Konkurenciaharc volt, törés nem – így lett bajnok a Fradi

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 11:48
null
A ferencvárosiak minden csapatot maguk mögé utasítottak a bajnokságban, a nyáron következhet a nemzetközi megméretés (Fotó: Török Attila)
Aranyat ért a zöld-fehéreknek a konkurenciaharc és a kiegyensúlyozott teljesítmény, ám a bajnoki menetelés közben olykor forrtak az indulatok. A Nemzeti Sport NB I-es idényértékelésének első része a Ferencvárosról szól.

 

Ha csak a száraz tényeket nézzük, a történelme 30. bajnoki címét megszerző Ferencváros rajt-cél győzelmet aratott. Ám azt még a Népligetben is tagadnák, hogy a csapat könnyedén, nehézségek nélkül gyűjtötte be az aranyérmet.

Ezzel együtt tény, hogy a zöld-fehérek a második fordulóban az élre álltak, és utána a vetélytársak csak a hátukat nézték. Előbb a bajnokságot remekül kezdő Budapest Honvéd tapadt a listavezetőre (november közepétől aztán hetek alatt tízpontos távolságra szakad le), majd a legnagyobb hazai riválisnak számító Mol Vidi próbálta tartani a lépést az FTC-vel, ám ahhoz egyik vetélytárs sem bizonyult elég kitartó üldözőnek, hogy akár egyetlen fordulóra is elvegye az első helyet a Fraditól.

Azért nem, mert a 33 forduló alatt egyetlen együttes sem nyújtott annyira kiegyensúlyozott teljesítményt, mint az FTC. Mielőtt rátérnénk a Szerhij Rebrov által meghonosított filozófia diadalára, a tényszerűség kedvéért rögzítsük: az első öt fordulóban Thomas Doll ült a kispadon, a sikertelen nemzetközi kupaszereplés miatt távozó edző veretlen, élen álló csapatot adott át utódjának, az augusztusban kinevezett ukrán szakvezetőnek.

Aki aztán jelentős változásokat hozott. A korábban stabil kezdőnek számító labdarúgók nem érezhették magukat biztonságban, az addig mellőzött cserejátékosok több szerepet kaptak, így amíg korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közönségkedvenc Böde Dániel, a nyáron szerződtetett és első ferencvárosi idényében gólkirályi címig jutó Davide Lanzafame, valamint a válogatotthoz meghívót kapó Varga Roland egyaránt a kispadról várja a kezdő sípszót, a Lobanovszkij-iskolán nevelkedő szakvezető szemrebbenés nélkül hagyta ki őket a kezdőből.

A jelszó mindvégig a konkurenciaharc maradt, a játékosoktól fegyelmet és összpontosítást követelt, az eredmények őt igazolták. Beszédes adat, hogy a Ferencváros „leghosszabb” nyeretlenségi sorozata két bajnokit jelentett, vagyis sosem került olyan mély hullámvölgybe, amelyet a vetélytársak kihasználhattak volna.

Az összképhez hozzátartozik, hogy az ősszel és a tavasz elején többen kritizálták az együttest a biztonsági játék miatt, sokan nehezményezték, hogy az újabb gólok megszerzése helyett az előny megtartására törekszik. A tavasz második felére azonban ezek a hangok is elcsendesedtek, a Groupama Arénában a Puskás Akadémia és a Mol Vidi ellen négyy, míg a DVTK ellen hét gólt szerzett a csapat, vagyis úgy tűnik, Szerhij Rebrov előbb a védekezést akarta megszilárdítani, mielőtt a támadójátékot vette kezelésbe.

Más kérdés, hogy a felszín alatt olykor forrtak az indulatok. Az őszi szezonban Böde, a tavasziban Lanzafame került fegyelmi okok miatt egy hétre körön kívülre, mind a ketten a kevesebb játéklehetőség miatt veszítették el a fejüket, ám a büntetés után ismét nyitva állt előttük az első csapat öltözőjének ajtaja – visszatérésükkor mindketten gólt szereztek.

A bajnoki cím ünneplésébe talán csak az éppen Székesfehérvárra szerződő Ivan Petrjak távozása csúfított bele. Ám az ukrán szélső pótlásánál sokkal fontosabb kérdés, hogy Rebrov irányításával a bajnoki cím után a hőn áhított európai áttörés is összejön-e.

A Ferencváros eredményei és helyezései (a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető a grafika)
A Ferencváros eredményei és helyezései (a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető a grafika)

 


Sigér Dávid (Fotó: Micheller Szilvia)
Sigér Dávid (Fotó: Micheller Szilvia)
EGY LÉPÉSSEL ELŐBBRE – MINIINTERJÚ SIGÉR DÁVIDDAL
– Minek köszönhették a bajnoki címet?
– A folyamatos fejlődésnek. Jól kezdtük a bajnokságot, Thomas Doll négy győzelem és egy döntetlen után adta át a csapatot, és idővel egyre jobban beérett Szerhij Rebrov munkája. A legtöbbet talán abban léptünk előre, hogy végig próbáljuk irányítani a meccset, és folyamatosan az egyensúlyra törekszünk. Az edzőnk azt kéri tőlünk, hogy támadás közben is gondoljunk a védekezésre, és amikor az ellenfél hozza ránk a labdát, már figyeljük, hogy a labdaszerzés után hogyan tudunk minél gyorsabban támadást vezetni. Mindig próbálunk egy lépéssel előbbre gondolkozni.
– Sigér Dávid mennyit tett hozzá a bajnoki címhez?
– Minden tőlem telhetőt megtettem, bízom benne, hogy nem okoztam csalódást. A visszajelzések alapján nem volt rám panasz. Egyedül azt sajnálom, hogy sérülés miatt kihagytam néhány meccset.
– Mennyire gondolnak ezekben a napokban a Bajnokok Ligája selejtezőjére?
– A mostani időszakban inkább a pihenésé a főszerep. De amikor nekiállok elvégezni a szakmai stábtól kapott napi munkát, eszembe jut, hogy milyen feladatok várnak ránk.

 

AZ FTC-JÁTÉKOSOK RANGSORHELYEZÉSE AZ NS-OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
1. Fernando Gorriarán 6.111
2. Davide Lanzafame 6.077
3. Sigér Dávid 6.050
4. Varga Roland 6.042
6. Ivan Petrjak 5.963
17. Lovrencsics Gergő 5.767
18. Miha Blazic 5.759
19. Leandro de Almeida 5.739
30. Bőle Lukács 5.588
31. Marcel Heister 5.581
A KAPUS HELYEZÉSE
3. Dibusz Dénes5.952

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
16 gólos:
Davide Lanzafame
12 gólos: Varga Roland
7 gólos: Böde Dániel
5 gólos: Ivan Petrjak
4 gólos: Tokmac Chol Nguen, Mikalaj Szihnyevics
3 gólos: Bőle Lukács
2 gólos: Miha Blazic, Lasa Dvali, Fernando Gorriarán, Ihor Haratin, Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Sztefan Szpirovszki
1 gólos: Abraham Frimpong, Marcel Heister, Isael da Silva Barbosa, Leandro de Almeida
Öngólos: Tamás Márk (Diósgyőr – az 1. fordulóban), Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – a 22. fordulóban), Lenzsér Bence (Paks – a 27. fordulóban)

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC3323 5 572–27+4574
2. Mol Vidi FC3318 7 853–37+1661
3. Debreceni VSC3314 91044–39 +551
4. Budapest Honvéd3313101046–38 +849
5. Újpest FC331212 938–28+1048
6. Mezőkövesd Zsóry FC3312 81345–40 +544
7. Puskás Akadémia FC3311 71536–45 –940
8. Paksi FC33 9121233–46–1339
9. Kisvárda3310 81536–48–1238
10. Diósgyőri VTK3310 81536–57–2138
11. MTK Budapest3310 41942–56–1434
12. Szombathelyi Haladás33 8 61931–51–2030

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik