Kisvárda: a kupameccsen remekelt az ellenfélnél, szerződtették – hivatalos

2020.01.09. 08:10
null
Jelena Richárd Kisvárdán folytatja páyafutását (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda NB I-es labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Jelena Richárd, a harmadosztályú Kozármisleny 22 esztendős támadója.

Az 1998-as születésű játékos a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be a hazai élvonalban, majd megfordult Pakson, Csákváron, Zalaegerszegen és Mosonmagyaróváron. A nyáron írt alá a Kozármislenyhez, amelynek színeiben az ősszel tizennégy NB III-as bajnoki mérkőzésen összesen tizenkét gólt szerzett.

A Magyar Kupában Jelena remekül játszott a Kisvárda elleni találkozón, amelyen pazar szabadrúgásgóllal egyenlített, a 90. percben, 1–2-es állásnál azonban kihagyott egy tizenegyest.

A mislenyi klub közleményében az áll, a Kisvárda a kupameccsen figyelt fel a támadóra, akit az őszi szezon végén megkeresett. Jelena megfelelt a próbajátékon, így a Kisvárdához igazolt, s elutazott új csapatával az egyiptomi edzőtáborba.

„Nagyon örülök, hogy Mislenybe kerültem nyáron, hiszen ismertem a közeget, tudtam hova jövök, és különösen pozitív volt, hogy nagyon szerettek volna leigazolni – idézi a kozármislenyfc.hu Jelenát. Amellett, hogy jó kiugrási lehetőségnek tartottam, kihívás is volt számomra, hiszen voltak és vannak céljai a csapatnak. Így utólag csak jókat tudok mondani erről a félévről a csapat, a stáb, és a vezetőség szempontjából. Egy kicsit fájó szívvel válok el a csapattól, hiszen szerettem itt lenni. Sok sikert kívánok az egész klubnak, remélem, fogok majd egyszer még Mislenyben focizni!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, Szpartak Szubotica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (brazil), Felipe (brazil, visszavonul), Hugo Seco (portugál, Farense – Portugália – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)

Legfrissebb hírek

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája

NB III: hetet vágott a Pécs az Iváncsának

Labdarúgó NB II
12 órája

A kapus és a védők már tehetetlenek, a labda a hálóban – képek a Kisvárda–ETO bajnokiról

Labdarúgó NB I
14 órája

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
15 órája

Az ETO szupercseréje, Huszár Marcell szereti a rivalizálást

Labdarúgó NB I
23 órája

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A pont nélküli Kozármisleny ellen folytatta remeklését a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:18