Kiütéses Loki-siker a cseh 5. ellen

2012.02.05. 16:21
null
A Loki a vártnál magabiztosabban intézte el cseh ellenfelét (fotó: Imre Mátyás)
Címkék
A DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 4–0-ra legyőzte a cseh élvonalbeli FK Jablonecet Belekben. A Törökországban edzőtáborozó piros-fehérek góljait Adamo Coulibaly (2), Kulcsár Tamás és Szakály Péter szerezte.

 

Erős ellenfélnek ígérkezett a Loki nap első ellenfele, a Jablonec, hiszen a csapat a dobogóra sem rossz eséllyel pályázik a cseh élvonalbeli Gambrinus Ligában, hiszen az ötödik helyen áll. Ennek ellenére a találkozó végül simán alakult, hiszen a debreceniek már a szünetre bebiztosították győzelmüket.

A DVSC-Teva hivatalos honlapjának beszámolója szerint Adamo Coulibaly az első gólnál Mbengono Yannickkal játszott össze, majd hat méterről higgadtan helyezett a bal alsóba.

Néhány perccel később ismét Coulibaly került főszerepbe, betörése ellen a Jablonec védelme tehetetlennek bizonyult, csak szabálytalan eszközökkel sikerült megállítani, a tizenegyest a francia csatár váltotta gólra. A Jablonecnek nagyon nem ment ebben az időszakban, hiszen három perc múlva ismét a kapujába került a labda, Kulcsár Tamás szerzett gólt. 3–0

A fordulás után Szakály Péter növelte fölényesre a különbséget a 72. percben, amikor a kipattanó labdát értékesítette. A dvsc.hu beszámolója szerint a Loki jó játékkal verte meg 4–0-ra ellenfelét.

A Loki keretének másik fele később a kazah Irtisz Pavlodarral játszott, s gól nélküli döntetlenre végzett. A dvsc.hu tudósítása szerint a Loki uralta a játékot a mérkőzésen, Rezes a 38. percben a hálóba talált, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Később Nikolic fejelt kapufát, majd ő is a kazahok hálójába lőtt, de a bíró ezt a gólt is érvénytelenítette – újfent les címén.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–JABLONEC 4–0 (3–0)
DVSC-TEVA: Novakovics (Erdélyi, 75.) – Nagy Z. (Nikolov, 45.), Mészáros, Simac (Szűcs I., 60.), Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Yannick (Oláh G., 60.) – Kulcsár T. (Salami, 60.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Coulibaly (31., 37. – a másodikat 11-esből), Kulcsár T. (40.), Szakály P. (72.)
DVSC-TEVA–IRTISZ PAVLODAR 0–0
DVSC-Teva: Verpecz – Bernáth, Máté, Ludánszki (Mardare, 46.), Illés – Alisic (Lucas, 55.), Spitzmüller (Ramos, 46.), Bouadla, Rezes (Dombi, 55.) – Farkas, Nikolic. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Legfrissebb hírek

Ezzel a góllal szerzett vezetést Japán a brazilok ellen – videó

Foci vb 2026
16 perce

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
25 perce

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
42 perce

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
45 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
47 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
50 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik