Kisvárda: szinte biztos a bundaügybe keveredett házi gólkirály távozása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.14. 22:14
null
A Kisvárda kerete nagyrészt egyben marad (Fotó: kisvardafc.hu)
Horváth Zoltán és a Kisvárda vezetősége nem tudott megállapodni, így a házi gólkirály minden bizonnyal távozik a klubtól – jelentette ki Révész Attila, az együttes sportigazgatója.

 

„Örömmel közölhettem a vezetőedzőnkkel, és most a szurkolóinkkal is, hogy a tavaszi szezonban a bajnokság harmadik legjobb eredményét elért alapcsapatunk kilencvenöt százalékban együtt marad – nyilatkozta az eddigi tárgyalásokról Révész Attila sportigazgató a klub hivatalos honlapjának. – Az érvényes szerződéssel rendelkezők nálunk folytatják pályafutásukat, a lejárt szerződésű futballistákkal, így Brana Iliccsel, Rados Proticcsal, Anton Kravcsenkóval és Sztavrosz Cukalasszal pedig szóban megegyeztünk a folytatásról. Új játékosként érkezik hozzánk Csákvárról Baranyai Ádám és néhány magyar futballistával is tárgyalásban állunk még.”

A házi gólkirály Horváth Zoltán viszont a jelek szerint nem lesz a Kisvárda labdarúgója a 2019–2020-as idényben.

„A lejáró szerződésű játékosaink közül egyedüliként sajnálatos módon házi gólkirályunkkal, Horváth Zoltánnal nem tudtunk megállapodni. Vele a tárgyalások az ismert okok miatt húzódtak el eddig, vagyis azért, mert nála fennáll annak a reális esélye, hogy belátható időn belül három évre jogerősen eltiltják futballpályafutása hivatásszerű gyakorlásától, amelynek megtörténte esetén az eltiltás azonnal hatályba léphet, és felelősen gondolkodva nem tehetjük meg, hogy ezt a kockázatot vállaljuk, és a klubot akár már októbertől vagy novembertől nehéz helyzetbe hozzuk. Ennek ellenére egy tisztességes megállapodásra törekedtünk vele, de ez nem vezetett eredményre. Megértjük a játékos érvelését is, hiszen ebben a helyzetben számára csak egy külföldi szerződés lehet előnyös, azt ő is tudja, és el is mondtuk neki, hogy felelősen gondolkodó klubvezető Magyarországon aligha köt vele szerződést ebben a helyzetben. Nem lesz könnyű pótolnunk őt, de vannak kiszemeltjeink a posztjára.”

A fogadási csalások ügyében eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta H. Zoltánt, a Kisvárda Master Good labdarúgóját – számoltunk be januárban az Eger korábbi játékosának ügyében hozott első fokú ítéletről.

A játékos fellebbezett, emiatt az ítélet nem emelkedett jogerőre, így sem az egyéves felfüggesztett szabadságvesztést, sem a hároméves sporttevékenységektől való eltiltást nem kellett megkezdenie az előző idényt Kisvárdán végigfutballozó, végül házi gólkirályként záró futballistának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin (?, BFC Siófok), Hrihorij Zanko (?, ukrán-magyar, Cigánd), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók: Mihai Minca (román), Vári Barnabás (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (Dinamo Kijev II)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Lucas (brazil, Mezőkövesd), Sassá (brazil, DVTK), Horváth Zoltán (lejár a szerződése), Patrick Mevoungou (kameruni)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
17 órája

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
17 órája

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.27. 13:10

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47
Ezek is érdekelhetik