Kabát Péter és Fehér Csaba ismét lila-fehérben

Vágólapra másolva!
2011.06.14. 12:42
null
Kabát visszatér Újpestre (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Kabát Péter és Fehér Csaba visszatért Újpestre. Az ujpestfc.hu tájékoztatása szerint mindkét játékos kétéves szerződést köt a lila-fehér csapattal.

 

„Kabát Péter és Fehér Csaba visszatért Újpestre! Mindkét játékossal két évre állapodott meg klubunk, a szerződések aláírására a következő napokban kerül sor" – áll az ujpestfc.hu-n megjelent hivatalos közleményben.

A lila-fehér klub tehát két korábbi játékosával állapodott meg ismét. Ezt Kovács Zoltán sportigazgató jelentette be a csapat mai edzését követően. Kabát egyébként már a csapattal készül, Fehér a jövő héten csatlakozik a kerethez.

Kabát 1995-ben mutatkozott be a magyar élvonalban a Kispest Honvédban. Négy szezon után a Vasashoz szerződött. Első évében 29 meccsen 13 gólt szerzett, majd a következő szezonban 24 góljával gólkirály lett az élvonalban.

A támadó ezután külföldön is kipróbálta magát: volt a Göztepe Izmir, a bolgár Levszki Szófia játékosa. Innen visszatért Törökországba, ahol a Denizlispor futballistája volt, majd Ausztriába költözött, ahol az FC Kärnten, az SV Pasching, végül pedig az Austria Kärnten szerződtette. A legutóbbi szezonban a Debreceni VSC-ben futballozott, 16 NB I-es meccsen lépett pályára, és 5 alkalommal talált a hálóba. A magyar válogatottban 16 alkalommal játszott.

„Először is szeretném megköszönni a debreceni tulajdonos gesztusát, aki látta, hogy nem érzem jól magam a DVSC-nél, és belement abba, hogy közös megegyezéssel felbontsuk a szerződésemet. Korrekt lépés volt Szima Gábor részéről, aki sokat segített nekem ezzel a megállapodással” – nyilatkozta Kabát Péter az Újpest honlapjának.

A csatár elmondta még, hogy a múlttal nem szeretne foglalkozni, ám azt elismerte, hogy tavalyi klubváltásakor rossz döntést hozott.

„Azt már látom, hogy erős csapatba térhetek vissza – mondta Kabát a jelenlegi Újpestről. – A társaság nagyon fiatal, és tavasszal nagyon jól teljesített, különösen az utolsó mérkőzéseken. A támadójáték nagyon erős, technikás és gyors játékosok vannak ezen a poszton. Bízom benne, hogy úgy folytatódik az eredményes játék, ahogyan az előző szezonban abbamaradt.”

Fehér profi karrierjét a Pécsi MFC-ben kezdte, ahol 1992 és 1996 között játszott. Baranyából igazolt Újpestre, majd három év után egy rövid időre az MTK játékosa lett, Ezután a belga Verbroedeing Geelnél próbálta ki magát. 2000-ben holland másodosztályban bajnok NAC Breda játékosa lett, majd 2004-ben a holland első osztályú bajnok PSV Eindhoven labdarúgójaként szerepelt. 2005-ben kölcsönjátékosként hazajött és egy fél idény erejéig másodszor is az Újpestet erősítette. 2006-ban visszatért Hollandiába, a Willem II csapatához. 2007-ben újra a NAC Breda következett, ahol mostanáig légióskodott. A magyar válogatottban 41-szer szerepelt.

ÚJPEST FC
Érkezett: Simon Krisztián (Feyenoord, kölcsönből vissza), Remili Mohamed (Szolnok, kölcsönből vissza), Tisza Tibor (St. Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Kabát Péter (Debreceni VSC), Fehér Csaba (NAC Breda – Hollandia)
Távozott: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO, kölcsönből vissza), Balajti Ádám (Debreceni VSC, kölcsönből vissza), Rajczi Péter (?), Sitku Illés (Videoton FC, kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Akivel tárgyalnak: Balajti Ádám (Debreceni VSC)

 

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás góljai biztosították be a Kassa győzelmét

Légiósok
37 perce

Szuperliga: Vojvodina–Topolya

Minden más foci
41 perce

Kosárlabda: 10. lett az U16-os leányválogatott a romániai Eb-n

Utánpótlássport
57 perce

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Niké Liga: Dunaszerdahely–Trencsén

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelem a horvátok ellen az U18-as fiú Eb helyosztóján

Utánpótlássport
1 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik