Kaposvár: szerb középhátvéd érkezett, Bíró Pétertől elköszöntek

Vágólapra másolva!
2011.07.15. 18:27
Címkék
Megtartotta hagyományos szurkolói ankétját a Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgócsapata. Az összejövetelen a vezetők és a szakmai stáb ismertette a terveket, a drukkerek pedig kérdezhettek a frissen igazolt játékosoktól és Sisa Tibor vezetőedzőtől is.

Az ankéton Sisa Tibor részletesen bemutatta az újonnan szerződtetett hét futballistát, akik közül a középhátvéd Petar Mudresa neve csenghet újdonságként: a futballista a szerbiai Hajduk Kulától érkezett.Petar Mudresa neve csenghet újdonságként: a futballista a szerbiai Hajduk Kulától érkezett.

A 26 éves védő mellett a moldovai válogatott Serghei Alexeev, Farkas Péter, a korábban a szlovák válogatottban is szereplő Lubos Hajdúch, Jánvári Gábor, Katona György és Posza Zsolt szerepel az érkezők között, de nem teljes a keret, még két játékos igazolása várható a következő időszakban. A Vasas ifjúsági együttesétől szerződtetett Fenyvesi Olivér egyelőre az NB III-as együttesben kap lehetőséget.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint még a középpályára érkezhet futballista, és az is biztos, hogy a klubnál korábban próbajátékon szereplő pápai Bíró Péter nem a Rákóczinál folytatja a pályafutását.

Az átigazolási szezon eddigi mérlege tehát tíz távozó és hét érkező:, az új labdarúgók főleg alacsonyabb osztályból érkező fiatalok – ezzel egyébként a Rákóczi kerete lett az egyik legfiatalabb az NB I-ben (23.75 éves átlagéletkor).

Ami a szezon előtti elvárásokat illeti, az elsődleges cél a biztos bennmaradás, de természetesen a minél jobb eredmény elérésére törekszik Sisa Tibor és legénysége, akik várakozáson felüli teljesítménnyel már a múltban is okoztak kellemes meglepetést szurkolóiknak.

További részletek a kaposvári felkészülésről ide kattintva olvashatók!

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
Érkezett: Lubos Hajdúch (szlovák, klub nélküli), Posza Zsolt (Balatonlelle), Katona György (Nagyecsed), Serghei Alexeev (moldovai, klub nélküli), Farkas Péter (Vác), Jánvári Gábor (Tiszakanyár), Petar Mudresa (szerb, Hajduk Kula – Szerbia), Fenyvesi Olivér (Vasas – az NB III-as csapathoz)
Távozott: Grúz Tamás (Ferencváros), Kovács Zoltán (Arisz Limassol – Ciprus), Milinte Árpád (BFC Siófok), Oláh Lóránt (Ferencváros – kölcsönbe), Zahorecz Krisztián (?), Strublics József (?), Cabate Portulez (portugál, ?), Szepessy Róbert (?), Máté Péter (?)
Akivel tárgyalnak:
Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
18 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik