Köteles László a Genknél folytatja

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 19:53
null
Köteles László a belga élvonalba került (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Megegyezett egymással a Diósgyőr labdarúgócsapata és a belga Genk Köteles László átigazolásáról – adta hírül a DVTK hivatalos honlapja.
A válogatott kerettag kapus már hosszabb ideje külföldre szeretett volna szerződni, ám ennek most jött el az ideje: a belga Racing Genk ajánlott neki szerződést.

Nagy Béla, a Diósgyőr ügyvezetője elmondta, a két klub álláspontja olyan közel került egymáshoz, hogy megállapodtak a hálóőr klubcseréjéről.

Köteles szerdán utazik Belgiumba, azt, hogy Diósgyőrben ki helyettesíti őt, szintén aznap közlik a diósgyőriek. Információnk szerint egy 197 centiméter magas, Grúziából érkező kapusról van szó. Az viszont már biztos, hogy Milan Jovanovics szerződést kap a klubtól, mert a próbajátékon meggyőzte a vezetőket.

A Genk együttesének egyébként több magyar játékosa is volt az elmúlt két évtizedben, elég, ha Brockhauser István, Gyimesi László, Horváth Ferenc vagy Márton Gábor nevét említjük. A klubnak jelenleg is van két magyar futballistája Tóth Balázs és Tőzsér Dániel személyében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik