Kisvárda: szerződtették a Honvéd korábbi labdarúgóját

K. Zs.K. Zs.
2020.09.30. 12:35
null
Tonci Kukoc itt még a Honvéd mezében (Fotó: Török Attila)
A Kisvárda szerződtette a Honvéd korábbi labdarúgóját, Tonci Kukocot – tudtuk meg az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának szerdai híréből.

Tonci Kukoc 2018-tól a legutóbbi idény végéig a Honvéd labdarúgója volt – a jelenlegi kisvárdai vezetőedző, Supka Attila is dolgozott vele –, most szabadon igazolható játékosként érkezett a csapathoz.

A 30 éves horvát játékos, aki a kispestiek soraiban 50 NB I-es mérkőzésen egy gólt szerzett, elsősorban bal oldali védőként vethető be.

„Tonci Kukoccsal korábban is kapcsolatban álltunk, és most, amikor sérülések és betegségek miatt erősítésre szorultunk a posztján, újra szóba került a neve. Bízunk benne, hogy érkezésével erősödik a versenyhelyzet a bal oldali védő szerepkörében, és ennek a csapat látja hasznát” – idézi a kisvárdai klub honlapja Révész Attila sportigazgatót.

Kukoc az 50-es mezszámot választotta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Driton Camaj
(montenegrói-albán, FK Iszkra Danilovgrad – Montenegró), Niko Datkovic (horvát, Cracovia – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (ETO FC Győr), Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolhatóként – legutóbb Bp. Honvéd), Lakatos Csaba (Vasas), Jaroslav Navrátil (cseh, Go Ahead Eagles – Hollandia), Lazar Zlicsics (szerb-magyar, Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Alekszandar Tonev (bolgár, Botev Plovdiv – Bulgária)
Távozók: Theodorosz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, FK Indjija – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók: Zöldesi Illés (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04