még négy meccs vár mindkét csapatra. Szerintem végig kiélezett lesz a verseny, noha nem akarjuk az utolsó játéknapra hagyni a döntést.

– Miért nem? A tavalyi izgalmakat megannyi krimiíró megirigyelné…
– Az lehet, de én többet nem kérek belőle. Futballistaként és sportigazgatóként is volt már részem benne, hogy az utolsó meccs döntött mindenről, és egyszer sem jöttem ki jól belőle.

– Úgy tartják, minden sorozat megszakad egyszer.
– Akkor az enyém szakadjon meg az utolsó előtti fordulóban…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik