Kispad és páholy – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 22:02

Új életet kezd Révész Attila, ha úgy tetszik, változik a kisvárdai klubmodell. Hiába volt sportigazgató, belefolyt a napi munkába, a meccseken a kispadon ült. Hogy mi volt a munkamegosztás Dajka László edző és közötte, belső ügye a klubnak, mindenesetre Révész igazgató most bevallotta, nem volt egészséges megoldás, ezért elhatározta, hogy mostantól a stadion páholyában a helye.

A döntése megfellebbezhetetlen, a hatás- és jogkörök oldaláról egyértelműen, s azért is, mert a Kisvárda a 9. helyen végzett a mögöttünk lévő bajnokságban, bent maradt, sikerek után nem szokás moralizálgatni. Az viszont kérdés, megállja-e az igazgató, hogy távol maradjon a pályától, s ha lesznek úgymond rossz napjai, hogyan tűri mindezt Miriuta László, az új edző.

Egyébként esetében magától értetődik, hogy mindent tudni akar, tudnia kell, ami az övéinél történik, beosztásánál fogva ez nyilvánvaló, ám a személyisége is ezt diktálja. Egy korábbi interjúban olvastam, hogy megesett, úgy ellenőrizte egyik-másik játékosát, hogy felhívta, otthon van-e, s az igen válasz után megkérte, mesélje el, melyik tévéadón milyen műsor megy, sőt előfordult, hogy egy fotót küldetett velük, hogy lássa, tényleg otthon vannak-e. Ami engem illet, szellemes megoldásnak tartom, még úgy is, hogy nem vall feltétlen bizalomra. Ám egy-egy vezető szíve joga, de főleg tapasztalata, hogy kiben lát elkötelezettséget, és kiben nem.

Kisvárda lélekszáma 16 084 (2018), ehhez képest az átlagnézőszám (2262) figyelemre méltó. Feltételezem, családias a hangulat, legalábbis családiasabb, mint megszoktuk. Nem felejtem azt a régebbi, még NB II-es közvetítést, amikor a várdai drukkerek a lelátó utolsó sora feletti korlátnak dőlve szotyolázgatva nézték a meccset, egészen olyan volt, mint a régi szép időkben. Persze az még a régi SPORTTELEP volt, nem az új STADION, ahol, meglehet, más a módi. Az a kisvárosokban fellelhető (nálam egészséges) szokás viszont aligha változott, hogy a futball első emberének rangja van a városban. Ha úgy tetszik, valódi tekintélye, így magától értetődően száműzheti akár magát is a pálya széléről.

Mert páholyban van a kispadon is.

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 6:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik