Kabát: Nem éreztem jól magam Debrecenben

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 10:01
null
Kabát Péter szíve szerint itthon<br /> folytatná (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Benne volt a levegőben: ahogy arról tegnap beszámoltunk, a DVSC-Teva közös megegyezéssel szerződést bontott Kabát Péterrel. A bajnokságban öt gólt jegyző, lehetőséget alig-alig kapó csatár tavaly nyáron kötött két esztendőre szóló megállapodást a Lokival, de nem érezte jól magát Debrecenben. A támadó szerint legkésőbb jövő hét végéig eldől, hol folytatja pályafutását – szíve szerint itthon maradna.

„Ez az! Végre!”

Ha az első – második, harmadik, tizedik... – mondata végére Kabát Péter odabiggyesztette volna a fent említett három szót, az fikarcnyit sem változtatott volna a beszélgető felek arcvonásain. A harminchárom esztendős csatár ugyanis kifejezetten boldog, hogy majd' egy év közös munka után – közös megegyezéssel – elválnak az ő, valamint a DVSC-Teva útjai.

„Kár lenne tagadni, örülök, hogy már nem vagyok a Debrecen labdarúgója – mondta egy mély sóhaj után Kabát Péter. – Nem éreztem jól magam. Félreértés ne essék, a város szép, az együttes nyolcvan százalékát ismertem, amikor tavaly nyáron aláírtam a Lokihoz, mégsem stimmelt valami. Már nagyon korán éreztem, hogy nem a piros- fehéreknél öregszem majd meg... Még Herczeg András volt a klubmenedzser, amikor Debrecenbe érkeztem, megtaláltuk a közös hangot, de utána bizony voltak súrlódások közöttünk. A Bandi bácsit váltó Zdenek Scasnyval nagyszerű volt a kapcsolatom, Kondás Elemértől viszont mindössze tíz percet kaptam…”

Kétségtelen, erős túlzás lenne azt állítani, hogy Kabát Péterben feltétlenül bíztak Debrecenben – az eddig lepörgő huszonkilenc fordulóból csak tíz alkalommal lehetett ott az első perctől fogva a gyepen, hatszor gondolták úgy a szakemberek, csereként beállva tud lendíteni az együttes játékán, míg egyszer erős hátsófájdalmakkal ballagott az öltözőbe, hiszen a kispadot koptatta a kezdő sípszótól a mérkőzés végét jelzőig.

Ha csak a matematikai alapműveleteket hívjuk segítségül, könnyen kiszámolhatjuk, Kabát Péter tizenkétszer(!) még a kispadra sem ülhetett le…

„A számok nem hazudnak – folytatta az öt gólt jegyző Kabát Péter. – Ennek tudatában pedig már a télen kezdeményeztem, engedjenek el. Akkor még meggyőzött Szima Gábor tulajdonos, hogy a Lokinál maradjak. Meg kell említenem, korrekt módon váltunk el egymástól, hiszen még egy esztendeig élt a szerződésem, pénzt is kérhettek volna értem. De nem…”

Így tehát szabadon igazolható Kabát Péter – kérdés, melyik csapat lesz a következő állomáshelye.

„Mindenképp itthon szeretnék maradni – így a korábban többek között a Kispest-Honvédban, a Vasasban és az Újpestben is futballozó csatár. – Hét esztendeig légióskodtam, elég volt, nem szeretnék többet külföldön játszani. Legkésőbb jövő hét végéig kiderül, hová igazolok.” Információnk szerint Kabát Péter legutóbbi klubjában, az Újpestben is kiköthet – Kovács Zoltán újpesti sportigazgató nem kívánt nyilatkozni ez ügyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik