Izgalmas mérkőzés sajnálatos végjátékkal

2009.08.24. 07:36
Címkék
Hét gólt, hazai győzelmet és paprikás végjátékot hozott a Soproni Liga 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzése. A Haladás–Videoton találkozón a vendégek háromszor is egyenlítettek, mégis kikaptak, azonban nem(csak) erről marad emlékezetes a szombathelyi kilencven perc.
Bódog Tamás (háttal a földön) érzékeny ponton kapott rúgást (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bódog Tamás (háttal a földön) érzékeny ponton kapott rúgást (Fotó: Meggyesi Bálint)

Az utolsó percekben az indulatok a pályán, illetve a kispadoknál is elszabadultak: Csertői Aurél és a vendégek pályaedzője, Bódog Tamás ölre is ment a vélt vagy valós sérelmek miatt.

„Csertői Aurél a pályán elrúgta a labdát, hogy húzza az időt – mondta Bódog Tamás a Nemzeti Sportnak. – Én odamentem, és visszarúgtam. Ez hiba volt, mert elhagytam a technikai zónát. Csertői Aurél megragadta a nyakamat, és mielőtt reagálhattam volna, térddel ágyékon rúgott.”

A másik fél lapunknak nem kívánta kommentálni a történteket, a Haladás honlapjának viszont tett egy megjegyzést az esettel kapcsolatban:

„Ha én átmennék a Fradi pályáján az ellenfél edzőjéhez, úgy megvernének, hogy nem érnék haza” – jegyezte meg Csertői Aurél.

A meccs végi balhé azért különösen sajnálatos, mert amúgy élvezetes mérkőzést játszott a két gárda.

„Jó iramú, izgalmas mérkőzésen remek gólokat látott a közönség, sajnos mi jöttünk ki vesztesen a gólzáporból. Kár, hogy a találkozó végére elszabadultak az indulatok, ami bizonyos mértékig rontotta a mérkőzés összképét” – értékelt a lefújást követően Mezey György, a Videoton vezetőedzője.

Visszatérve Csertői Aurélra, a Haladás szakvezetője szerint óriási fegyvertényt hajtottak végre, hiszen egy bajnokesélyes csapat ellen sikerült begyűjteniük a három pontot.

A találkozóról szóló cikkünket ide kattintva olvashatják.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
5 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
5 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
6 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
6 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
6 órája